|
Május - Kávécsarnok: két életkép
írta Szép Ernő (1884-1953)
A szereposztás
Május
| Öngyilkos |
Nagy Gábor |
| Lány |
Csonka Hajnalka |
| Fiú |
Varga Gábor |
| Rendőr |
Sárdy Zoltán |
Kávécsarnok
| Fanny |
Varga Szilvia |
| Alajos |
Dóczy Péter |
| Rozi |
Horváth Eszter |
| Kisasszony I. |
Szabó Judit |
| Kisasszony II. |
Németh Hella Zsófia |
|
|
A további szerepekben
| Katona |
Varga Gábor |
| Rikkancs, csibész |
Sövegjártó Áron |
| Gyufaárus, lány |
Szabó Judit |
| Handlé, luftballonos |
Bálint Péter |
| Vak |
Valkay Pál |
| Cipősubickoló |
Sárdy Zoltán |
| Kislány |
Csonka Hajnalka |
| Virágárus asszony |
Horváth Eszter |
| Boy, lány |
Németh Hella Zsófia |
| Díszlet |
Székely László |
| Jelmez |
Csengey Emőke |
| Zenei szerkesztő |
Herczeg László |
| Dramaturg |
Thuróczy Katalin |
| Játékmester |
Perlaki Ilona |
| Rendezőasszisztens |
Dákai Gabriella |
| Rendező |
Szilágyi Tibor |
Nyugodtan bevallhatjuk: voltak Patyomkin-falvas "szép" idők, amikor, ha bármely forrásból is azt olvastuk volna Szép Ernőről, hogy ő az újra-felfedezés embere, soha nem tudtuk volna elképzelni, hogy ezalatt nemcsak az író tehetségét, a munkák árnyalt iróniáját, a színpadra teremtettséget kell érteni, hanem magát az egész szituációt, magát a nyers valóságot. Hogy ehhez nem kell egy szó szerint vett világégés, világháború, az pedig egyáltalán elképzelhetetlen lett volna a békeharc követ kövön nem hagyó idejéből.
Most pedig Szilágyi Tibor színháza olyan helyzetbe sodorja a nézőt, hogy minden szórakozáson, minden kellemes polgári jólétet kereső szituáción túl kimenthetetlenül kavarja a színházlátogatót a játék forgatagába. Ehhez olyan eszközöket vesz igénybe, amelyekhez Szép Ernőhöz nem használt jelzők illenek: Arany Hídavatás-szerű szinte apokaliptikus színezetű képe vagy nyitva hagyott kapuk a tovább-gondolkodók számára. Mondom ezt akkor is, ha úgy gondolom, hogy a túlzott megerősítésszámba menő, a második játék előtti képismétlés gyengíti az alapszituációt beállító hatást, bármennyire is "mozdul időben" a környezet. - Hála az erőteljes, szuggesztív játéknak a két életkép közötti szünet is kevés lenne ahhoz, hogy kimozdítson bennünket Szép Ernőnek az első kép által "generált" világából.
Az évad következő, október végi kisszínházi bemutatójának kevesebb csillogó nevet tartalmazó szereposztása ne tévesszen meg senkit: hiteles játékot, valódi élményt kap mindaz, aki most fedezi fel Szép Ernőt, és az is, aki csak felfrissíti szépirodalmi emlékeit. A szigorúan kontrollált színészi játéknak, s a végpontokon gondos szakmaisággal ellenőrzött eszköz-skála-zárásnak köszönhetően teljes az illúzió.
Egyetlen apró kétségemre-kérdésre kell még megadnom - nyilván egy esetleges, talán egyedi villanás kapcsán - a választ. Soha nem éreztem késztetést, hogy feltegyem magamnak a kérdést: meddig is tart egy színházi előadás? Kérdeztem most pedig magamtól mindezt azért, mert a végső meghajlások során fura szerepváltást láttam két arcon. Felidéztem magamban eddigi élményeimet, és talán megtaláltam a közelítő választ: addig tart az előadás, ameddig a színész akarja. Két módon is teheti mindezt: ha a partnerkapcsolatra figyel, illetve ha a nézőre koncentrál. Talán egyedül azt nem szabad tennie, hogy a darabbeli szituációt-kapcsolatot megváltoztassa a többi szereplővel, mert akkor vége a varázsnak.
A két Szép Ernő "egyfelvonásos" talán ismertebbik képe a "Május".
Külön örömöm, hogy az eddig mellékszereplőként látott Nagy Gábor kapta ennek a résznek a főszerepét, melyet nagyon jól, igazi klasszisként oldott meg. Külön naplót lehetne írni a szerep "szótlan" feléről, melyben végig jelen van, figyelni kell rá, hogy aztán a robbanásszerű "hangos" színrelépéssel elkezdődjön az a gondosan felépített folyamat, melyet hangzatos, de kétségbevonható ideákból tornyoz fel a főszereplő, hogy majd igazán elfogadható módon feladva azokat, "veszteség" nélkül (ez a szerep igazi nehézsége) távozzon a színről. Amivel még lehetne erősíteni a hatást, az talán az irónikus, fanyar humorú elemek kifejezettebb, elevenebb hangsúlyozása.
Csonka Hajnalka lányszerepe nagyon kedves, "szépernős". Az árnyalt színészi játék nagy erénye, hogy meg tud maradni minden kisértés ellenére a szerep és a kis játszótérben elfogadható amplitúdók kitérésén belül. Hiteles az a polgárias-népies humor is, mely a korabeli kabaréknak igazi sajátja és "saját jogán" jól balanszírozza ezt ki, immár a klasszikus színház adta lehetőségeken belül.
Az első életképet bevezető képsor filmszerűen és nagyon hatásosan megkomponált, minden szereplője igazi egyéniség. Itt hat igazán a sok figura, megalapozzák kimerevített kaleidoszkóp jellegükkel az egész színházi este hangulatát. Persze a dalok sanzon-szerű, igazi színészi mértékkel is fajsúlyos előadásához talán még egyeseknek idő szükségeltetik, de a "snittek" egymásutánisága és a szereplők teljesítménye kivétel nélkül tiszteletet érdemel.
A szerelem megmentette életen megtisztulva itt lépünk ki a kisszínház előterébe, hogy helyet adjunk a díszletmunkásoknak, akik a tökéletesen megfelelő, spártai egyszerűségű első életkép díszletét (egy park fotón, egy fa és egy pad, valamint egy zöld szőnyeg) kicseréljék a "Kávécsarnok" díszletére, egy írópadra, vele együtt a középre helyezett tükörre, két asztalra, székekre és a kávécsarnok "falaira".
A szünet után látják a nézők az újabb bevezetést, a második képsort, mely az első progrediáló változata, de mintha hatásában nem növelné, hanem "erősködő" hatásmechanizmusával csökkentené annak érdemeit, elért hatását. Szerencsére közben "megtelik" a kávécsarnok a tulajdonosnővel, két - rövid ideig ott tartózkodó - hölggyel, egy úrral, s a háttérben "működő" Rozival. A kabaré műfajának szigorú következetességével betartandó feladatként komponálja meg Szép Ernő és Szilágyi Tibor az antrék, a szituatív és verbális humor sorozatos játékait. Egy "jól működő" közönség vérmérsékletének megfelelően élvezi végig ezeket a perceket, hogy aztán a történés fő drámai szituációja: egy szerencsétlen férfiszerű alak kuglóffogyasztása, s a "frissen özvegy" tulajdonosnő perpatvara bontakozzon ki ugyanolyan képtelenül, mint ahogyan maga az élet működik a kor és a kapcsolatok tükrében.
A "Kávécsarnok" játszódik előttünk, mely nem több és nem kevesebb, mint egy háborús nyomorban zajlódó polgári ínség adta komikus jelenet egy jó adag szentimentalizmussal nyakonöntve. Értékéről és problémamegoldó, katarktikus voltáról lehet vitatkozni, de itt, a soproni előadásban egy kiváló színpadi játék. A Petőfi Színház Kisszínháza, Szilágyi Tibor szemléletében - hál' Istennek - egy pillanatnyi kétséget nem hagy afelől, hogy az ilyen megoldást csak színpadi helyzetmegoldásként, közönségsiker reményében szabad alkalmazni, a valóság mindig más. "Kikacsintás" viszont ténylegesen nem történik: elég a hatás keltéséhez a színészi-rendezői mesterségbeli tudás.
Varga Szilvia - változtatva a változtatandókat - ugyanazt a humort, ugyanazt a gondolkodásrendszert képviseli, mint az első kép lányalakja. Szerencsére a harciasnak induló konfliktusban jól forgatja a tollseprőt, mint fegyvert, és Lajcsika, Dóczy Péter megfelelő képpel asszisztál ahhoz, hogy ez a képtelen anyámasszony katonája alak is - Szép Ernő megoldásában - jó lehessen valamire. Ki tudja, hogy korunk ifjú férfijait (punk-jait, metallikum-imádó bakancsosait) nem hasonlóképpen viszi-e majd egyszer színre az irodalom? Ki tudja, hogyan fog reagálni erre száz év múlva a közönség? Vérbő komikum, élvezhető előadás.
Kötelező megemlíteni a Rozi szerepében remeklő Horváth Esztert, akinek teljesítménye annál kellemesebb meglepetés, mennél inkább "alapállapotához" mérten képtelen szituációkat old meg, természetesen vagy mesterségesen, de mindig sikerrel.
A színházi rendezés érdeme, hogy nem hagyja magára a nézőt a játéknak a valósággal összevető kisérletében, hanem maga "hívja össze" a szereplőket, hogy a korok analógiáit kihasználva feltegye a kötelező kérdést: Hogyan tovább? A megoldás amellett, hogy humorosan megfogalmazva tudatosítja a konfliktusok általános jellemzőit, közös gondolkodásra hívja a közös kétségben mindazokat, akik - maguktól vagy a jó soproni előadás segítségével ma este újra felfedeztek valakit a XX.század magyar irodalmából: Szép Ernőt.
- DI -
2004. oktĂłber 30., szombat 20:27
|
