Az élet tele van csalódásokkal.

Amikor rájössz, hogy az Oladi Művelődési Ház a legkevésbé a belvárosban, inkább attól jócska távolságra van. Ahol gondos akkreditációd ellenére a programszervezők szemlátomást nem tudnak rólad, és amikor a sör 200 Ft, nos, akkor egy icipicit úgy érzed, hogy megimbolyog lábad alatt a talaj, és a pult, valamint csapos is. Valami nagy bűnt kellett elkövetnem.

Aztán a második sörre túltettük magunkat a megrázkódtatásokon, még azon is, hogy lassan tíz óra volt, és még mindig csak Holló Színházék nyomatták a bénábbnál katasztrofálisabb zenés-táncos előadásukat, és megint nekiálltunk bizonytalankodni, hogy vajon akkor mi a különbség a L'art pour l'art, és az aktuális előadás között. Nem nagyon akartuk tudni, a szinpadon valaki észbontóan viccesen dalolt a rímekről, talán. Futás.

Hát jó, ha kétszáz, hát kétszáz, velünk nem csesznek ki; lassan szopogattuk Vénusz vermutunkat, műanyagpalackból, kissé rezignáltan, továbbá az egyik oldalzsebemben lapult egy barackpálinkás üveg is.  Másfélék lassan felcihelődtek a színpadra, hogy aztán dobjanak egy kis észbontót elibe a közönségnek, aki meg csak nézett, hogy vajon kinek az ötlete lehetett első zenekarnak betenni őket. Az egésznek volt valami megejtő sulibuli hangulata, szocreál építészetet idéző aula, minimáldekoráció, eszement csapat a színpadon, négy-öt alternatív őgyeleg, a maradék meg félkörben, higgadtan. A kosztümök tökéletesen korhűek, csak itt-ott törik meg néha egy fekete-szürke csíkos pulóveren, ilyesmin. Másfelet hallgatni fárasztó elfoglaltság, így nagyon fontos, hogy felbukkanjon valaki valahonnan nagyon régről. Így történt. Rohamosan javult a helyzet.

Utána Quimby, sikerült tovább erősítenie az este slyders jellegét, mintha valaki, még anno a rockkorszak közepéből egy sci-fi-musicalt akart volna, és sikerült is neki, csak ugye, a kosztümöknek nem sikerült elrugaszkodni annyira. Lerágott csont, bazi jó volt, csak ülni üveges szemekkel, matatni néha a sörrel meg a cigivel, felváltva. Szemlélni, hogy nyelvész barátunk óvatosan, igen nagy körültekintéssel beleereszti könyökét egy vörösboroskóla-tócsába, és a fejét lassan ráhajtja. Hmm. Roy&Ádámon folytatni. Igen. Az a zene nagyon jó, legyenek akármilyen ellenszenvesek is, tényleg.

A reggel megint vidáman alakult, séta a vasútállomás felé, milyen mókás lenne, ha pont egy perccel késném le a vonatom, höhö, az valóban mulatságos lenne, végülis nem történt semmi baj, 7.22kor már az épületen belül voltam, a vonat pedig úton sopron felé, akkor  már majdnem két perce .