Lk 20.27-38 Elé járultak néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.”

Építhetünk csodálatos adatbázisokat és adatbáziskezelőket, nyilvántarthatjuk benne a Föld összes lakóját, a nehézség elenyésző minden adathalmazban ahhoz képest, ami a házasságok változékonyságának nyilvántartását illeti.
Az emberek, amikor stabilitásról beszélnek, szinte soha nem értenek mást alatta, mint gazdaságit: ha az megremeg, ha néhány százalékot változik a megjósolthoz képest, krachok, vagyon-és egzisztenciavesztések sorozata követi, nemritkán öngyilkosságok egymásutániságával. Pedig az igazi, az abszolút megbízhatóság, a megrendíthetetlenség - a hívő ember és a tanítás szerint - elsősorban az Isten-ember és az ember-embernek Isten által garantált viszonyaiban-kapcsolataiban keresendő.
Az persze megint más kérdés, hogy a stabilitás sokak számára valami szellemi-testi görcs rögzítette, időtlen és kővé merevedett, következmények nélkül elföldelhető kényszermagatartást jelent. Ez talán még a gazdaságban sem jó, de a stabilitás igazi tartalmát, annak megfékezhetetlen, a kölcsönös érdeklődés fenntartotta dinamizmusát teljesen kihagyják a számításból.
Jézus az emberi kettősséget a "világ fiai-Isten fiai" dualitás hangsúlyozásával emeli ki. Jelzi ezzel azt, tudomása van arról, hogy a Teremtő eredeti szándékai módosultak a teremtményben, s az Istennek odaszánt élet a világnak odaszánttá vált. Az üdvösségre vezetőnek szánt házastársi kapcsolat családi és anyagi igények, s még ki tudja mennyi sekélyes, emberinek sem nevezhető ideiglenes "odavágódás" lehetőségévé alacsonyult. Elfelejtette a többdimenziójú, vektoriális történés résztvevője, hogy Isten meghívottként van jelen a stabilitás garanciái között. Ad abszurdum a kapcsolat csak alkalommá vált arra, hogy kisértésbe eshessen az oda tartozó. Valaki ezt a "megkeresett" szituációt úgy jellemezte egyszer utódjának: fiam, te vagy impotens vagy, vagy hülye.
A hit tárgyáról aligha lehet vitatkozni. Akinek nem élő az istene, annak halott a hite is, és bizonyos értelemben véglegesen halandó-jelöltté válik maga is. Vajon a végső bizalom, amibe belefér minden földi, nem keresett megkísértettség is, kiterjed-e arra, hogy az élők Istene gondoskodik mindenkiről, s a legjobb fogalmát beteljesíti szertartások nélkül és a feleslegessé váló kapcsolatok lényegi tulajdonságainak megőrzésével, ha az a minden mindenben fogalmába mind szándék, mind a valóság tekintetében beletartozik?
- DI -