Mt 3.1-12 Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.”

A színházba járók ismerik elsősorban az antré fogalmát. Jelenti azt a helyzetet, amikor egy szereplő először lép a színpadra. Az ebben járatosak az igazán megmondhatói, hogy mennyi minden eldől ebben a pillanatban a világot jelentő deszkákon. Az ismert sztár tapsot, ovációt, adott esetben örjöngést vált ki hívei körében, a közönség pedig igazán ilyenkor tudja meg igazán, hogy mire is számíthat. Az erőtlen antré fél bukás. A nem reagáló publikum a pokol bugyraiba taszítja a színészt, aki vagy verejtékben fog játszani a következő órákban, vagy belenyugszik és valami könnyen felejthetőt produkál, ahogy ez a közönség jóslásából előre kikövetkeztethető volt.
Eltekintve az evangélista esetleges jóindulatú túlzásától, a Keresztelő fellépése az ószövetségi próféták bűnbánatra felhívó megjelenésére emlékeztet. A környezet mindenestre az ismert analógiákból tudta, hogy a szimbolikus öltözködés, a kellékek és az eszközök mit jelentenek az új próféta körül. Az Ószövetség és az Újszövetség határán "lavírozó" János nemcsak határ az Istennel való kapcsolat mezsgyéjén, de még évekig "választja el" személye a csoportjában a bűnbánatot, az "Ószövetség helyi reformját" megismerő embereket Krisztus világától. Nem "életidegen" János magatartása. Retrograd, a környezet a jelekből tudhatta, hogy mit kap, mit várhat, annál kiszámíthatatlanabb anterograd, megjóslandó mindazt, amit a Messiásnak sem hisznek el sokan.
Máté evangéliumiának igazi "alaphangját" ebben a részben üti meg, amikor a vallási vezetőkről és a zsidókról beszél, a Keresztelő szájába adva a mondatokat. Mindenesetre, ha a gondolkodásmód megváltozásának szükségességéről, a "metanoia"-ról beszélünk, akkor a történeti összefoglalásból kihagyhatatlan Zakariás és Erzsébet gyermeke, aki ebben a módban elválaszthatatlan már Krisztus tanításától. Lehántja az extrovertált viselkedésformákat, a külsődleges elemeket a megtérés, a lényegbeli megváltozás, a gondolatátalakítás bensőben zajló, lényegi elemeiről.
Amikor "sterilen", a történeti környezetbe nem beágyazottan vesszük kézbe az evangélium lapjait, miképpen azt aranyba kötve és feltartva viszik a szentélybe az istentisztelet elején, akkor minden olyan tiszta és világos. Csakhogy ez a mentesség éppen tőlünk mentesíti, a mi viselkedésünktől, a ránk gyakorolt hatásától fosztja talán sokszor meg az isteni Igét. Nem biztos, hogy annyira károsak vagyunk, amikor egy hosszú folyamat végén jutunk el a két szövetség határán élő Keresztelő felismerésére, amikor a tökéletességre vágyás tökéletlenségében égetjük le egyenként magunkról a megtévesztő felszín jótékonyan takaró, de sokszor elszigetelő rétegeit.
- DI -