December 3-án Sopronban is megtekinthették az érdeklődők a Trianon című filmet, amely a 84 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én aláírt, Magyarország számára az I. világháborút lezáró békediktátum következményeit mutatja be. Ez alkalomból a városba látogatott a film rendezője, Koltay Gábor, aki a forgalmazás nehézségei mellett Trianon máig tartó hatásairól is beszélgetett az est házigazdájával, Nemes Andrással.

A Soproni Múzeum igazgatója bevezetőjében kiemelte, hogy a Kádár-rendszerben szóba sem kerülhetett Trianon az iskolákban, a tankönyvek is hallgattak róla, és otthon is csak suttogva, félve beszéltek a történelmi Magyarország 2/3-t a szomszédos nemzetállamokhoz csatoló békéről. Hozzátette: talán ennek köszönhető, hogy a középkorú, illetve a fiatalabb korosztály keveset tud a 84 évvel ezelőtt történtekről.
Koltay Gábor köszöntőjében elmondta, neveltetése miatt gyermekkorában sem volt számára ismeretlen Trianon. Édesanyja történelemtanárként, míg édesapja pénzügyi tisztviselőként egyaránt őszintén beszélt a témáról. Felidézte 1972-t, amikor megjelent Nemeskürty István Rekviem egy hadseregért, a Donnál súlyos vereséget elszenvedő második magyar hadsereg katasztrófáját feldolgozó könyve. Ezt édesapja megvéve, a családnak kötelező irodalommá tette, mert „…ez az ember – Nemeskürty István – végre igazságot szolgáltatott a mi generációnknak.” Koltay úgy vélte, Rákosi Mátyás azzal a kijelentésével, hogy 9 millió fasisztával nagyon nehéz építeni a szocializmust, megalázta a magyar nemzetet, és zsigerekig beleplántálta a kisebbrendűségi érzést. Hozzátette: Gyilasz – jugoszláv kommunista politikus, Tito egykori harcostársa – emlékirataiban olvasta, hogy Sztálin a szovjet befolyási övezetben két ország gerincét kívánta megtörni. Az egyik Lengyelország volt, a másik Magyarország. Koltay Gábor szerint, a magyarok gerincének megtörése kiválóan sikerült, és ezt nyögi mind a mai napig ez a nemzet, ez a mai nyomorúság egyik oka.
Élete meghatározó napjának tartja 1983. augusztus 20-át, amikor bemutatták a Bródy – Szörényi szerzőpáros István a király című rockoperáját. Csodának tarja mind a mai napig az eseményt, hiszen ahogy ő fogalmazott, az egy másik Magyarország volt. Soha nem felejti a kifeszített piros-fehér-zöld zászlót, a magyar koronát, és a síró embereket, akik nem akartak hazamenni az előadás végeztével. Felismerte, hogy nekünk magyaroknak vissza kell találnunk a történelmünkhöz, amelytől tudatosan el lettünk vágva. „Felismertem, a célt, amely az volt, hogy a magyar társadalom talajtalan legyen, hogy kisebbrendűségi érzése legyen, hogy az öntudatát elvegyék, hogy ne legyen se történelemtudata, se történelem ismerete.” – hangsúlyozta bevezetőjében.
Koltay annak a véleményének is hangot adott miszerint ma egy kisebbrendűségi érzésbe kényszeríttet, agymosott tömeg él Magyarországon. Hozzátette, ezt támasztja alá egy általa, 100 egyetemista bevonásával készített reprezentatív felmérésének lesújtó végeredménye. „A 2/3-os számot még tudják. De annak ellenére nem tudnak többet Trianonról, hogy a magyar ember átlagban napi négy órát néz tévét, tehát gyakorlatilag ömlik az információ.” – hívta fel a visszásságra az egybegyűltek figyelmét. Feltette a kérdést: így hogyan alakulhat ki egy egészséges magyar tudat, hogyan jöhet létre a nemzettudat, hogyan ébred így öntudatra a magyar társadalom, hogyan tudja így megfogalmazni bárki is a világban a magyar érdekeket, illetve milyen formában lehet valamit is kezdeni a rendszerváltozás adta lehetőségekkel? Koltay Gábor úgy vélte nem találtunk vissza a gyökereinkhez, és tizenöt éve ugyanúgy folyik az agymosás a mai magyar médiában. „Ennek az agymosásnak az egyik kiváló dokumentuma a Temetetlen halott című, Nagy Imre életének utolsó éveit bemutató játékfilm, amelynek kezdő képsorai azt örökítik meg, ahogyan a belügyesek a tárgyalásról készült filmet égetik el.” Koltay Gábor felhívta arra az egybegyűltek figyelmét, hogy az ominózus szalagok még ma is léteznek, nem is egy példányban, tehát hazugság, amit a film képileg állít. Hozzátette a filmeknek az a sorsa, hogy levetítik őket, ha nem előbb, akkor utóbb, és ez a sors vár a tárgyalásról készült filmre is.
„Kinek az érdeke, hogy a rendszerváltás tizenötödik évében a közszolgálati magyar televízióban nem jöhet le egy tizennégyszer egy órás Trianonról szóló film?” – tette fel a kérdést a rendező. Úgy vélte, hogy politikai erők állnak a háttérben.
Befejezésként egy történelemszemlélet kialakítása mellett érvelt, amelyre fel lehet építeni a magyarság nemzettudatát. „Ahogy Nemeskürty tanár úr mondta: Mi már réges-rég nem vagyunk nemzet, csak használjuk ezt a fogalmat. Mi ország lakosok vagyunk, élünk egymás mellett, és naponta utáljuk egymást, nincs az a nemzeti sorskérdés, amiben egyet tudnánk érteni. Tele vagyunk félelemmel.”
December 5-éről szólva egy történetet mesélt el a beszélgetés zárásaként, amelyben egy a Magyarigazolványát büszkén kezében tartó erdélyi idős hölgy elmondta, ő nem akar, és nem is fog elköltözni Erdélyből, de az igazolvány azt jelenti számára, hogy ott fönn Pesten nem felejtik el.

Sopron, 2004. december 4.

StD