Mt 1.18 Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét,

Az intellektusnak megvan a maga helye az életünkben. Fontos momentum emberi fejlődésünkben és a hivatalos megjárt utak eredményességének egyik fő mutatója, útjelzője (betlehemi csillaga) kellene, hogy legyen. Ha ez volna az emberi létünk egyetlen és legfőbb mutatója, akkor égbekiáltó igazságtalanság lenne, hogy mindannyian különbözővel bírunk. Még talán akkor sem lehetne ez elfogadható és tolerálható, hogy érdeklődésünk és tehetségünk különbözősége valamennyire "parírozza" ezeket a szakadékokat.
A megismerésünk és önismeretünk határai ugyanabba az irányba hatva ugyancsak a bizonytalanság érzetét erősítik, és nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagy különbözőségben nagyon különböző vélemények hangzanak el így, karácsony környékén. Az persze ismét másik kérdés, hogy valaki tényleg kiváncsi-e arra a bizonyos "egyéni" véleményre. Korábban és bizonyos, jobb helyeken most is megnézik, hogy kinek a véleménye is hangzik el. Nem csak azért, mert a képtelenségek tárháza, a felesleges botránkoztatások senkinek nem hiányzanak, de azért is, mert a nyilatkozó azt is minősíti, aki ezt engedte (akinek valamiképpen a nevében nyilatkozik).
Mintha az evangélista is a történeti leírás mellett, azon túllépve, a hit Krisztusának magvait próbálná elültetni a biblikus előzmények és a nem megszokott, csodás jelenségek leírásával. Csodálkozhatunk-e, ha valaki az egyszerű leírás egyszeri olvasása után úgy gondolja, úgy éli meg fontosságát a történeti bizonytalanság korában, amikor már az egy-két évtizede megélt dolgok nyílt hazugságba öltöztetésével is tömeghatást lehet elérni, hogy a karácsony egy egyszerű "fifty-fifty" választás kérdése; azt hiszi, a mérleg serpenyője aszerint billen, hogy ő hová ül.
Pedig az intellektus döntése ott kezdődik, ahol a saját korba helyezett tanúságtételt ("tudom, hogy kinek hittem") együtt értékeli a gondolkodó ember, a homo sapiens mindazzal, amit egy akkor hagyományozott és írásba foglalt vallomás tartalmazott: történetiséget, egyéni és társadalmi körülményeket, szokásrendszert, kommunikációt. Nagyon "könnyűvé" válna a döntés felelőssége alól kibújnia minden választónak, ha a hit csak kegyelem volna, és a döntés nem terhelné az egyén vállát. Ha meggondoljuk, József is hozzánk hasonló, sőt jóval nehezebb körülmények között választott, hogy a családjába valóban az Emmanuel költözött-e?
A gyermek születésének ünnepe kapcsán szokták azt hangsúlyozni, hogy Isten kiszolgáltatta magát nekünk újszülött alakban (és születése kapcsán már alaposan "ki is jutott" neki...). Krisztus az egyéni döntési szabadság mámorában sokszor nem felelősen úszkáló ember számára azonban most is kiszolgáltatott. Nem csak abban az értelemben, hogy mit hisz el, hanem a viszony nagyon is egyoldalú. A döntés csak az egyik oldal számára szabad, Isten az, aki mindig is, egyoldalúan is, elkötelezett lesz az ember számára: Ő akkor is Emmanuel lesz, ha az ember a modern, tudatosan létrehozott, frissen gyártott legendáriumokat fogadja el inkább. Persze ez a felismerés az intellektust magát semmire nem kötelezi, csupán azt az embert inti óvatosságra, a dolgok alapos körbejárására, aki nemcsak intellektusból áll.
- DI -