Mt 2.1-12 Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Az elmúlt 15 évben (is) sokat tévedtünk. Azt gondoltuk, például, hogy az emberek képesek lesznek a realitás talaján állva bizonyos dolgokat elfogadni, aztán kiderült, hogy a manipuláció ezernyi fajtája olyan könnyen produkál többször is180 fokos változást az átlagember (van ilyen egyáltalán, vagy egyszerűen beszéljünk túlnyomó többségről?) életében, mindenfajta kézzelfoghatóság ellenére, hogy nem is hisszük. Nem materiális-, nem anyagfüggő a tudatunk.
Mindezt pedig írom akkor, amikor a legegyszerűbb emberek látogatása után a nemzetek képviselőiről (akiket követnek, akik példaképek is lehetnének) beszélek a Messiásnál.
Ki ne járt volna már úgy életében, hogy a megígért valamiről, aminek kinézetéről, tulajdonságairól fogalma nem volt, kialakult benne egy kép, mielőtt valóban meglátta volna, fantáziálni kezdett. Mire odaért a valósághoz, már annyira mást várt, hogy el sem hitte, kivel-mivel találkozott.
Akik pedig azt hiszik, hogy fantáziálni csak a zsidók új királyáról, az Isten Fiáról lehet, mert az úgyis fantazmagória, de legalábbis egy ilyen burokkal körülvett történelmi személyiség, azoknak egy magas rangú köztisztviselőről tudnék mesélni egy 2004-es történetet. A 3-4 hírforrásból közölt (maga mondta"tollba") "tények"-ről állította már egy nappal később azt, hogy "fantáziálás volt". Csakhogy ez utóbbit a harmadik évezredben - természetesen - tényként megírták a szigorú forráskontrollálló hírszerkesztők, míg azt, hogy Megváltó született, hogy nemzetek borulnak a lába elé, hogy aranyat, tömjént és mirhát érdemel, azóta is - változó tartalmakkal - vitatják, a mese szintjén kezelik. A 2004-es hírt nem látta senki (nem is fogja belátható időn belül látni a megvalósult fixa ideát), míg a 2000 éves anyag bizonyításául nem volt elég a rengeteg személyes bizonyságtétel, mely ki tudja, kivel is kezdődött, de a Keresztelőtől a pásztorokon át a háromkirályokig és napjaink hitvallóiig mindenki beletartozik. Nem, ugye nem vagyunk személyválogatók!
Ha ezek után költőivé, emberileg általánosan megfoghatatlanná válik a kérdés: mit is hiszek, mit is hiszek el, akkor csatolnom kell a hír mellé, mint a nemzetek 2004-es évének eseményét, az Únió alkotmányát. Lesz-e helye ennek a dokumentumnak, mondjuk, a 4008-as év tankönyvében (adathordozóján, az idegrendszerbe implantálható chip memóriájában) vagy lesz-e egyáltalán valaki, akinek akkor eszébe fog jutni ez a kompromisszumosnak mondott, önmegtagadó nyilatkozat? Különösen igaz ez a kételkedés, ha Európa legliberálisabb nemzete tett azóta közzé kételkedő nyilatkozatot arról, hogy helyes-e az alkotmány megszületésének elvi alapja?!
A karácsony-táji "szenteskedő" hangulatban fogant cikkek között mindig akad olyan, amely közvetve-közvetlenül arról is szól, milyen csillagot találnak az atomkor, a posztmodern társadalom eminenciásai, amit valamikor megpillantottak-megpillantanak a betlehemi barlang felett, s ez válik iránytűjükké. Azt kell mondanunk, hogy nemigen jellemző az elmúlt két évezred folyamán, hogy petárda, rakéta vagy nagy durranás jelezné bárki számára a csillag elértét: "Megérkeztél!"
Maradnak az "extrapolált" találkozások: a mások által fel nem ismert csillag, a pólyába takart, kiszolgáltatott csecsemő, és minden olyan ekvivalencia, melyről a tanító Krisztus később beszélt, s azt le is jegyezték. Maradnak az utólagos felismerések - az idei sajtó erről is produkált írásokat - melyek jellemző módon utólag megvilágított találkozásokról beszélnek, szinte a szájbarágás szintjéig ajánlva a találkozás kipróbálását - mindig utólag bizonyítottan, mindig a helyzetből később felismerten.
Maga a felismerés ideje így is kegyelmi idő, mely minden romantikus attitűd nélkül rágja az isteni csodát megélő hitetlenkedők hittitkot prédikálóvá avanzsált szájába: "Minden csak kegyelem".
- DI -