Jn 1,29-34 Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”

A világháború alatt nyilvánosan kevesen tanúskodtak a zsidók holocaustjáról, '56-ot követően itthon csak szűk-, esetleg családi körben esett szó a történtekről, de mindent elsöprő ellenállókkal sem igen lehetett találkozni a kommunista-jelölt országokban egészen a váltást közvetlen megelőző időkig, amilyeneknek - mondjuk, úgy általában, a hitben - a tanúságtevőket elképzeljük.
Igen. Már csak ilyen a tanúskodás anatómiája, élettana és pszichológiája! A tanúk nem feltétlenül öngyilkosjelöltek, és a tanúskodás népszerűsége, az emlékezés hatékonysága egyenesen arányos a "tárgy" népszerűségével, a várható díjazással és a velejáró pozitív nyilvánossággal.
János idejében (és még közel 313-ig, a "edictum Mediolanense"-ig) körülbelül egyetlen szóval lehet azonosítani a Krisztusról tanúságtevőket. Ők voltak a vértanúk. Aztán a tömeges, kisebb kockázatú tanúságok idején (sokak utólagos véleménye szerint) talán fel is higult a hitvallók tömege, ennek következményeit, tanulságát igazán akkor lehetett levonni, amikor ismét "divatjamúlttá" lett a kereszténység, amikor ismét a régi jelző illette - véresen vagy vértelenül - a tanúságtevők csoportját. Sem Jézus, sem a Szentháromságos Egy Isten soha nem volt - nagyon világias kifejezéssel élve - "extrovertált", nem tartoztak az "azonnali visszaigazolók" csoportjába. Jézus a világ egy eldugott zugában áll be a tömegbe, egy, a római hódítás jelentéktelen provinciájában hal kínhalált, s körülötte, követői körül zajló eseményekre és körülményekre sem az a jellemző, hogy a tanúskodások közvetlen fokozói, kiváltói lennének a dominánsak, inkább eltűnnek a jelöltek a negatív tanulságok szükségszerű levonása után, mint szürke szamár a ködben. (Megér egy misét utánagondolni: ma hogyan is zajlanak ugyanezen dolgok?)
Tulajdonképpen nem is lehet azon csodálkozni, hogy "Isten Szenvedő Szolgájával" az "Ebed Jahve"-val az Isten Bárányával kevesen dicsekszenek. Már az ószövetségi szövegektől kezdve kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e a Jeremiás és Izaiás szövegeket Krisztusra vonatkoztatni, lehet-e a megbotránkoztató világi-emberi gyengeséget, kiszolgáltatottságot a minden hittől mentek prédájául dobni. Mond-e valamit az erősek és erőszakosak korában, a mindenáron sikerorientáltak társadalmában egy ilyen - mit tagadjuk, mai mércével - sikertelen élet?
A kérdés pedig ma talán még aktuálisabb, amikor a mindkét oldalról "féltett" hívő "tömegbázist" sokan gyengülni látják. De még akik egy ellenkező irányú trendet is vélnek felfedezni a religiózus mozgásokban, azok számára is probléma a tendencia adequat, hiteles és ugyanakkor vonzó megjelentetése. Ez ugyanis a modern kor "feed back"-jében az alapok azonnali és radikális kiszélesedését is jelenthetné!
És mi ma a válasz a címbeli szóösszetételre, mint kérdésre, mint megoldandó feladatra, mint szükségszerűségre, mint olyan valamire, amelyre nincs igazán más megnyugtató válaszunk?
A legtöbben abban a tévhitben élnek, hogy a bűn csupán hülyeség, s mint ilyen, mindenkire magára tartozik. Ezzel együtt ha bizonyos határon túl felhalmozódik mások butasága, értsd, ha túl sok a mások bűne, amiért vezekelni kell, akkor az ugyanaz a kategória, és ugyanúgy, egyetlen vállrándítással meg kell szabadulni tőle.
Az Isten Báránya kifejezés azonban nem ezt a gondolkodást takarja. Kifejezi azt, hogy van létezés, mely a fogalmat már mintaként, elsőként fedi, és ugyanolyan nem felesleges mindenki más követő báránysága sem, mert Isten - az újszövetségi történet szerint - egészen másképpen gondolja ugyanazt! A bűn önálló és egészen más dimenzió, minden mástól különböző entitás, kötelező érvényű vonzatokkal, s a "bárányság" fogalma adott esetben a keresztig tart!
- DI -