Mt. 4,12-23 De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: ,,Saul, Saul, miért üldözöl engem?''

Vagy tizenöt éve, hogy szűk hazánkban divat lett követni Saul példáját, de legalább ekkora gyakorisága volt annak is, hogy a szellem embere elgondolkodott a pálfordulás lehetőségén és valószínűségén, követelményrendszerén és "aktuális módosításain, módozatain".
Gyorsan nyilvánvaló lett, hogy nem elég a parancs, sőt nem biztos, hogy ugyanazt jelenti a látszólagos arc-irány, mint ami kívánatos volna. Az arcot (és köpenyeget) fordítók sokasága nem állta ki a pudinghoz hasonlóan a próbát, s gyorsan kiderült, hogy csak sajátos rák-járásban képes haladni, arc ide vagy oda. S ez még csak a kisebb baj, de a látszattal hiteltelenítheti azokat is, akiknek a járásiránya-célja valóban egybeesik tekintetükkel. (Az emberi hasonló mesterkedésnek - úgy látjuk - a legkevésbé a jó izlés szab határt, ha az ugyanazt szeretné elérni.)
Már sok, mondhatni elég víz lefolyt a Dunán, hogy kiderüljön: az akkori változás valódi volt-e, találkozott-e a fényességgel a sok Saul, meghallotta-e a "szózatot"? A türelemnek ki kell tartania, ítéletnek nem szabad születnie még ma sem, de a vélemény immár jogosan kér helyet magának bennünk és közben állandóan motoszkálhat a kérdés: milyen messze is van Damaszkusz? Csak a dolog árnyaltságának jelzése érdekében jegyzem meg, hogy sok irányból lehet a nagykapu felé fordulni, s ebből az is következik, hogy a katonai vezényszóhoz hasonló természetű hangzavarban önmagában a "jobbra" vagy "balra" semmit sem mond. Annál többet az értékrend, a világ szemlélete és a cselekvés.
És mi van azzal a számtalan kisebb fordulattal, amelyek, mint repülésirányító parancsa, a tökéletes célbaéréshez segítik a repülés közben irányában legyezőszerűen szanaszét szitáló gépet és annak utasait? A liturgikus év körkörös, ismétlődő ritmusa, mint visszatérő lehetőség nyújtja a lehetőséget, hogy a lelki GPS segítségével szilárd pontot fogjunk a változó végesben a változatlan végtelenhez hasonlítva helyzetünket.
Csak ilyenkor derül ki igazán, hogy ha egy irányban is haladunk, akkor vajon Vele járunk, vagy üldözzük-e Őt.
- DI -