Ottani idő szerint hajnali fél kettőkor vágtak neki az ezer méteres szintkülönbségnek, a 4800 méter magasan fekvő táborból. Az indulás napján pihentek és sok folyadékot ittak. Fejlámpáik fényénél, a hegyi vezetők kíséretében mínusz 10- mínusz 15 fokos hidegben indultak a csúcsra, s az ötórás menetelés alatt néhányszor álltak csak meg percekre pihenni.

Az utolsó szakasz - a csúcsmenet - során négy sziklafalat kellett megmászniuk. Ezek hármas erősségű falaknak tekinthetők, ami azt jelenti, hogy ugyan mindegyik meredek (70-85 fokos dőlésszögűek), de a haladáshoz a falon biztos fogásokat lehet találni. Az egykor aktív vulkánként működő Kilimandzsáró kráterperemét hajnali fél hatkor érték el, onnan kellett az utolsó, kb 200 méteres, 70 fokos dőlésszögű sziklafalon felkapaszkodniuk, hogy megközelítsék a csúcsot. A vulkáni működés miatt a kráterperem hamuval borított, ami valamelyest megnehezíti a haladást.

Az útvonalon hó nem volt, csupán a homoksivatag szerű, 50 focipálya méretű kráterben láthatóak gleccserfoltok. A kráter közelében kénes szag is érezhető, ami szintén a vulkáni működésre utaló jel. Már kezdett pirkadni, amikor ottani idő szerint fél hétkor a csapat minden tagja felért az Uhuru Peakre, ami tulajdonképpen a kráterperem legmagasabb pontja. Annak ellenére, hogy a csúcs körül, messze zivatarfelhők gyűltek, a hegy és a reggel csodálatos napfelkeltével ajándékozta meg a magyar hegymászókat.
Reggel fél nyolckor már úton voltak a 3400 méteren felépített tábor felé, amit a teherhordárok állítottak fel pirkadatkor, amíg a hegymászók a csúcs felé igyekeztek.
A hegymászók csütörtökön ereszkednek tengerszint közeli magasságba, elfoglalják szállásukat, és pénteken éjjel veszi kezdetét a több órás repülőút, vissza Magyarországra.
Sz.K.

Kapcsolódó cikkek:
Túlvannak az akklimatizációs túrán...
Út a a Kilimandzsáróra, a „Ragyogás hegyére”
Út a Kilimadzsáróra, a „Ragyogás hegyére”