Az Erdélyi Házban, a Fövényverem 15. szám alatti kiállítóteremben az Erdélyi fejedelemek arcképcsarnoka tárlattal emlékezik a Soproni Erdélyi Kör a kiváló tehetségű művészre, akinek élete, alkotói munkássága, magyarsága példamutatásként kell, hogy álljon az utána jövőknek.

A tárlatmegnyitón Dr. Úry Előd, a Soproni Erdélyi Kör elnöke emlékezett a művészre, a tárlatot Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés általános alelnöke nyitotta meg.

,,Mindig kedvvel tette a dolgát"

,,Szomorú dolog emlékkiállítást szervezni, megnyitni, főleg ha olyan művésznek tesszük azt, aki nem rég, fiatalon, alkotó képessége teljében távozott közülünk - mondta visszaemlékezésében Dr. Úry Előd, aki a művészhez fűződő személyes kapcsolatát elevenítette fel.

,,Sopronba érkezésem után pár héttel találkoztam először a Szabó Béla nevével. Ismerősöm, barátom lakásán beszélgettünk, kávéztunk, velem szemben a falon képek. Szemem minduntalan visszatért egy lovas képre. Megbabonázta, vonzotta a tekintetemet, a ló mozdulatának lendülete. Alkalmas pillanatban rákérdeztem, hogy ki a kép alkotója, akkor hallottam először a Szabó Béla, Erdélyből származó festőművész nevét. Azonnal és örökre megjegyeztem e nevet.
Pár hónap után sikerült közvetlen ismeretséget kötni. Erre egy közmunka szolgáltatott alkalmat. Egy tagtársunk fészekrakásához segíteni gyűltünk össze. Valahogy úgy jött, hogy együtt lapátoltuk az öntéshez előkészített betont. Feltűnt, hogy milyen kedvvel teszi a dolgát, dudorászva lapátolta a sódert. Inkább kereste munkát, mint kerülni próbálta volna azt. Próbáltam vele szóba állni, nehezen ment, de végül néhány információt kiszedtem belőle.
Aztán az évek megoldották a nyelvét. Megismertem, szavak nélkül is közel kerültünk egymáshoz. Az utóbbi években szinte naponta találkoztunk. Terveiről beszélt, küzdelmeiről, a színekkel, a térrel folytatott nagy küzdelmeiről. Végignézhettem kitartó munkáját. Ha érdekelte valami, akkor éjt nappallá téve tudott dolgozni. Műtermében két-három megkezdett kép volt, melyeken hangulata szerint felváltva dolgozott. Munkája szüneteiben szívesen elüldögélt a gesztenyefa árnyékában, ha csak tehette, és az időjárás engedte, ott fogyasztotta el szerény ebédjét, vagy uzsonnáját.
Innen indult a brennbergi völgy felfedezésére, órákig bóklászott céltanul, vagy éppen festőállvánnyal. De szinte minden alkalommal, vadvirág csokorral tért meg, s mosolyogva adományozta azt valamelyik hölgy ismerősének.

Itt született meg az erdélyi fejedelmek képsorozata is. Takács Borbála magyar királyokat ábrázoló üvegképei láttán gondolkodtam el, hogy az erdélyi fejedelmek is megérdemelnének egy képsort. Mikor megbeszéltem Bélával, felcsillant az érdeklődés a szemében. Másnap egy könyv tanulmányozásába mélyedve találtam a műteremben Sebestyén Mihály Erdélyi fejedelmek c. könyve volt. Mai napig őrzöm a sokat forgatott festékfoltos könyvet. Egyre jobban lelkesedett a témáért és egyre több könyvvel jelent meg. Könyvtárban keresett forrásanyagot, korabeli viseletet tanulmányozott és egyszer csak megvette az első keretet, felfeszítette az első vásznat és lassan kibontakozott Rákóczi Zsigmond arca. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért éppen vele kezdte, s tőle is kérdeztem ezt, de soha nem tudta, vagy nem akarta megválaszolni.
Megszállottként vetette bele magát a munkába, hat hónap alatt készítette el a fejedelem képsort. Talán a legtöbbet Báthori Gábor képével küszködött, míg a szertelen keménység vonásait meg tudta örökíteni e képen. Emlékszem négyszer-ötször átfestette.
Béla elégedett és boldog volt a fejedelemképeivel. Sorba rakta őket a műterme falán és kritikus, de boldog szemmel nézegette őket. Röviden csak annyit mondott: „szép feladat, férfimunka volt”.

A fejedelem képek befejezése után újabb kísérletekbe kezdett, újabb formákkal próbálkozott. Visszatért a régi vesszőparipájához, a tér ábrázolásához. Számtalan, félbemaradt vászna jelzi, kísérletező kedvét. Később aktokkal kísérletezett, de nem sokára újra visszatért az arcokhoz. Egyik nap egy karakteres portrét mutatott be nekem. Mikor rácsodálkoztam, azt kérdezte, miért csodálkozol, hiszen én grafikával kezdtem a pályafutásom. Elhatároztuk, hogy létre hozzuk az Erdélyi Kör tagjainak portré sorozatát. Sajnos csak néhány készült el. De tervezte az erdélyi nagy emberek sorozatát is, ebből is maradt két-három megkezdett, befejezetlen kép.

Nagy terveket szakított félbe a betegség és a halál. Bocskai István nagy alakú portréját tervezte a Marosvásárhelyi Református Főiskola Bocskai termébe. Mikor meglátogattam a kórházban, és kissé jobban érezte magát, azt mondta, első dolga ez a festmény lesz. Akkor már tudtam, hogy ez már csak terv marad.
Arra még mindig maradt ereje, hogy ki-kimenjen kedvenc erdejébe, kavicsokat hordott haza, mikor kérdeztem, hogy mi terve vele, csak mosolygott.
Reménnyel, türelemmel viselte súlyos betegségét. Keveset beszélt, de szemei annál beszédesebbek lettek.
Az Erdélyi Kör ezen emlékkiállítással búcsúzik Szabó Bélától. Emlékét megtartani, hagyatékát kezelni kötelességünknek érezzük."

Firtl Mátyás, megyei közgyűlési alelnök és Dr. Úry Előd, az Erdélyi Kör elnöke

,,Nehéz idők jártak akkoriban"

A tárlatot megnyitó Firtl Mátyás, megyei közgyűlési alelnök a történelmi példa és a jelen közötti párhuzamra utalva beszélt az történelmi arcképcsarnok üzenetéről.

,,Nehéz idők jártak akkoriban, és kényes kérdések gyötörték akkor Magyarországot. Bizony volt mit munkálkodni a nemzet egyesítésén.
Bizony van mit munkálkodni még ma is a nemzet egyesítésén.

,,Ne veszessük el az hazát, mert ha ezt elvesztjük, mi mást nehezen, avagy nem is találunk.” –írta Bethlen Gábor fejedelem 1611 július 19-én.
És bizony írhatta volna a fejedelem ezeket a sorokat 2004 decemberében is.
Egy esztendő híján másfél évszázadot fog át az erdélyi fejedelemség kora, és négyszáz év távlatából tekintenek le ránk ezek az államférfiak.

A megdöbbentő az, hogy a közben eltelt négyszáz év ellenére mára érvényes kérdéseket tesznek fel:
Tudomásul kell vennünk, hogy most már kötelezően megválaszolandó kérdéseket.
Amikor a harmadik évezred elején a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, és a művész felvállalta, hogy egyedülálló módon ,,összehívja” és együtt bemutatja az erdélyi fejedelmeket, akkor éppen ezeket, a több évtizede megválaszolatlan magyar sorskérdéseinket fogalmazta meg.

Egy olyan kor üzen, amelyben nagy erőfeszítést, állandó küszködést jelentő politikai küldetés volt az, amit a fejedelemség betöltött. Amelyben a rövid békeidőkben – ,, az aranykorban „ – építkezett, iskolát létesített, tudományt művelt, műveltséget terjesztett az erdélyi társadalom, sokszor a csodával határos módon.
És voltak fejedelmek, akiknek keze alatt megtörtént a csoda…, és voltak olyanok is, akik nem bírtak megbirkózni a feladattal.
Mert kérdéseket tesz fel a tárlat. És válaszokat ad, a történelem által hitelesítettet.
Például, hogy hogyan sikerült a többnyelvű, társadalom hitbeli, a felekezeti sokféleségében az egyetértést és rendet megtartani? Mi tartotta meg 1437 óta a három rend – a vármegyei nemesség, a székelység és a szászok – egyezségét? Szilárd társadalmi, politikai alapépítménnyé vált az unió, de egyetlen etnikumot sem zárt ki soriból.

A fejedelmi életpályák, amúgy meg nagyon emberiek és maiak: sikerek, kudarcok, gyarlóságok, ravaszkodások, de a jóra való törekvés, szorgalom egyaránt letekint a portrékról.

Mit üzen a mának, az 1568 januárjában Tordán ülésező erdélyi rendek azon határozata, amely szabad vallásgyakorlást hirdetett?
Mit üzen a mának az 1506-ban tartott agyagfalvai gyűlés határozata, amely kimondja: ,,Magyar Országnak... mi is tagjainak hívattatunk, vagyunk is.”
Mit üzen a mának Bocskai fejedelem híres végrendelete? ,,Hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is oltalmokra, javokra lészen. Ha pedig Isten azt adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézre kerül, úgy az erdélyiek attól ne szakadjanak el hanem segéljék azt tehetségük szerint.”

Hogyan sikerült az erdélyi városokban már a középkorban a fejlettebb nyugat- és közép-európai városokéhoz azonosuló intézményrendszert létrehozni, amely az idők szavának megfelelően fejlődött tovább?
Számtalan példa mutatja azt, hogy Erdélyt az európai fejlődéshez olyan hajszálerek kötötték, egy polgárosultabb világ életformáját, gondolkodását közvetítették.
A református Bethlen Gábor így fogott uralkodásának: ,,Seregeknek Ura, Szent Istene áld meg utamat, (…) hogy minden idejében (…) szolgálhassak az isteni nagy nevednek tisztességére, hazámnak megmaradására, az én Uramnak becsületire öregbülésére, magamnak tisztességemre.”

És miért van az, hogy tavaly decemberben éppen II. Rákóczi Ferenc egységre szólító imádsága járt körbe számítógépes levelezőlistákon?

Ennek az igazságnak a művészi megfogalmazásai Szabó Béla képei, egy páratlan sorozat, üzenete ez, amelyet továbbadni immár a mi feladatunk és kötelességünk, addig, míg időnk engedi." - hangzott a megnyitóban.

Kapcsolódó cikkek:
Elhunyt Szabó Béla festőművész