CyberPress

Sajtótájékoztató a film után: az alkotók is szólhattak néha

A Trianon című film Antena 1 tévében történt bemutatását követő vita és az ez alkalommal beérkező, az átlagos ezres számot több mint négyszeresen meghaladó, 4200 sms hangneme és hangulata után a film rendezője, Koltay Gábor és Raffay Ernő történész lélekben is felkészülhetett a másnapi sajtóértekezleten várható újságírói rohamra, ám még így is megdöbbentette őket az ellenségeskedésnek és a gyűlölködésnek az a foka, amellyel az írott és sugárzott sajtó 34 képviselőjének zöme fogadta. Még ennél is rosszabb volt azonban az, hogy a vendégeknek be kellett látniuk: Trianon, a két ország történetének vitatott, érzékeny kérdéseinek megértése/megértetése kapcsán román részről olyan kőkemény falba ütköznek, amelynek áttörésére feltehetően jó ideig még remény sem mutatkozik.

A két órás sajtóértekezleten az első pillanattól kezdve világossá vált, az újságírók döntő többsége nem azért jött, hogy meghallgassa és megértse a film alkotóinak véleményét, elképzeléseit, hanem egyetlen célja az volt, hogy leírhatatlan hangzavarban, egymás szavába is belevágva az irredentizmus, a revizionizmus, a románellenesség, a fasizmus vádját vágja a fejükhöz. Egyikük, Valerian Sava művészetkritikus saját bevallása szerint a záptojástól sem riadt volna vissza - ha hozott volna magával. Az újságírók az antiszemitizmus vizes lepedőjét is megpróbálták ráhúzni az alkotókra: minden áron be akarták bizonyítani, hogy Kún Béla csak azért szerepel negatív beállításban a filmben, mert zsidó volt.

Az eddig elmondottakat kiválóan illusztrálja, hogy bár Raffay Ernő igencsak türelmesen és érthetően elmagyarázta, a Kolozsváron született magyar érzelmű zsidóval kizárólag annyi baj volt, hogy Moszkvában a bolsevisták körébe került és megrögzött kommunistaként ment vissza Magyarországra. Annak ellenére, hogy Raffay azt is hozzátette: Kún Béla unokája, Kún Miklós közeli és kedvenc munkatársai, sőt barátai egyike, a provokáló román újságíró - aki saját és lapja nevét még véletlenül sem közölte - mindebből csupán azt a következtetést vonta le, hogy „zsák a foltját megtalálja". Ez a momentum egyébként ama ritka pillanatok egyike volt, amikor a vendégek többé-kevésbé szóhoz juthattak.

A román újságírók nem csak minden határt felülmúló modortalanságról, hanem elképesztő tudatlanságról is bizonyságot tettek, mint kiderült, egyebek között a honfoglalásról sem hallottak még.

Teljesen egyértelművé vált, hogy román sajtó képviselőit a sajtóértekezlet tulajdonképpeni témája, a film nem, vagy alig érdekli, cserében annál inkább azt firtatták, hogy az alkotók szerint kié Erdély, illetve mit gondolnak Tőkés László kijelentéseiről, miért nem kíváncsiak Markó Béla véleményére, mit várnak el a román hatóságoktól a filmet forgalmazó fiatalokra kirótt büntetések kapcsán, milyen újabb jogokat akarnak a szerintük már amúgy is túlkényeztetett (magyar kormányterminológia) romániai magyarok számára...

Az a néhány újságíró, aki a filmről is szót ejtett, csak azért tette, hogy pocskondiázza azt, silány propaganda-produkciónak, giccsnek, patetikus, szentimentális fércműnek titulálja. A már korábban említett záptojás kritikus úr pedig azt a kérdést szögezte Koltaynak, hogy ő minek tartja magát: filmesnek-e vagy propagandistának. „Én filmesnek tartom magam, ami nyilván nem zavarja majd önt abban, hogy cikkében rossz propagandistának nevezzen" - hangzott a válasz.

A türelmet, a higgadtságot és az idegeket egyaránt próbára tevő sajtóértekezlet azonban mindennek ellenére nem volt hiábavaló: olyan szempontból mindenképpen megtette a hatását, hogy a pénteki lapok terjedelems cikkekben foglalkozzanak a filmmel, abból a tekintetből azonban, hogy a román közvélemáényt alakító újságírók megértsenek valamit a filmből (a történelemről nem is beszélve) sajnos, teljesen hatástalan maradt.