Mt 17,1-9 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!”

A szűkebb környezetünkben élő ember szellemi fejlődésére két alapvető folyamat (a sok kisebben kívül) van hatással. Az egyik mindenképpen a tudományok fejlődése, mely a világ vizsgálható dolgait próbálja sorrendbe, rendszerbe, helyre rakni. A másik az a még mindig döntő fontosságú negyven év, mely a föld egyéb helyein is a felvilágosodás óta zajló folyamatot gyorsította fel erőszakos és brutális módon: ez a kísérlet Isten eliminálására szólt a velünk kapcsolatba lépő valóságból.
A szellem harapófogója azonban nemcsak ilyen nagy vonalakban, de egyéb "szűk keresztmetszetekben" is szorít: nem elég, hogy a világot Isten nélkül magyarázták nekünk, számos olyan - a hit nélkül nehezen megválaszolható, legfeljebb frappáns válaszokkal parírozható - oldalvágást is ki kellett védeni, melyek nem könnyítették meg még a jószándékú kísérletet sem a Teremtő ember általi elhelyezésére a világban.
Pedig sokszor éri "kísértés" a mindennapok emberét ilyen irányban is. Akiket jámbor birka módjára terelgettek át a másik akolba, most meglepve, s még mindig kicsit hitetlenül látják, hogy bizony hit és tudomány nemcsak, hogy létezik egymás mellett, hanem sokan teljesen egészségesen és egymástól nem is függetlenül vallják és gyakorolják mindkettőt. S nemcsak ilyen általános, közösségi-társadalmi kétségek merülhetnek fel az egyénben, hiszen a jól-rosszul őrzött "háztáji" valóságában, a féltve elszigetelt, "maszek" életében is történnek dolgok, melyek a saját tapasztalata szerint léteznek ugyan, ám az ő világában megmagyarázhatatlanok, magyarázatra várnak.
Valahogyan értelmeznénk is a dolgokat! Vannak már "bejáratott utak" a szellem kényszerszülésére, ha valami hasonló történne velünk, mint Péterrel, Jakabbal és Jánossal, hogy magyarázzuk az eseményeket. A legtöbbször, értelmes közönség közepette azonban ez sem jön be.
Erre az esetre szól a címbeli kérdés - látszólag rendkívül vulgárisan és nehezen értelmezhetően, de a valóság minden mozzanatával igazolhatóan - nagyböjt második vasárnapján. Mit csináljunk azzal, aki eddig ezernyi, általunk teljesen másnak tartott alakban részese volt életünknek, s most egyszercsak elváltozik színében, kiderül Róla, hogy Ő más, hogy Ő nem az. Kiderül Róla, hogy Ő Isten. Ő az Isten, Ő egészen más, és mégis köze van hozzánk!
A "színeváltozás" jelenete világosan megmutatja, hogy mi ezzel a felismeréssel, mint jelenséggel, nem sok mindent tudunk kezdeni. Hebegünk, habogunk, s ha már teljesen nyilvánvaló, hogy eddigi véleményünk knockout-olódott, akkor hallgatunk, tartósan, mert még nem tudjuk, kiről is beszélnénk. A dolgok fejlődése az elénk tárt analógiában teljesen nyilvánvaló: mi csak akkor tudunk valamit kezdeni az Istennel, ha Ő is akar valamit kezdeni velünk. Lehet, hogy türelmetlenek vagyunk? Lehet, hogy pletyka-szinten jó lenne terjeszteni azt, ami velünk történt, de nem megy?
A mai világ nem "várakozás-párti". Mindent azonnal szeretne, sőt még előbb. Akkor, amikor neki tetszik, akkor, amikor eszébe jut, amikor ő úgy gondolja. A három apostol félreérthetetlen és félreértelmezhetetlen jelet kapott - Jézus feltámadását - arra, amikor el kellett kezdődnie a hír terjesztésének, akkor, amikor visszaigazoltan a félreértelmezések, a hihetetlenség ellenére a hír megmaradt és terjedt, amikor a hirdetés tartalmát sem a benne részes, sem a hallgató valósága megmásítani nem tudta.
A nagyböjti evangéliumrészlet már Húsvét jelentőségére utal. Ne te akarj már Istennel valamit kezdeni, majd Isten kezd veled valamit! Valami nagyon szépet, megvilágosítottat, az Ő színeváltozásával együtt olyant, amikor a te színed is megváltozik. Amikor emberből az Ő gyermekévé leszel, minden üdvtörténeti előzménnyel, alakkal, szenttel és eredettel együtt szervesen. Akkor majd jelet ad, akkor majd benned is húsvét lesz, akkor majd benned is feltámad.
- DI -