Jn 9,1-41 Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” - felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” - felelte. De a zsidók sehogyse akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös.” „Azt, hogy bűnös-e - felelte -, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek - felelte -, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös - felelte az ember -, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram - kérdezte az ember -, hogy higgyek benne?” „De hisz látod - felelte -, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” - s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok - felelte Jézus -, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”

Igen, jól számoltad Te is, ebben az egy, hagyományos lelkigyakorlatra elegendő evangéliumi részben, perikópában tizenhat kérdés van. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az átlagos mondathasználathoz képest sok, szokatlanul sok. Hogy több-e annál, mint amennyi valóban kellene, abban senki sem lehet biztos. Hiszen magunk is, mielőtt valamerre elindulnánk, többször kérdezősködünk, sokszor többet és sokszor eredménytelenebbül. Annál többször, minél fontosabb az útválasztás vagy mennél eltérőbb a régitől az új útirány.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem ismétlődik-e valamilyen hátsó szándék, jók-e, nem túlzottan célirányosak, "rámenősek, rábeszélősek"-e a kérdések?
Még hallgatni is nagyon kellemetlen a ma legtöbbször kérdezők "prototípusát", a riportert, amikor a választ a szájba adva kérdez, amikor már a kérdés is irányított, amikor a választ nem is értelmezi, csak megy tovább az alanytól függetlenül a "kiszabott" irány felé. A feleletnek csupán két feladata lehet: megerősíteni a riportert előítéletében vagy egy újabb, más oldalról ugyanabba az irányba szóló kérdést kiprovokálni.
Bármennyire is szabad és egyéni döntés a hit, nem szabad redukálni a kérdéskört magára az emberre, hát még az egyénre, akit egész környezete is befolyásol, és vajon ki tagadná Isten, a kegyelem szerepét döntésünkben? Erre vonatkozó tapasztalataink csak részben oszthatók meg következmények nélkül, hiszen - mint az evangéliumi példa is mutatja - megfelelő irányítással, az érdekeltségi-ellenérdekeltségi kör bevonásával, sokak szemében kérdőjelezhető meg még a legegyszerűbb tapasztalat is, juthat el valaki akár az ellehetetlenülés határáig értetlenségében.
Ma, érdemi dolgokban általában keveset kérdezünk, sokkalta több időnk van felszínes, bulvárszintű, mások értelmezhetetlen dolgába belemerülő kérdések megfogalmazására. Olyan kérdéseket keresünk, amire nem nekünk kell és nem fontos dolgokban válaszolni.. Nem mintha annyival többet tudnánk, csak többre tartjuk magunkat. Állítunk. Állítjuk - minden mással szemben - a saját véleményünket, sokszor ellentmondást nem tűrő módon. Állítjuk, hogy az új érettségi rendszer a rossz (lehet, hogy lehetne sokkal jobb), holott csupán az derült ki, amit tudtunk valahol hátul, a homályban, hogy valakik nem tanították meg gyermekeinket helyesen írni, hogy 12 évig nem volt kellő fogalmunk, ami érdemi változtatásra kényszerített volna bennünket, gyerekeink helyesírásáról. Nem kérdeztünk, csak állítottuk, hogy tudja, és tudja, és tudja... Mert azt sem kérdeztük meg kellőképpen, hogy tényleg csak arról szabad és csak dicsérőleg szabad beszélnünk, amit teljesít, és arról hallgatni, amiben elbukik, amiben gyenge. Amikor rosszul kérdezünk, akkor a fél világot, ha éppen nem az egészet zárjuk ki magunkból, vagy ha úgy tetszik magunkat zárjuk ki a világ folyásából.
Ahogyan pedig a világot kizárjuk, kizárhatjuk kérdéssel és kérdés nélkül Istent is az életünkből, adott esetben minden tapasztalat ellenére. Csak megfelelően sokat és értelmetlenül kell hallgatnunk vagy kérdeznünk.
- DI -