Majdnem négy évtizede annak, hogy Sarkady Sándorhoz becsöngettem egy nyirkos őszi délutánon a Lackner Kristóf utcai lakásába. Nem a költőt kerestem, akit szívesen hallgattak intézeti tanártársai, barátai, amikor verseiből felolvasott kellemes orgánumú hangján, verseit megfelelően hangsúlyozva, jóleső perceket, félórákat szerezve hallgatóinak. Nem a költőt kerestem, akinek hosszabb verseiben is véges-végig tudtam figyelmemet soraira koncentrálni, s jelentős lírai üzeneteiben gyönyörködve fürödni. Nem a költőt kerestem, hanem Sarkadyékat, mert apró gyerekeiknek vittem tejjegyet, amiből darabja után kaptam egy forintot a kézbesítésért. Szaporátlan és szerény keresetet adott, de munkanélküliség volt, bárki állítja is ellenkezőjét – így volt – építettük a szocializmust.

A tejjegy három éves korig járt a gyermekek után, ingyen tejet biztosított a családnak. Kegydíjakat a diktatúrák osztottak, a jól prosperáló demokráciák megfizethető életszínvonalat biztosítottak polgáraiknak.
Sarkady Sándor nyitott ajtót, s a dolog hivatalos része mellett és után szót kerítettem arra is, hogy ki vagyok, s ítészként már itt-ott találkozhatott verseimmel. Kellemes úri és polgári szóváltás, ismerkedés után mentem tovább.

Második találkozásunk a Kisvárkerületen volt, ott, ahol az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején még piaci kofák kínálták portékáikat, kecskelábú faasztalok és betonpadokról, ott, ahol ma az egyik oldalon puccos butiksor kérkedik, a másik oldalon a háromalakos Hűség-kút hirdeti Sopron, illetve a soproniak hűségét, kitartását a hegyek övezte völgyi házsorok, templomtornyok, a szűkebb tájhaza iránt. Ennek a tájhazának lett hitsorsosa, hűséges részese Sarkady Sándor, pedig messziről, de messziről érkezett, a Civis város, Debrecen vonzáskörzetéből, Sáránd falucskából, Mikepércs, Derecske, Hosszúpályi háromszögtengelyéből. Nem messze a Derecske-Kálló pataktól, ami a Berettyóba simulva viszi az emberek munkában átizzadt üzenetét a nagyvilágba. Érkezett Kunmadarasból, a gyerekkorból, hűs tölgyek alól, a diákévek Karcagából, ahol szélmalom mutatta az egyszer fenn, másszor lenn bölcsességét. Érkezett a szegedi egyetem szellemi közösségéből, a Kisalföld ipari és kultúrközpontjából, Győrből, a Bercsényi Gimnáziumból Sopronba, az Óvónőképző Intézetbe, az Udvarnoki utca – Madách utca sarki ház manzárdszobájába.

A Kisvárkerületen találkoztunk másodjára, megálltunk pár szóra annak apropóján, hogy a Klub című időszakos kiadvány hozta a verseinket, így már azonos lapokon, költői izzásban is kezet rázhattunk.

A Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiuma, annak alkotó közössége, aminek három évtizeden át a vezetője voltam, szintén több ponton érintkezik Sarkady Sándor költői és szerkesztői munkájával. Ő bábáskodott az Érlelő ifjúsági antológia versírói, később többen költővé érett írásai felett, a Versmondók könyvében éppen úgy, mint a Soproni Írók Antológiájában. Majd megszületett több mint negyed százada a Soproni Füzetek, először kétévente, majd évente készteti hűséges olvasótábora elé a Sopronban élők, vagy innen elszármazottak irodalmát, Sarkady Sándor szerkesztésében. Ezt a periodikát jegyzi lexikon, diplomamunkákban dolgozzák fel bölcsészfiatalok, s az irodalomtörténet számontartja, elsősorban köszönhetően a szerkesztőnek, Sarkady Sándornak. Többen neki adunk hálát saját köteteink szerkesztéséért, a jóizlésű, hozzáértő válogatásért, amiben ünnepeltünk közrejátszott önzetlenül, egyéni sikereinkben. Őt jegyezheti fel a városi krónika aranybetűkkel, ha az Aranykönyvekre tekintünk, gondolunk.

Több évtizede annak is, hogy a hetven éves Sarkady Sándorral egymást támogatva, kéz a kézben, jóbarátságban teszünk a város kulturális életének, művészetének előbbre vitelében. Ebben a vállakat és idegeket terhelő munkában sokat tanulhattam Sándor barátomtól, akivel író-olvasó találkozókon együtt szerepelve Csornán akár, vagy a Buhim-völgyi Szalonban Veszprémben, hallgathattam szép, érzékletes előadásában költeményeit, s figyelhettem választékos stílusú magyarázataira, fejtegetéseire.

Hetven évesen köszöntünk Sándor. Ne szégyelld, hogy megpróbáltak az évtizedek, megtörni próbált az idő vaskereke. Éppen a hetven esztendő az, amiben igazolhattad a délceg talponállást. A magunkfajtának az Úr már előre megbocsájtott, ahogyan Gyula pápa mondja Michelangelonak. Nem próbáltattunk meg jobban, mint amit el tudtunk viselni. Idáig gyötörtek bennünket, most büntetnek. Sándor – viszed a keresztet csikorgó egészséggel, roskadozó idegekkel, viszed, mert a kereszt az európai kultúra szimbóluma, s a keresztre feltekintenek. Igazság pajzsával emelkedsz Zrínyi nemzetesúr magasába, mert „Valamint az ötvös tűzben aranyművet, / Megpróbálta Isten mi vitéz szívünket;”. Amikor Rómában a Maria Sopra Minervában jártam, a békességszerző Sienai Szent Katalin sírjánál, jutott eszembe Galilei, akinek bírósági tárgyalása itt volt, az oltár előtt, dacosan toppantott lábával – a fegyelmi tárgyalás után – eppur sie move: és mégis mozog a föld. Neked A Hűség csillaga vetíti fényét vállaidra, míg felcsendül a toronyzene, jelezve a múló időt. Te himnusz-t szőttél a líra Gyöngy-eiből, s a gyermek – a jövő hírnöke mellé térdelve Télkergető-t játszottál, s ha előre nézel, ha mersz előre nézni látod, „Bonc jokulátorok új utódja”-hoz „ott jön az erdei úton Isten,” és hozza a reményt: Et resurrexit tertia die.

Barátom! A jó Isten éltessen sokáig!

Bősze Balázs

(Elhangzott Sarkady Sándor születésnapi köszöntése alkalmából Sopronban, a Perkovátz-ház Daruka termében, 2005. március 7-én.)

Perkovátz Tamás a Perkovát-ház Baráti Köre nevében köszöntötte az ünnepeltet

Kovács József László író

Szokolay Sándor Mádl Ferenc, köztársasági elnök levelét is felolvasta

Walter Dezső polgármester köszöntője

Walter Dezső polgármester a város ajándékát nyútja át

A Győr-Moson-Sopron Megyei önkormányzat nevében Firtl Mátyás gatulál

Írók, költők, pálytársak, szerkesztők, munkatársak gratulációi között: Zentai Zoltán

Bősze Balázs

Sass László

Dárdai Árpád

Dr. Szála Erzsébet

Roskó Mária

Dr. Verő József

Fotó: Németh Béla