Jn 10,1-10 „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

A jó pásztor és a környezete keltette képben Jézus egy komplex társadalmi kép alapvető elemeit vázolja fel egymáshoz kötötten. Mindazoknak, akik következetesen keresve mennek végig a szövegrészlet mondatain, észre kell venniök, hogy szerzőjük nemcsak arra vigyáz, hogy az összetett kép elemei ne "csapják agyon" egymást. De még arra is kényesen ügyel, hogy a pásztortársadalom képét jól ismerő korabeli emberek, akik - mondjuk - a zsoltárok szavait is többször hallják, megtalálhassák azon vallási-etimológiai és közvetlen tapasztalati gyökereket, melyektől elindulva elérhetnek a termő fa új ágaiig.
"Forgalmas" egy környék ez az akol és egyáltalán nem biztosíték, még kevésbé akadály az ellen, aki éppen át akar kelni rajta. Csak a be- és kijáratot őrzik. Azt kell figyelni és abban kell bízni. Még egyszerűbb, ha nem "sasszézunk" oldalt, csak szépen ki és be követjük a Pásztort, aki ismét a zsoltárok szavaival, szókapcsolataival terelgeti a nyáját. Meglehetősen spártai, leegyszerűsített a forgalom figyelése és ezen az igen-en és nem-en alapuló megkülönböztetésen alapul az az aszketikus magatartás is, amivel a benne lakók biztonságban érezhetik magukat. Jézus észrevehetően nem bonyolítja túl a dolgokat. Talán kicsit ki is kérhetném magamnak az értelmiség gyakori sértődöttségével, ami abból az ismert érzésből származik, miszerint a Megváltó mintha nem becsülné túl magasra értelmi képességeinket.
Aztán, ha hihető, ha nem, mialatt ezeket a mondatokat írom, cseng a telefon és egy ismert nevű közvéleménykutató érdeklődik élénken szavazási szándékaim felől. Bonyolultan, hátulról-mellbe, látszólag ide nem tartozó kérdésekkel, de egyáltalán nem semleges magatartással. A kérdések egyirányba tartanak, s amikor végre megszabadulok a faggatótól, kicsit bocsánatkérő, bajusz alatti mosollyal fordulok vissza az evangélium szövegéhez: "Bocsánatot kérek, Uram! Hogy is mondtad?"
- DI -