|
|
Esti hírek |
Kisiklott
pesti metró
Az öt kocsiból álló, orosz gyártmányú, üres próbajárat 10 kilométeres
óránkénti sebességgel haladt a Pillangó utca irányába az egyik üzemi
vágányon. A baleset akkor következett be, amikor a szerelvény első
kocsija kidöntötte a vágányzáró bakot, azt maga alá gyűrte, miközben
a kocsi orra megemelkedett és kisiklott. A szerelvényben jelentős
anyagi kár keletkezett, mivel az egyike volt az Oroszországból
érkezett, nemrégen levámolt vadonatúj járműveknek. A baleset okait
szakértők vizsgálják. (MTI)
Horn bírálta
Unió
A keleti bővítés készségének hiánya miatt bírálta a volt
miniszterelnök hétfőn az Európai Uniót. Horn Gyula azon a
rendezvényen szólalt fel, amelynek keretében a müncheni Langen Müller
kiadó bemutatta az egykori bonni magyar nagykövet, Horváth István
Magyarországon felkelt a nap című könyvét. Az exkormányfő úgy vélte,
hogy a kommunizmus összeomlásában és a német újraegyesítésben
betöltött szerepe miatt Magyarországnak joga van az EU-tagságra.
Országa ugyanakkor tudja, hogy a jólét nem EU-segélyekkel, hanem csak
saját teljesítménye által érhető el - jelentette ki a dpa szerint
Horn Gyula, hangsúlyozva: "Nem koldusként jövünk, kezünket
előrenyújtva és alamizsnát követelve." (MTI)
A szerb
sajtószabadságért
A szakadó eső ellenére ötezren vonultak az utcára hétfőn a közép-
szerbiai Cacak városában az ellen tiltakozva, hogy Slobodan Milosevic
jugoszláv elnök elfojtja a nem kormányzati sajtót és eltiporja a
kormányellenes erőket. Zoran Djindjic, az ellenzéki Demokrata Párt
elnöke ezen kijelentette: Szerbia szinte tiltott országgá válik, ahol
ha három ember gyülekezik, akkor 10 rendőr ott terem, hogy szétverje
őket.
Vélekedése szerint a Studio B, a fő ellenzéki televízió ellenőrzés
alá vonása Belgrádban a katonai és politikai összeütközés
kezdete. "Ha mindannyian összefogunk, akkor győzni fogunk" - mondta
meggyőződéssel. (MTI)
Izraeli
kivonulás
Az izraeli hadsereg hajnalban kiürítette második legnagyobb dél-
libanoni támaszpontját, miután a biztonsági kabinet néhány órával
korábban felhatalmazta Ehud Barak miniszterelnököt a dél-libanoni
kivonulás felgyorsítására. A kormányfő bejelentette: a csapatkivonás
néhány napon belül, május végéig befejeződik. Egy névtelenül
nyilatkozó izraeli katonatiszt az AFP hírügynökségnek megerősítette:
a biztonsági övezet középső részén fekvő Bint-Dzsbeil támaszpontról
távozott a mintegy 120 fős alakulat. A tiszt hozzátette, hogy Dél-
Libanon más körzeteiben is átcsoportosításokat hajtanak végre. (MTI)
Bálnakarambolos bálnavédők
Karambolt szenvedett az a vitorlás, amely útjával éppen a bálnák
védelmét akarta népszerűsíteni. Michael Reppy, a hajó kapitánya - és
egyszemélyben legénysége - május 10-én szállt tengerre, hogy egyes-
egyedül San Franciscóból Yokohamába vitorlázva új rekordot állítson
fel, és hogy felhívja a világ figyelmét a bálnák megmentésének
fontosságára.
Reppy hajója már az első napon összeütközött két bálnával. Bár a
hajó - és remélhetőleg a két bálna is - komoly sérülés nélkül úszta
meg a karambolt, Reppy egyre nehezebben tudta kormányozni a
vitorlást. Ennek ellenére csak a múlt csütörtökön fedezte fel, hogy a
bálnák "levitték" a kormánylapát alját. A bálnabarát ezek után
kénytelen volt Honolulu felé venni az irányt. (MTI)
Rendreutasított
Yahoo
A francia igazságszolgáltatás arra kötelezte a népszerű keresőt,
tegye lehetetlenné a világháló francia látogatói számára a náci
tárgyakat árverező honlaphoz való hozzáférést. Két helyi szervezet, a
Rasszizmus- és Antiszemitizmus-ellenes Nemzetközi Liga és a
Franciaországi Zsidó Diákok Szövetsége fordult bírósághoz, hogy az
rákényszerítse a Yahoo Inc-t: akadályozza meg a hozzáférést francia
területen a weboldalhoz, amelyen náci relikviákat - eredetieket és
utánzatokat - kínálnak eladásra árverezés útján. A bírói végzés két
hónapot adott az internetóriásnak: július 24-éig elő kell adnia a
bíróságon, milyen technikai megoldásokat kínál a náci honlap által
okozott zavarok megszüntetésére. A Yahoot képviselő ügyvéd "fontos
precedensnek" nevezte a végzést, és aggályoskodott. Ha külföldi bírók
ilyen álláspontra helyezkednének - írta közleményében a jogász - az
arra kényszerítené a francia internetszolgáltatókat, hogy vessék
magukat alá több mint száz ország törvényeinek. Az
igazságszolgáltatás ilyen működése nemzetközi síkon veszélyt jelent
az internet fejlődésére nézve Franciaországban és a világban
általában - vélte. (MTI)
Nyolc tonna
egérfogó!?
Nyomtalanul eltűnt egy nyolc tonnányi egérfogóval megrakott teherautó
a holland határ közelében fekvő belgiumi Lanakenből. A nem mindennapi
lopásról hírt adó Het Laatste Nieuws című flamand lap az esettel
kapcsolatban találgatja, hogy a tettes miért kötötte el a járművet.
Az egerek esküdt ellenségeként maga akarja talán "bevetni" a rengeteg
egérfogót, vagy ellenkezőleg, netán egy harcias állatbarát szervezet
követte el a lopást - éppenséggel a rágcsálók védelmében. (MTI)
2000. május 23., kedd 00:00
|
|
|
|