|
|
Esti hírek |
Javul a
helyzet?
A kormány a munkáltatói járulék 3 százalékos csökkentését és a
családi adókedvezmények szélesítését tervezi jövőre - közölte Orbán
Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli
interjújában. Elmondása szerint a parlament fog dönteni arról, hogy a
háromgyermekeseknek kelljen-e egyáltalán adót fizetni, vagy a
kedvezményt terítsék szét az egy-, kettő és háromgyermekesek között.
Kifejtette: jövőre az állami elvonás is csökken, minden megtermelt
100 forintból 60 a gazdaságban marad, ami nyugat-európai mércével is
igen versenyképesnek számít. Orbán meglepetéssel hallgatta, hogy a
rádió egyik műsorában egy tiszai halász arról panaszkodott: a
ciánszennyezés óta nem kaptak állami segítséget, sőt a haltetemek
összegyűjtését sem térítették meg nekik. Elmondta: feljegyzés
elkészítésére fogja felkérni a tiszai kormánybiztost, akinek
elsőszámú feladatául jelölték ki a munka nélkül maradt halászokról
való gondoskodást. (MTI)
MATÁV - EDS
szerződés
Aláírták azt az informatikai kihelyezési megállapodást, mely szerint
a belső informatikai szolgáltatásokat a MATÁV számára az EDS látja
el. A szerződés egyedülálló a közép-kelet-európai informatikai és
távközlési piacon egyaránt, értéke a hétéves időtartam alatt
meghaladja a 120 millió amerikai dollárt. A stratégiai lépés
elősegíti a MATÁV üzleti céljainak megvalósítását, mivel ezután még
jobban összpontosíthat távközlési tevékenységére, az EDS pedig
biztosítja számára a szükséges szolgáltatási minőséget. Az EDS-hez
átkerülő csaknem háromszáz informatikus új szakmai pályafutás és
kihívás elé néz a világ vezető informatikai szolgáltatóvállalatának
kötelékében. A MATÁV az informatikai piac számos prominens
szolgáltatója közül választotta az EDS-t informatikai rendszereinek
üzemeltetésére. Ezentúl az EDS nyújtja a MATÁV számára az olyan belső
informatikai szolgáltatásokat, mint a help desk, a szerverek, az
irodai és a középkategóriájú számítógépek üzemeltetése, a helyszíni
műszaki támogatás és technológiák biztosítása. A fontos üzleti döntés
segíteni hivatott a cég felkészülését a honi távközlési piac
liberalizációjára. Az EDS szándéka, hogy szolgáltatásával
hozzájáruljon a MATÁV folyamatos növekedéséhez és piacvezető szerepe
megőrzéséhez.
(MATÁV)
Fotex-bolt a
neten
A Fotex Rt. internetes áruháza május 25-én nyílik meg - jelentette be
a társaság a Magyar Tőkepiacban szerdán. Az áruházban első lépésként
CD- és kazettaértékesítés kezdődik a Fotex-csoport zenei divíziójára,
a Hungaroton Records kiadóra, a Gong Express Kft.-re és a Fotex
Records Kft.-re támaszkodva. Az internetes áruház látogatói
induláskor 25 ezer hazai és külföldi zenei produkció közül
válogathatnak. A kínálat ez év végéig 60 ezer darabra bővül. A Fotex
az áruház budapesti vevői részére a megrendelt CD-t és kazettát
néhány órán belül ingyenesen házhoz szállítja. A vidéki és külföldi
megrendeléseket postán teljesíti.
Az internetes kiskereskedelemből eleinte nem várnak számottevő
bevételt, de a cégvezetés szerint szükségszerű a felkészülés a
várható hirtelen forgalombővülésre ezen a piacon. (MTI)
Kikötővárosi
földmozgás
A Richter skála szerint hatos fokozatú földrengés rázta meg szerda
reggel Görögország délnyugati részét. Központja a peloponnészoszi
Kalamatától mintegy 120 kilométernyire délre volt a tengeren. A
tengeri
kikötővárosban az emberek kirohantak az utcára félelmükben. A rengés
a félsziget egész déli részét, valamint Kíthira és Antikíthira
szigetét megreszkettette. Sérülésről, károkról egyelőre nem számoltak
be. Kalamata környékét 1986 szeptemberében 6,2 fokos földrengés
sújtotta, amely húsz halálos áldozattal járt. (MTI)
Diáktüntetés
a Tienanmen-téren
A Tienanmen-téren százak erőszakos halálával végződött 1989-es
diáklázadás óta a legnagyobb egyetemista megmozdulás színhelye volt
kedd este a kínai főváros. Több mint másfél ezren tartottak gyertyás
felvonulást a peking egyetem területén, de a biztonsági emberek nem
zavarták meg a csendes megemlékezést, amelyet egyik társuk erőszakos
halála miatt tartottak a diákok az intézmény elöljáróinak tiltó
rendelkezése ellenére. A diáktüntetés résztvevői az
emlékdemonstrációt tiltakozásnak szánták egyfelől a rossz
közbiztonság, másfelől a halálesetet eltitkolni igyekvő egyetemi
vezetés ellen, politikai színezetet azonban nem öltött a megmozdulás -
írták beszámolójukban a hírügynökségek. (MTI)
Lézerfegyverrel védik
Izraelt
Az amerikai fegyveres erőknél a végső előkészületeket teszik annak az
Izraelnek szánt korszerű lézerfegyvernek a tesztelésére, amely képes
lelőni az olyan rakétákat, amelyek Izrael északi részét fenyegetik.
Egy nevének elhallgatását kérő amerikai tiszt közölte: az éles
tesztet, robbanófejjel felszerelt Katyusákkal akár már szerdán is
elvégezhetik. A hivatalos katonai közlemény szerint a tesztelés május
végéig befejeződik.
A szóban forgó lézerfegyver életbevágóan fontos Izraelnek, hiszen a
dél-libanoni védelmi övezet összeomlásával Izrael területe ismét
elérhetővé válik rakétavetőkkel. Katonai illetékesek elmondták, hogy
a 250 millió dolláros lézerfegyvert, ha a kísérletek sikeresek, már
ősszel telepíteni fogják Izraelbe. (MTI)
Fel a
kezekkel: kígyó van nálam!!!
Nem pisztollyal, sőt még távolról sem pisztolynak látszó tárggyal,
hanem kígyóval felfegyverkezett rabló garázdálkodott egy ausztrál
benzinkút boltjában. A rabló méteres hüllőt lóbált a kútkezelő felé,
aki halálos marástól tartva, a félelemtől bénultan tűrte, hogy a
kígyó gazdája megfossza a boltot néhány újságtól és egy üveg italtól,
mást nem vitt el.
A rendőrség visszajátszotta a benzinkút videorendszerén a támadást,
és kiderült, hogy egyáltalán nem mérges, hanem csupán egy - zsenge
kora miatt még - ártalmatlan óriáskígyó csemete volt a fegyver. (MTI)
2000. május 24., szerda 00:00
|
|
|
|