Jn 3,16-18 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.

Az evangéliumrészletet olvasva, kicsit talán meglepve láthatjuk, hogy közvetlen, kézzelfogható kapcsolata alig van a Szentháromságnak az egyház által tanított dogmájához. A Lélekről közvetlenül (expressis verbis) nincs is szó benne, és kapcsolatról, az Isteni Személyek kapcsolatáról kimondottan hallgat.
A világban, az emberek világában élőt, aki ahhoz szokott, hogy mint értelmi fogytékosnak, ugyanúgy és ugyanazt sokszor, sok oldalról elmondják, aki alkalmazkodott ahhoz, hogy csak azt jegyzi meg, amit már elfelejteni nem is lehet, amit már a,b,c,d válaszlehetőségként kényszerkódoltak benne, kétségek gyötrik.
Sem ideje, sem lehetősége nincs, és igény nélkül nem is szakít magának a valóság kicsiny, birtokoltnak képzelt szeletéből; az egészre nincs rálátása. Ha szokatlant, ha az eddigiekbe, az általánosba, az átlagolt, sima többséggel akár hallgatólagosan megszavazottba nem illőt tapasztal, akkor kirekeszti magából. Nem tartja normálisnak vagy nem vesz tudomást róla, mint nem létezhetőről.
Ennek a körülírásnak, azzal a kitétellel, hogy hit dolgában nem a tárgyi bizonyítékok a döntők, nem is felelhet meg a Szentháromság, hiszen sem létezésében sem működésében nem az emberi átlagolt normát követi. Isten Országa territoriumának valóságáról kell, hogy szóljon a történet. Ha nem lépünk túl a világ normáján, ha eleve tagadjuk, hogy másként is lehet viselkedni, mint ahogyan a bűnös ember teszi, nincs is esélyünk. Nem láthatjuk meg a a feltétlen szeretet-kapcsolat, az igazságban egyetértés cselekedeteit, közöttük számunkra a legnagyobbat, Isten Fiának áldozatát. S itt még nincs vége a következményeknek, mert Isten egyedül a földre hozott kapcsolatmintán keresztül engedi, hogy kiterjesszük a test és lélek (Lélek) által alkotott képet. Hogy fogalmat alkossunk arról, a teljes szeretetben való élet hogyan is valósulhat meg tökéletesen a három Személy között.
Butának és következetlennek, hogy a többi jelzőt ne is említsük, tartjuk azt a bűnözőt, aki az emberi normákat semmibe veszi és az elkövetett tettek után a jog előtt ezek után reklamál. Ez még akkor sem jogos, ha ezt megelőzően minden az ellen szólt, hogy tisztességes ember lehessen. Az jog kötelező alapfokú ismeretét, a ki nem mondott tízparancsolat követelményrendszerét (ugyan különböző százalékos arányban, de ) mindenkitől megköveteljük. Saját magát ítéli el az elkövető, s a jog hivatali felépítménye csak végrehajt. Ami az egész folyamatból nem igazságos, az éppen ebből a hierarchiából származik, mert közülünk való és tartalmazza azokat az esetlegességeket, függőségeket, melyek Justitia mérlegét kiszáradt kóróként ide-oda billentgetik.
Ugyanerre utal, de már Isten állandó mércéjével mérve Szent János, aki ítéletről beszél már akkor, amikor a hit hiányáról szól és mindarról ami ebből származik. Isten nem bőrbe kötött, porosodó vastag törvénykönyvet küldött a világnak, hanem lehetőséget, hogy abból a zártnak tűnő rendszerből, amit magunk ellen felépítettünk, megmenekülhessünk.
Azon, aki nem ezt választja szorult helyzetében, már csak hősies, öngyilkos akciókkal próbálhatunk segíteni. Valóban, igencsak sokan vannak halottaink.
- DI -