Esti hírek |
Asszad
halott
Háfez Asszad, Szíria elnöke szívrohamban elhunyt. A szíriai államfő
halálhírére szombaton este Minneapolisból Bill Clinton amerikai elnök
felhívta Ehud Barak izraeli kormányfőt, és 10 percen át tárgyalták a
kialakult helyzetet. Szíriai források szerint az elhunyt államfőt
fia, Basar követi az ország élén. Háfez Asszad 1930. október 6-án
született egy észak-szíriai faluban, és 1971 óta irányította a közel-
keleti országot. A szíriai elnök halálát - egy bejrúti orvosi forrás
szerint - szívroham okozta. Asszad halála a közel-keleti békefolyamat
kritikus időszakában történt, ráadásul alig egy héttel a Szíriában
kormányon lévő Baath párt kongresszusa előtt. A tervek szerint ezen
az ülésen választották volna meg Asszad fiát a párt egyik vezető
testületének tagjává, és jelölték volna az alelnöki tisztségre.
Földrengés
Tajvanon
Nagyerejű, a Richter-skálán mérve 6,7-es földrengés rázta meg Tajvan
szigetét helyi idő szerint vasárnap reggel. Az első jelentések nem
számoltak be áldozatokról, illetve tetemesebb károkról. Legkevesebben
tízen megsebesültek. Őket kórházban ápolják. A földmozgás epicentruma
a sziget közepén magasodó hegyek térségében, a földfelszín alatt 10
kilométerre volt - jelentette a hongkongi földrengésjelző állomás.
Tajvanon legutóbb pusztító, 7,6-os erejű földrengés tavaly
szeptemberben volt. Akkor 2400 személy vesztette életét, 11 ezren
megsebesültek és 100 ezren fedél nélkül maradtak. A héten Ázsia több
övezetében is számos kisebb-nagyobb erejű földrengés pattant ki.
Elfogott nápolyi
keresztapa
Az olasz rendőrség mára virradóra elfogta a Nápoly környékén működő
maffia, a Camorra egyik nagyfőnökét. Az életfogytiglani
szabadságvesztésre ítélt veszélyes bűnöző, Ferdinando Cesarano egy
cimborái által vájt alagúton keresztül, 1998 júniusában szökött meg a
börtönből, és egy erődítménynek beillő villában sáncolta el magát
Nápoly mellett. A rendőrség már két hete tudomást szerzett
tartózkodási helyéről. Elfogásában 15 kommandós vett részt,
akciójukat a villa fölött köröző két helikopteren további rendőrök
követték nyomon, a 46 éves férfit, akit "vérszomjas fenevadként" és
a "halál könyvelőjeként" emleget a nép. Cesarano volt családjában az
utolsó szabadlábon levő keresztapa, akit elsősorban gyilkosságok
miatt ítéltek életfogytiglani börtönre. A "főnök" családja hűtlennek
minősített tagjait ölte meg, de számos erőszakos bűncselekményt
elkövetett a 80-as évek véres bandaháborúiban is. Az ügyészség
ismeretei szerint Cesarano volt Carmine Alfieri bebörtönzött
camorrafőnök bizalmasa és "helytartója".
A kommandósok az éjszaka közepén rohanták meg a villát, és gyorsan
leteperték Cesaranót. A támadás nem tartott három percnél tovább.
Cesarano, akit elsősorban gyilkosságok miatt ítélték el, tevékenyen
részt vett pénzmosásban is, és a vállalkozóktól behajtott,
úgynevezett védelmi pénzeket Amerikában fektette be.
Kína:
űrkorszak kapuja
Kína jó úton halad afelé, hogy elindíthassa első saját űrhajósát a
világűrbe - közölték pekingi források a kínai űrprogram egyik
vezetőjére hivatkozva. Egyes nyugati szakértők szerint ez az esemény
már az idén várható. Az előkészületek hét éve folynak. A program
előkészítése az utóbbi években gyorsult fel, a nagyobb anyagi
támogatásnak és az orosz segítségnek köszönhetően. A kínai űrhajós
program legfőbb tervezője, Vang Jung-cse szerint a vadászgép pilóták
közül immár kiválasztották az űrhajósjelölteket, s ha sikerül elérni
a "történelmi áttörést" - vagyis az emberes űrrepülést: ilyenre idáig
csak Oroszország és az Egyesült Államok volt képes -, akkor Kína
később egy űrállomást is szeretne a világűrbe juttatni - írja a
Beijing Youth Daily pekingi újság a programot irányító tudóst idézve.
Az első kínai műholdat a hetvenes években lőtték fel, s tavaly
novemberben sikerrel indítottak útnak egy űrhajót - igaz, egyelőre
csak űrhajósok nélkül -, s az első kínai űrjármű simán földet is ért.
Kína szempontjából az első űrhajós világűrbe juttatása
presztízskérdés, ráadásul ez ilyen jellegű űrrepülésektől gazdasági,
tudományos és katonai hasznot is várnak- fűzi hozzá a hírhez az AP
hírügynökség.
Német fogaskerekű
baleset
Frontálisan összeütközött két fogaskerekű vonat Németország déli
részén, a bajorországi Garmisch-Partenkirchen közelében. A balesetben
félszáz utas sérült meg, 15 személy állapota súlyos. A mentést
nehezíti, hogy a szerencsétlenség egy 100 méter hosszú alagútban
történt.
A körülményekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a két ellentétes
irányból érkező szerelvény a garmischi állomástól mintegy 4
kilométerre ütközött össze, eddig tisztázatlan okból. A sérülteket,
akik közül többen nyílt csonttörést vagy nyílt hasfali sérüléseket
szenvedtek, a közeli kórházakba szállították. A fogaskerekű a
garmisch-partenkircheni síparadicsom és a 2964 méteres Zugspitze,
Németország legmagasabb hegycsúcsa alatt elterülő fennsík között
szállítja az utasokat.
A Parkinson-
kór ellen
Egy parányi lyuk égetésével az agy egy pontosan meghatározott
területébe több mint öt évre enyhíthetők a Parkinson-kór bizonyos
tünetei. A jelentős javulás, például az önálló életvitel képessége
azonban az idő haladtával fokozatosan "elkopik". Mindazonáltal a
sebészi beavatkozás hasznos lehet, amikor a gyógyszer egyedül nem
elég hatékony az előrehaladott idegrendszeri zavarok kezelésére -
állapították meg több, a Parkinson-kórral foglalkozó kanadai
intézmény orvosai. A pallidotomynak (a pallium jelentése agyköpeny)
nevezett sebészi eljárás az agy mozgáskoordináló része egy kis
területének eltávolítását jelenti. Ez a beavatkozás különbözik attól,
amelyet Michael J. Fox színészen végeztek, aki szintén Parkinson-
kórban szenved, és a múlt hónapban vonult vissza a szerepléstől, hogy
kezeltesse magát. Foxon talamuszműtétet (thalamotomy), egy évtizedek
óta alkalmazott operációt hajtottak végre, hogy szétroncsolják a
betegségre jellemző remegést okozó túl aktív idegsejteket, mégpedig
úgy hogy kiégetnek, vagy elfagyasztanak egy borsó nagyságú területet
az agyban. A New England Journal of Medicine című orvosi szaklap
közölte ezzel kapcsolatban kanadai kutatók egy tanulmányát. A
torontói egyetem tudósai Jennifer Fine vezetésével arra a
következtetésre jutottak, hogy az egyoldali pallidotomy néven ismert
sebészi beavatkozás akkor hoz jobb eredményt, ha a Parkinson-kórban
szenvedő páciensek felhagynak a gyógyszer szedésével. A vizsgálat
során a kórban szenvedő húsz beteg állapotát kísérték figyelemmel 41-
64 hónapon át. A Parkinson-kór hosszú lefolyású idegrendszeri
megbetegedés, amelynek tüneteit először J. Parkinson angol orvos írta
le, innen a betegség elnevezése. A kór általában idősebb korban
fejlődik ki. Jellemzője az izmok ritmikus, durva hullámú mozgása. Az
izmok, izületek merevek, mozgatásuk fájdalmas, az arc merev, a törzs
nem hajlik, a járás csoszogó. Gyakori a beszéd zavara is. A kór
minden kétszázadik embert érinti a világon - derül ki a Reutersnek az
új kutatási eredményekből beszámoló jelentéséből. A kórban szenved
számos ismert ember, köztük II. János Pál pápa, Muhammad Ali egykori
bokszoló, és Janet Renot amerikai igazságügy-miniszter is.
2000. június 11., vasárnap 00:00
|
|
|