Extrém sportok két kilóért

A frizbizés állítólag három-négy sör elfogyasztása után már extrém sportnak számít. Ezek szerint az utolsó alkalommal a Sziget2004-en űztem extrém sportot, akkor a Világzenei Nagyszínpad előtti réten véletlenül neki is szaladtam egy arra járónak, akinek az ütközés következtében eltűnt a hot dogjából a virsli. Innen üzenem, hogy nem én ettem meg.

Az idén Xtreme Sportsziget névre átkeresztelt rendezvény nem a hozzám hasonló alkalmi sportembereket célozta meg, akik csak félévente újítanak be egy-egy kék foltot, inkább a hardkór arcokat várta, és nem az eddig megszokott "kimegyek az esti koncertre lazulni egy sörrel" jegyében telt.

A rendezők úgy gondolták, hogy ebben az évben a sportok iránt csak bámészkodás szinten érdeklődő és inkább a zenei programok miatt kilátogató nézőket úgy szűrik ki a célközönségnek számító deszkások, korisok, bringások, kosarasok és egyebek közül, hogy fizetőssé teszik a rendezvényt.

Valószínű, hogy a kétezer forintos belépő bevezetése volt az oka, hogy - ha a sportprogramokra azért voltak érdeklődők - az esti koncertek a megszokottnál jóval kevesebb nézőt vonzottak. [Bacsi: ezzel nem értek egyet, szerintem a nagy probléma az volt, hogy szombaton még délután ötkor is szakadt az eső Pesten, s így elég nehéz résztvenni szabadtéri programokon.] Így a szombat esti Anima is, akiket második alkalommal láttam Németh Juci kilépése óta. Helyette Kása Juli énekesnő, és az Asian Dub Foundationből átigazolt MC JC001 képviselte az elektronikuszene-együttes emberi hangjait. Az új énekesnőt valószínűleg jobban lekötötte a nagyszínpaddal szemben felállított kalandvár és bungee-jumping látványa, mint a színpad előtt összeverődött egy-két ezres tömeg, ezért fordulhatott elő, hogy alig énekelt és még a régi, megszokott Anima számokból is kimaradtak részletek, ellenben JC001 igen nagy lelkesedéssel vitte végig a bulit.

Meg kell említenem még egy hangszert, amit most fedeztem fel az Anima koncertjén, bár lehet, hogy eddig csak figyelmetlen voltam. Ez nem más, mint a theremin, amely jóformán csak két antennából áll, és úgy kell játszani rajta, hogy az ember nem érinti hozzá a kezét, csupán az antennák közelében mozgatja. A hang egy rögzített és egy változtatható frekvenciájú hangmagasság-oszcillátor közötti különbség felerősítése révén jön létre. Tulajdonképpen ezt már én sem értem, mindenesetre érdekes hangja van, ami illik az Anima zenei stílusába. Barkácsvénájúak találnak hozzá kapcsolási rajzot itt

Szombati programunkba még beletartozott az Motocross Freestyle show megtekintése, ami két év után tért vissza a Sportszigetre. A nappal mountainbike-osok által használt, homokból készült ugratón három tengrentúli, két német és két hazai crossmotoros levegőben előadott gyakorlatait bámulhattuk. Volt is mit. Képzeljünk el egy ilyet: "a versenyző hanyattfekszik a motoron, és csak a leérkezés előtti pillanatokban veszi fel az üzemszerű testtartást", vagy azt, ahogy "a versenyző csupán a kormányba kapaszkodva egy síkban repül a motorral." Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy ez volt a Sportsziget leglátványosabb programja, és külön kellemes meglepetésnek számított, hogy a sportág magyar képviselői is profi módon űzik az MX Freestyle-t.
Bacsi: Nem csak a Sportsziget leglátványosabb programja, az extrém sportok olimpiáin is ez a legnagyobb közönséget vonzó sportág. A magyar képviselőket Kerner Lászlónak és Hujber Péternek hívják – Laci az egyetlen magyar versenyző, aki ugrás közben hátraszaltóval tudja elkápráztatni a nézőket. Mindez mögött – ahogy megtudtuk – több mint tíz év kemény edzés van. Persze a magyar helyzetre jellemzően a mi bajnokaink motocross versenyzők, és csak hobbiból foglalkoznak az ugrásokkal.

Másnap, az MX jegyében elhatároztuk, hogy mi is motorozni fogunk. Jobban mondva nem tudtuk eldönteni, hogy a quad, amit a Djuice - Nokia Quad Arénában bárki, aki jogosítvánnyal rendelkezik kipróbálhatott, motor-e vagy autó. A jármű ránézésre ugyanis egy négykerekű motor, vezetéséhez azonban B kategóriás, azaz autóvezetői jogosítvány szükséges.

Bacsi: De előtte még meghallgattuk az Alvin és a mókusok együttes koncertjét. A nyíregyházi fiúk most is jól játszottak, de a közönség az rettenetes volt. Azt hittem, a fizetős belépő visszaszorítja azoknak az embereknek a számát, akik a bunyó nevű sport kedvéért jártak eddig a Sportszigetre, de tévedtek. Voltak emberek, akik azt sem tudták, hogy hol vannak, milyen számok szólnak, csak azzal foglalkoztak, hogy nekimenjenek egymással. Láttam egy elég komoly verekedést is. Egy 15 éves srác volt a felbujtó, belerúgott acélbetétes bakanccsal egy másikba, kapott egy maflást, erre akárhányszor elment mellette, mindig belerúgott egyet szegénybe, s még ez sem volt elég, szólt a haverjainak, körülállták a gyereket vagy nyolcan, az egyik nagyobb srác pedig "elbeszélgetett" vele és szétnyomott rajta egy sörösdobozt. A felbujtónak fröcsögött a nyál a szájából az élvezettől… Ez a mai fiatalság.

Mikor a pálya bejáratánál átestünk az alkoholszonda megfújásán, már sejthető volt, hogy ez nem egy könnyed vasárnap délutáni motorozás lesz. Miután pedig aláíratták velem, hogy mindent saját felelősségemre teszek a pályán, és a kezembe nyomtak egy textil fejvédőt, amit a bukósisak alatt szokás viselni, "ezt vedd fel" megjegyzéssel, már vissza se mertem kérdezni, hogy "jó, jó, de mi ez és hova vegyem fel?" Ezután elmagyarázták nekünk a quadok kezelését, ami abból állt, hogy a felhúzott alapjáratú quadon kettes fokozatban kellett húzni a gázt és fékezni. Érdekes volt, ahogy segítőm elmondta, hogy "Hátramenetbe így kell tenni. Csináld!" (Megcsinálom.) "Jó, most tedd kettesbe, a hátramenetet pedig felejtsd el, ne nyúlj hozzá a pályán." Ennek ellenére valószínűleg még mindig a pályán álldogálnék, ha egy szélesre vett, sártól csúszós kanyar bevételével nem próbálkozom meg még egyszer, miután hátramenetbe kapcsolva visszatolattam pár métert.

A quadpálya, amin végigmentünk, nem a méteres pocsolyákban való száguldozásra volt kialakítva, inkább a négykerékmeghajtásúakban rejlő terepjárói adottságokat és a versenyzők ügyességét akarták tesztelni az emelkedők, mérleghinták, rámpák, hidak és egyebek segítségével, melyeknél mindenhol egy segítő állt, aki elmagyarázta, hogy az adott akadályt hogyan abszolváljuk. A végére az embernek kicsit olyan érzése lett, mintha a rendezők hathatós segítsége ("Folyamatos gázzal, mondom folyamatos gázzal felmész a rámpán.") nélkül nem is tudna végigmenni a pályán az egyszeri, bénázó quadozó - természetesen azért ügyelni kell a biztonságra, és persze lehet, hogy második nap végére a rendezőknek is elegük lett már. Mindenesetre miután beérkeztem a célba, és kicsit sárosan leszálltam a quadról, kedvem lett volna menni még egy kört, a most már ismerősebbnek számító pályán.
Bacsi: Balázs ment előttem, egy kis erőt adott számomra, hogy ő is visszagurult a legelső akadályon. Aztán már csak akkor láttam, amikor hátramenetet végzett a pályán, a többi részben elfoglaltam magam a rázós akadályokkal, és próbáltam egyenesben tartani a kormányt.

A quadozás után második nap is mentünk nyálat csorgatni a levegőben röpködő MX Freestyle-osokra, és az Animánál legalább háromszor nagyobb, de még mindig nem óriási tömeget vonzó Tankcsapda koncertjébe is belehallgattunk. Celebszpotting: az animás torzonborz rasztafrizurát viselő JC001-re Bacsi szerint ránőtt a haját eltakaró sapka, amit először nem hittem neki, de mikor Tankcsapdán is abban láttuk az együttes basszerével sörözni, én is gyanút fogtam.

Az szinte biztos, hogy az elmúlt éveknél kevesebben látogattak ki a Sportszigetre, de vasárnap már kezdett nyári fesztiválhangulatom lenni, mikor az ötévesforma kislányával lángosért sorban álló apuka "van egy cigitek két kilóért?" jeligével lejmolta a mögötte álló középiskolásokat. Aki pedig kifizette a két kilót a belépőért, akár hardkór extrémsportoló, akár csak nézelődő, nem unatkozott.

Írta: Kereskényi Balázs
Belefickált: Bacsárdi László