Mt 10,26-33 Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatok számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.

A nyelvi fordulatoknak vannak olyan, el nem hangzott, lehetséges következményei, melyeket pusztán a megjelenés sugall - sokszor utólag - az olvasónak. Az, hogy sok, arra "érdemesnek tartott" szervtől, apparátustól, hóhértól és verőlegénytől valójában nem kell félni, az a túlélők vallomásából mind bizonyosabbnak látszik az emberek előtt - legalábbis, amíg legközelebb meg nem mérettetnek. Az viszont, hogy van, akitől valóban félni (és nem megijedni) kell, az valahogyan mindinkább kimarad az emberek gondolkodásából.
Nem mintha nem lenne tapasztalatunk ennek a "lélekölőnek" a működéséről, mely embereken keresztül, vagy közvetlenül ránk támadva fejti ki a hatását. Éppen azért, mert az elhallgatással, nem beszéléssel tagadjuk a létét, magunknak tesszük nehézzé a bajok okának igazi feltárását.
A természeti jelenségek egyik legfélelmetesebbje - most éppen nem sokkal a Tsunami pusztítása után még sokakban elevenen él - a földrengés. Amikor megrendül mindaz alattunk, amit szilárdnak hittünk, amire építettünk. A reakciók skálája nyilván a teljes letargiától - "többé nem építek semmit" - az elfogadásig - "a földkéreg mozog, és a tragédiát előrejelzéssel, megfelelő építkezéssel, egyszóval készülettel előzőm meg" - terjed.
A lelki életben is az az igazi tragédia, amikor egy jelenség hatására egy szilárdnak hitt valami remeg meg bennünk; eddig szilárdnak és átjárhatatlannak hitt gátak repednek meg, kerül ki mindenki elé féltett és takargatott tartalmuk. Pedig - mondja Jézus - csak azt érdemes elfogadni és dédelgetni, ami nyilvánosan is vállalható, és azt, amit a létezés még nem ismert kockázatában vállalhatónak ítéltünk, azt valóban folyamatosan vállalni kell.
Sokszor elfeledkezünk arról, hogy a "rengés" - éppen a a félelemre érdemes létező miatt - természetes velejárója hitünknek. Csak azoknak nem reng a hite, akiknek kezedettől birtokában volt, mondhatni azon ismeretek élő jelenléte között fejlődött természetessé a hit, ez a dinamikus, megpróbálható kincs. A megingások sorozata pedig kezdettől fogva, mint lehetőség, az üdvösség ellen dolgozott. Bennem mindig ennek az "alapnak" a megremegése és az ezzel kapcsolatos hirtelen vesztések azok az események, amik az igazi félelmet keltik.
A "hírhedt" és a média-vallomásokon keresztül ismertté váló személyes rengések (vajon mennyiről nincs tudomásunk!) arra kell, hogy késztessenek mindnyájunkat: imádkozzunk megfelelő érzékenységért és azért, hogy hitünk a megpróbáltatások ellenére se váljon a kísértő áldozatává. Legyünk vállalható tanúi a Mennyei Atyának!
- DI -