Mt 11,25-30 Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Bizonyos helyzetekben, különösen a hitre-jutás folyamatának lelkesedéssel és éppen Jézus dicsőítő-tanításának hasonló lelkivilágú szituációjában a személyek közti kapcsolatok a végtelenségig oldódni-feloldódni látszanak. Mintha sokszor a "természet-isten" szolubilis (oldékony) teóriájának analógiájára ismernénk a főleg bennünk lezajló fogalom-formálódásban.
Számomra a mostani olvasatban azért tűnik különösen érdekesnek ez a dicsőítő ima, mert éppen nem szabadjára engedi, de "helyére teszi" a dolgok némelyikét. Először is Jézus kinyilvánítja istenségét, annak forrását, és visszavonhatatlanul rámutat e dolgok kényszerű különválasztásának szükségességére. Mielőtt még mi holmi "bratyizgatásba" kezdhetnénk Vele és az Atyával, félremagyarázhatatlanul kétfelé választja a dolgokat, melyek mint Mózes idejének vízfalai, határolják azt a keskeny sávot, ahol haladhatunk.
Az egyik oldal nyilván a világ, mely feladatokat ró ránk és számonkéri a maga módján azok teljesítését. Sokszor merev, de ugyanakkor sok tekintetben korrumpálható és zavarossá tehető viszonylatok meredeznek sokakat elborító hullámként a tengerfenék vándorai mellett. A másik oldal nem abban különbözik ettől, hogy ott csak "lébecolással" meg lehet élni, hiszen ott sem "sétagaloppot" kínálgatnak, hanem igát. Bizonyos értelemben testi igát is - természetesen - amennyiben és ahol cselekvések által, például az előző vasárnapi egy pohár víz által válunk jutalomra méltókká.
A dolog ott válik igazán izgalmassá, amikor az iga lelki része a kicsinyek előnyét, a lelki egyszerűség útját mutatja meg, ahol mind teljesebbé válik a kinyilatkoztatás. Ki tudná ezt a folyamatot igazán leírni, ki tudná mindazt felsorolni, ami ezzel együtt jár?! Nem kevesebbről van szó - a Bibliából vett hasonlatot ismét kölcsönvéve, minthogy megszűnnek a vízfalak, s valaki mégis előre halad a vízben (vagy a vizen?) járva. Talán a folyamat hasonló ahhoz a helyzethez, amikor a nyílt vízre először merészkedő úszni tanuló a vízbe ereszkedik és kétségbeesve kapálózik, hogy a felszínen maradjon, majd a tanítójának tanácsára símán a vízre fekszik, s az hordozza tovább. A megtalált - korábban lehetetlennek látszó - nyugalom ugyanabban a közegben, de a "másik part" segítségével.
A hit minden vélt vagy valós birtoklásában jó tudni, hogy nem azért változott meg a helyzet, mert olyan "puszi-pajtásokká" váltunk az Istennel, mint amilyennek a szituációt egyesek képzelik, hanem azért, mert elfogadtuk olyannak, amilyen valójában. A dolog onnan érvényes, amikor feltűnik a homályból, megszólal a némaságból a világ, eltűnik sánta lábunk mellől a mankó, béna kezünk alól a támasz, vízben lebegő testünk alól a tapintható kéz és mégis továbbra is vagyunk - kicsinyként az Ő tenyerén.
- DI -