Mt 13,1-9 Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat.

Nem szeretjük a sikertelenséget. Bármilyen vállalkozásba is fogjunk, előtte - éppen a Jézus által helyesnek tartott módszer szerint is - felmérjük annak kockázatát. Minden olyan esetben, amikor pénzről van szó, teljesen természetes, hogy befektetés-megtérülés-hozam kockázatot számolunk, fiatalok szivesen "pörgetik" vagyonkájunkat, de ugyanezt más szóval, ugyanolyan gyakorlattal művelik a legtapasztaltabbak, a legkörmönfontabb bankárok is - a mi kárunkra.
Mégis furcsa, ha arról olvasunk, hogy amikor Jézus "befekteti" az igét, akkor természetes veszteségekkel számol, egyáltalán nem arról beszél, hogy akit aztán az ige megérint, az már visszafordíthatatlanul glóriával fog immár járkálni in aeternum (örökké). Jézus nem idealista - hogy a bélyegként nem is olyan régen ránkragasztott cimkét idézzük.
Jézus alaposan ismeri azt a környezetet, ahová a tanítás kerül és ismeri bennsőnket, mely majd talán visszafordíthatatlanul befolyásolja a döntést. Jézus ismeri azokat is, akik hasonlóan magot vetnek, de a kikelő növényt konkolynak hívják. Szerencsére ültem ma délután is, amikor a TV-ben az ú.n. baloldal egyik vezetője magyarázta, hogy milyen fontos, hogy az igen igen, a nem pedig nem legyen. Nem kerültem padlóra. "Ott voltál a magvetésen, csak valaki genetikailag módosított!"- viccelődtem magamban, s közben arra gondoltam, hogy mennyire hibás dolog lenne itt csak az isteni igéről beszélni, hiszen már a hullás pillanatában, sőt azt megelőzően mennyi minden hozzátapad abból, amit mi emberinek, szívnek, szabad akaratnak és még mennyi minden másnak nevezünk!
A magvető mégis kimegy vetni. Nem azért, mert úgy gondolja, hogy minden egyes mag százszorosat, hatvanszorosat vagy harmincszorosat fog teremni, hanem azért, mert egyik oldalról neki ez az állapotbeli kötelessége; nem tagadhatja meg azt, amiért teremtetett. Megfogalmazza érthetően vagy kevésbé úgy, elmondja, leírja, közzéteszi ennyi vagy annyi embernek, és azzal a tudattal fekszik le, hogy megtette azt, amit kellett. A növekedést Isten adja, aki majd közvetlen belép abba a konfliktusba, ami mindannyiunk életében ott tombol minden döntésünk előtt.
Mert a másik oldalról ott kell lenni a lehetőségnek, a növekedésre-termésre "kikelésnek", hogy igazság születhessen.
Ugyanis a létnek, a puszta létnek is van kockázta. Ebbe tartozik a halál is, de ebbe tartozik minden más, amit mi a valósághoz tartozónak vallunk, és aminek a kockázatát, mint jó életre vállalkozó, mindig beszámítunk, aminek a hozamát már nem szeretnénk sem a trendline-ok, sem a tőzsde játékszerévé tenni. Ez túl komoly része a játéknak, itt már a termés betakarításáról és nem a vetésről szól a történet.
- DI -