Mt 13,24-30 Más példabeszédet is mondott: „A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem - válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjatok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”

Amitől Jézus itt, a konkolyról szóló példabeszédben meg szeretne kímélni, az talán az egyik leggyakoribb kísértése napjainknak. Soha annyi rosszat ember naponta még nem hallott, mint az, aki a média fogságában naponta kénytelen elviselni, hogy felsorolják mindazokat, akik minden pillanatnyiságuk ellenére beleillenek az evangélium konkoly-képébe.
Az evangélium tudatosan egymás mögé szerkesztett Isten Országa képei még csak fokozzák azt a dimenzionális szakadékot, ami az egymást követő példázatokban rejlik. Egy felismerhető gazt megkeresni a búzamezőben elég nagy kunszt, de vajon ennyire egyszerű a dolog akkor is, ha minden jel arra mutat, hogy több a vetésben a konkoly, mint a gabona? Ha már itt tartunk: egyáltalán mit nevezzünk konkolynak itt és most? A megingásoktól felfelé mindent vagy csak a gyilkosságokat, a tömeggyilkosságokat, és a zsebtolvajok, a kisstílű bűnözőket csak a gyom még nem "megérett" kezdeményeként nevezzük még gabonának?
Ugye, hogy mennyire nem könnyű már csak a definíció sem?
Vajon itt is a mustárfák között menetelünk dicsőségesen árnyékból árnyékba vagy kicsit kétségbeesetten vándorolunk nagyítóval a kezünkben, mint a lámpással az ókor bölcse tette, hogy megtaláljuk azt a piciny, de ígéretes magot? És egyáltalán: türelmetlen emberi mivoltunkkal - és ez a másik nagy kérdés - hogyan bírjuk ki az aratásig?
Nem könnyű kérdések, melyeket folyamatosságukban az idő sorra megválaszol, míg a zsoltárossal együtt felismerjük a "termőidő", a vegetatívum hosszát
'Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás.
Hamar elragadod őket, olyanok, mint a reggeli álom, mint a sarjadó fű:
reggel kihajt, kizöldül, estére lekaszálják és elszárad.'(Zsolt 90,4-6)
A cím kéretlen látogatójának, a konkolyt folyamatosan szóró ellenségnek a képével szemben, mely az egyik legnagyobb, megtapasztalt valósága életünknek, csak az igazságos bíró, a Gazda, az Atya képét lehet szembeállítanunk, aki legalább ugyanolyan valóságként tart meg bennünket az aratásig, hogy a válogatással teljesítse a példabeszéd tartalmát, hogy értelmet adjon mindannak, amit addig tettünk.
- DI -