Forrás: www.comedia.hu
Események
innen/onnan
Eltűnt újságíró
Minszkben
Rejtélyes körülmények között nyoma veszett az ORT orosz tévécsatorna
egyik operatőrének. Dmitrij Zavadszkij fényes nappal tűnt el a hét
végén, amikor kiment a minszki repülőtérre, hogy fogadja kollégáját,
Pavel Seremetet. Megérkezésekor Seremet csak az operatőr autóját
találta a parkolóban, a repülőtér bejáratánál. A gépkocsi nem volt
feltörve. A fehérorosz hatóságok bűnvádi eljárást indítottak az
ügyben, amely lassan kezd már politikai színezetűvé válni. A
fehérorosz elnöki hivatal szerint Zavadszkij eltűnése nem más,
mint "az ellenzék által szervezett komédia, amely mögött olyan
politikusok állnak, akik rossz hírét akarják kelteni
Fehéroroszországnak". Az ellenzék ugyanakkor azt állítja, hogy az ORT
munkatársát a fehérorosz titkosszolgálatok tűntették el. Zavadszkij
és Seremet egyszer már megjárta Fehéroroszországban: ők voltak azok,
akiket három évvel ezelőtt őrizetbe vettek illegális határátlépés
vádjával. Az ORT két munkatársa csempészésről forgatott a fehérorosz-
litván határon. Az ügy nagy vihart kavart mind Moszkvában, mind pedig
Minszkben. Azóta Zavadszkij nem járt az országban, négy alkalommal
forgatott viszont Csecsenföldön.
Robbanás
Észak-Írországban
Autóba rejtett pokolgép robbant vasárnap hajnalban az észak-írországi
Stewartstown város rendőrkapitánysága előtt. Senki nem sebesült meg.
Egy helyi lakos figyelmeztette a hatóságokat a rendőrség előtt
elhagyottan álló járműre, s a rendőrök mindenkit eltávolítottak a
veszélyeztetett épületekből. A város Ulster tartomány középső részén
fekszik, alig 20 km-re Portadowntól, ahol vasárnap tartják a
protestánsok a hagyományosan a katolikusok negyedén áthaladó
menetüket. Portadown katolikus negyedét a brit hadsereg valóságos
erődítménnyel vette körül az immár egy hete tartó zavargások miatt.
Csókos
kábítószercsempész
Franciaországban komoly büntetés vár azokra, akik csókot adnak
letartóztatásban lévő kedvesüknek - ha nem pusztán érzelmeiket
fejezik ki, hanem egyúttal némi kábítószert is megpróbálnak
barátjukhoz, vagy barátnőjükhöz eljuttatni. A tarbes-i bíróság három
hónap letöltendő büntetésre ítélt egy harmincéves nőt, aki nemrégiben
forradalmian új módszert próbált ki a kábítószercsempészésre: a
beszélőn, csók közben próbált meg saját szájából őrizetben lévő
barátja szájába áttolni egy kis zacskót, benne kokain és heroin
keverékével. A hölgynek az lett a veszte, hogy nem gyakorolta eleget
otthon a kísérletet (vagy barátja nem volt felkészülve), s a hosszan
tartó intenzív csókolózás feltűnt a fegyőröknek. A két szerelmes most
már csak abban reménykedhet, hogy egy börtönben helyezik majd el
őket, s akkor talán a csókolózásról nem kell teljesen lemondaniuk...
Johnny
Herbert = Indycar
A 36 éves Herbert nagy valószínűséggel Indycar versenyző lesz. A brit
pilóta elmondta, hogy minden álma teljesült akkor amikor Forma-1-es
pilóta lett, de most valami újat akar kipróbálni. Johnny Herbert
pályafutása során 3 GP győzelmet ért el, legjobb eredménye 1995-ben
egy világbajnoki 4. helyezés volt. Mostani csapata a Jaguár nem
kommentálta a hírt.
Barlow
menesztése
Az RCA hanglemeztársaság két szólóalbum után útilaput kötött a Take
That egykori frontemberének Gary Barlow lábára. A gömbölyödésre
hajlamos Gary-nek - aki a Take That-ben azért olyan slágereket is
tudott írni, mint a Back For Good - álmai nem váltak valóra, pedig
George Michael példája lebegett a szeme előtt, aki a Wham együttes
után szólóban is a csúcsra ért. Barlow első albuma az Open Road
milliós példányszámban fogyott, de a 2. nagylemeze a Twelve Months,
Eleven Days még a legjobb 30 közé sem jutott és a két kislemez sem
fogyott kellő dinamikával. Gary karrierjének nem tett túl jót a Take
That másik tagjának Robbie Williams-nak a kirobbanó szólósikere sem,
mert az összehasonlításokban mindig alul maradt vele szemben.
Betörtek
Depardieu exfeleségéhez
Rablók támadták meg otthonában Gérad Depardieu francia filmszínész
volt feleségét, Elisabeth Depardieu filmrendezőt szombatra virradóra.
A rendezőnő, aki egyedül lakik a Párizs melletti Bougivalban lévő
villában, hajnali fél három körül zajra és zseblámpák fényfoltjaira
ébredt. Mielőtt azonban bármit tehetett volna, a hálószobájába
behatoló két gonosztevő egy párnát szorított az arcára, hogy ne
kiálthasson, és villanydrótokkal megkötözte.
A rablók ékszereket, készpénzt, festményeket és két kis Rodin-szobrot
vittek el - ez utóbbiak értéke szakértők becslése szerint 900 ezer
francia frank, vagyis több mint 35 millió forint.
Thürmer Kádárt
dicsérte
A kádári életmű századunk legnagyobb és eddig legeredményesebb
modernizációs programja, a világhoz való felzárkózásunk egyik
legsikeresebb kísérlete - jelentette ki Thürmer Gyula, a Munkáspárt
elnöke Kádár János halálának 11. évfordulóján, a Fiumei úti temetőben
rendezett megemlékezésen. A XX. században soha nem élt a magyar
jobban, soha nem jutott ily sok ember európai szintű tudáshoz és nem
becsülték a magyart annyira a világban, mint Kádár János idején -
tette hozzá a politikus, aki szerint a mai hatalom szapulja, átkozza,
meggyalázza Kádár János emlékét, mert félnek, rettegnek attól. Az
elnök beszédében úgy vélte, hogy a ma hatalmon lévők egykoron nem
ellenállók voltak, hanem "alattomos élősködők, a dolgozók
kihasználói", akik mindent elvettek, amit a szocialista rendszer
adhatott. A politikus felrótta, hogy Orbán Viktor és nemzedéke "az
életben nem látott még valóságos munkahelyet, mivel az egyetemi
padból egyenesen a parlamentbe, a kormányba kerültek".
A jelenlegi és az egy évtizeddel ezelőtti helyzetet összehasonlítva
Thürmer hangsúlyozta: tíz esztendeje a társadalom jelentős része
jobban élt mint ma, nem volt annyi koldus és hajléktalan, az emberek
hittek abban, nem hiába élnek és "mindenki embernek és mindenki
egyenlőnek születik". Amíg nem lesz munkáspárti kormánya az
országnak, a munkásembernek nem lesz több joga, nem lesz jobb élete -
fogalmazott a szónok, aki szerint történelmileg, politikailag és
erkölcsileg is szükség van az általa vezetett tömörülés hatalomra
kerülésére. Az országnak új kormányra, új programra, új
miniszterelnökre van szüksége; váltsuk le a kormányt, válasszunk új
parlamentet, új kormányt, új miniszterelnököt, a dolgozók
parlamentjét akarjuk, a dolgozók kormányát, a dolgozók
miniszterelnökét - zárta szavait több ezres hallgatósága előtt a
munkáspárti politikus.
2000. július 09., vasárnap 00:00
|