Mt 13,44-52 „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette. Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”
„Megértettétek mindezeket?” „Igen” - felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”

A számos, egymás mellé helyezett hasonlat több vonatkozásban is közös. Hasonlítanak egymáshoz abban, hogy mindegyikben van egy nagy adag bizonytalansági tényező, egy adag látszólagos kiszolgáltatottság, de abban is, hogy mindegyik vitathatatlan értékről szól, mégha csupán ékszerről vagy fizetési eszközről van is szó csupán. Hasonlít bennük a felvázolt környezet, ahol mindegyik értékkeresésnek a környezete rendkívül semleges, mondhatni annyira szürke, mint amilyennek sokszor mi mondjuk a földi élet körülményeit.
A bizonytalanság utalhat arra a minden elkényelmesedett, magát "beérkezettnek" gondoló keresztényre, aki úgy véli, hogy a kincs megtalálása reszkír, mégpedig nem is kicsi. És azt, hogy a keresett és megtalált érték valódi-e, talán soha nem mi mondjuk meg, nem mi jelenthetjük ki, hiszen a "végső válogatás, a kincs beváltása" mindenkinél az utolsó, és már csak "elviselt" élet-esemény.
A részlet végső mondata pedig jelenthetné az értékek komplexicitását. Azt, hogy az értékek együtt léteznek, a világot igazán előre vivő dolgok "egy kézben vannak", egy irányba mutatnak. Mondhatná azt mindenkinek, hogy az új, valós értékek nem semmisítik meg létükkel mindazt, ami korábban valódi érték volt, hanem egyfajta folyamatosságot, kontinuitást hoznak létre a korok, emberek és csoportok között. Bizonyítéka lehetne a minden bizonnyal maradandónak szánt és így hangsúlyozott kijelentés annak, hogy felfedezhető a linearitás a fontos dolgokban, aminek létezését sokan kétségbe vonják és ezzel a vélt joggal taszítanak el mindent, ami korábban gyöngynek, kincsnek számított, ha vélt vagy valós érdekük úgy kívánja. Végül pedig a hit minden "gazdájához" szólhat felhívásként a mondat: az élet rengeteg kincse egymásra is utal, van bennük közös, érdemes őket együtt is birtokolni, ha megosztásukkal korábbi közösségünket erősítjük és bennük újabb, a kincshez hasonló, értékrendjében közös öröm forrására lelünk.
- DI -