CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. november 23., szombat, Kelemen, Klementina napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

De nekem ki Krisztus?

Mt 16,13-20 Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.


A kinyilatkoztatás, a hitvallás(ok) és még számos teológiai megnyilatozás (katolikusoknál a Tanítóhivatal dokumentumai és a pápai iratok) éppen elég hivatalos adatot tartalmaznak arra nézve, hogy kinek kell tekintenünk Krisztust. Nem lenne azonban az ember az, aki, sarkosabban fogalmazva nem lenne Isten teremtménye, ha őt ez az általános válasz, ez a mindenkire egyformán érvényes jellemzés kielégítené.
Az ember kételkedik és kérdez, Isten pedig válaszol, mégpedig mindkét értelemben. Abszolút módon fogalmat alkottat a kérdezővel a világmindenségről, és ebbe a fogalomkörbe ülteti be őt magát, és megsejtet valamit (többet-kevesebbet), de nem mindent, saját magáról, ezzel együtt Krisztusról. Másrészről relatíve éppen az írásokon keresztül szituatív módon, történetileg és összehasonlítva az olvasót az olvasottal bizonyos helyzetekben is választ ad a kérdésre, ki hozzá képest Krisztus?
Az ember ezeket a válaszokat megkapja, ha valóban komolyan érdekelte a kérdésre adott felelet, akkor magában elemzi is azokat, és dönt az alapvető kérdésekben.
Hátra marad azonban azonban még egy fontos kérdés az ember számára, akit bár a média révén abban a környezet abban a hamis érzésben részesíti, hogy a világ összes fontos emberét személyesen is ismeri, aki időről időre rájön arra, hogy a személyes ismeretség sok szempontból pótolhatatlan. Ez tesz igazán emberivé, közvetlenné és hangsúlyozottan egyedivé minden egyes kontaktust.
Ez az a nélkülözhetetlen pont, ahol minden fontossága ellenére háttérbe szorul a tudomány, nélkülözhetővé válik a világmindenség tudományos percepciója, mert csak az marad meg a kapcsolatból, esetünkben a Megváltóval való kapcsolatból az emberben, ki NEKEM Krisztus?
Olvasni - jó esetben meg is érteni az olvasottat - az iskola megtanít. Értelmi képességeinktől függ az, hogy milyen szinten sajátítjuk el a tudományokat. Ahhoz azonban, hogy Istennel (Jézussal) való személyes kapcsolatunk kifejlődjön, elsődlegesen az isteni kegyelem szükségeltetik.
Tévedés lenne azt hinni, hogy az így nyert attribútum (Péternél kulcs, másoknál vagy nálunk bármi egyéb) csak a porhüvelyünket megmintázó művész számára kell. Ez a sok-sok bites kulcs nyitja végsősoron azt a kaput, amin egyszer mind át szeretnénk menni.
- DI -



2005. augusztus 19., péntek 17:25


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület