Mt 18,15-20 Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

Vannak folyamatok, melyeknek az alapos vélemény szintjére emeléséhez idő kell. Idő kell, melyet meg kell érni.
Ilyen az például a pedagógiában az, amikor egy kiváló ember a maga személyes varázsával és emberközpontúságával "új pedagógiát" teremt. Mi történik ilyenkor többnyire? A magatartás formai elemei egy új emberteremtés reményében kötelező alkalmazásra lelnek, de a tartalmi elemek, a varázs, az alap nem adatik tovább, és néhány év múlva (mert hosszú a "latencia-időnk") a módszer az egyéb szellemi kudarcok kukájába kerül.
Kell-e mondanunk, hogy Jézus testvér-fogalmához Jézus magatartása, Jézus személyisége is szükségeltetik. Kell a talán egyetlen szilárd pont, ahonnan a Föld kimozdítható. Ha ez nincs, és még hozzájön a történelemnek a jézusi közösség szétforgácsolásához, az individualizmus elszigetelten tengődő egyed-tömegeinek létrejöttéhez vezető kétezer éve, vajon mi marad mindabból, amiről új emberi magatartás címén Jézus beszélt?
A változások mindkét oldalt előnytelenül módosítják. Változik a fogadó közeg, melyben a figyelmeztetett - nem véletlenül - sanda érdekeket vél felfedezni, s amely ugyancsak az idő tapasztalata szerint nemcsak a hívők, de az aberráltak irányában is jelentős (pozitív-negatív?) vonzerővel bír.
Változik maga a másik testvér, a figyelmeztető is, akinek talán a saját türelmetlensége a legnagyobb problémája, akinek talán túl merev és túlságosan egyénire szabott a jézusinak nevezett világképe vagy egyszerűen csak új köntöst keresett a szeretetlenség gúnyája köré.

Azt kell látnunk, hogy a világ módszereivel és az adott környezet feltételei között aligha kivitelezhető az, hogy új családot, új testvért találjunk. Legalábbis nem úgy, ahogyan Jézus gondolta. Vajon nem a legmélyebb emberismeret vitte Jézust arra, hogy halála és feltámadása után se fossza meg az embert magától? Talán nem erre gondolt, amikor Vele közös családba, Vele közös testvérségre hívja meg mindazokat, akik aszerint szeretnének itt és most együtt élni, ahogyan azt az eredeti tizenkettő tette?
Kétségbeejtő komolysággal vetődik fel ezek után a kérdés, hogy találkozásaink közül hány történt, hány történik meg úgy, ahogyan az olvasott részben Jézus felajánlja? Hányszor csaptuk be a közösség ajtaját Krisztus előtt, amikor valamelyik fél hibájából nélküle zajlott le az együttlét? El tudjuk-e képzelni, hogy nem emberi kiváncsiság hajtja, amikor legféltettebb titkunknak is választott ismerője szeretne lenni?
Még sok találkozás vár - reményeink szerint - valamennyiünkre. Ezekből alakul ki újra és újra az Egyház mindazokból, akik Jézus jelenlétében kívánnak élni. Ezekből a csodálatosan változó, már a legkisebb iskolásoknak is körökkel ábrázolt teremtmény-halmazokból csapzódnak össze azok a közösségek, ahol még érvényes a fogalom: testvérem.
Ne felejtsd el megnyitni az ajtót Jézus előtt, mielőtt megszólalnál, ne felejtsd el meghívni, mielőtt meghallgatnál!
- DI -