Mt 21,28-32 »Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: „Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!” Az így válaszolt: „Nem akarok”, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: „Igenis, Uram!” De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?« Azt felelték: »Az első.« Erre Jézus azt mondta nekik: »Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti.

Úgy néz ki a dolog, hogy Jézus nemcsak a szűkszavúságra, nemcsak a lényeg tömör kimondására inspirálja apostolait, de nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a szavaknak. Mintha sok emberöltővel megelőzve a hamis szavakon felnőtt, hőzöngő nemzedéket, egyszerűen nem törődne a kimondott betűvel, hanem csak a cselekedeteket figyelné.
Vajon - s természetesen ez a következő kérdés - a sértő beszéd cselekedetnek minősül-e vagy mimóza lelkünk felszínes sértéseiről tudomást sem véve mondhat bárki bármit, ha utána cselekszi a jót? Mintha egy más, az eddigiektől, a megszokottól, a gyakorolttól eltérő értékrend lenne kialakulóban előttünk az evangélium nyomán. Mintha a szavaktól megbotránkozó és elforduló ember pont a lényegről maradna le!
Hányszor tapasztaltuk már, hogy a fogadatlan prókátor szavának abszolút nincsen foganatja! Mintha Isten tervei megvalósítására éppen ezeket a hevesen tiltakozókat használná fel és a sunyi látszat-engedelmeskedőket tényleg kiköpné a szájából!
A mai evangélium tanácsa a várakozás és hozzá a türelmet ajánlja. Meg akar óvni az elsietett és nem jogos ítélettől, mely egyedül Isten sajátja. Figyelmeztet arra, hogy mennyi minden nem fontos Isten számára, ha a tettek beszélnek.
Természetesen jogos bárki ellenvetése, aki az immár klasszikussá vált apostoli levelek párbaján keresztül vívódik saját maga is, hol az egyikre, hol a másikra hallgatva. Tudnunk kell, hogy cél csak egy van, út pedig számtalan. Ha a szavakon keresztül és saját szavunk tisztaságán keresztül vezet az egyéni út, akkor nem a testvérek vetélkedését, hanem az egyszerű, szó-és tettbeli igent kell választanunk. Ne feledjük azonban, hogy vannak olyan kérdések és kérések, amire szóban és tettben egyaránt a nemnek kell a véglegesnek maradnia, ami jobb, ha közben ellenkező előjelűre nem változik.
- DI -