Mt 21,33-43 „Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik. De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” „A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.

A meg nem érdemelt örökség elvesztése témájában egymást követik a példabeszédek, s a gyilkos szőlőművesek - gyilkos nép gondolati átkötés rengeteg történeti tragédia forrásává vált.
A példabeszéd meglehetősen egyértelmű, nehéz lenne bármely más eseményre "ráhúzni" a példázatot. Talán némi késleltetéssel és tudatos kihagyással adaptálni lehet a keresztény gyülekezetekre, a magukat szóban tagjaiknak valló emberekre, s akár magunkra is.
Úgy gondolom azonban, hogy itt sokkalta többről van szó, mint egy alkalmi, időszakos, pillanatnyi problémáról. Számomra, aki már megtapasztaltam, hogy Istennek sokakkal mások a szándékai, mint amit én gondoltam rólik, a történet mindenkinek és mindeneknek az Isten szempontjai szerinti "helyére rakásáról", vagyis arról szól, hogy soha ne mi próbáljunk meg az értéksorrendben a helyére rakni bárkit is, de Istenre történő odafigyeléssel, az Ő szándékának elfogadásával akceptáljuk mindazt, ami nem fér bele a mi emberi fogalomkörünkbe.
Nem könnyű dolog! Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az evangéliumi mondat, mely a zsoltáros gondolatából kiindulva valami egészen más magasságba érkezik, vajon mennyi késéssel, mennyi latenciával csapódik le bennünk? Mennyi ideig tartott, amíg "leesett a tantusz", amíg az elvetettből szegletkő lett azért, mert Benne Isten szándékának valódi megvalósulását ismerték fel? Továbbmegyek. Meddig tart bennünk még ma is ez a folyamat? Miért szükséges, hogy megtérésről, hívővé válásról, a Fiú és a megváltás teljes elfogadásáról úgy beszéljünk, mint külön megvalósuló fogalomról?
Nem tartozik vajon hozzá a kereszténységünkhöz? Dehogynem! Akkor nem kaptuk meg a lehetőséget és a kegyelmet a keresztségben és az ezt követő szentségekben? De, mindenképpen! Akkor mégi mi ez a vacilálás?
Igen, itt van bennünk a szőlőművesek bizonytalansága, állandó alkudozása és alapvető félreismerése. Félreismerjük a viszonyt és a szándékot. Félreértelmezzük a kapcsolat fundamentális jellemzőit. Nem csodálatos az a szemünkben, amit az Úr tett azzá, ami valójában lett. Sokszor csak a saját gondolatmenetünket szeretnénk minden áron végigvinni.
Ugye, hogy nem is olyan könnyű elkerülni azt az általános hibát, amit ebben a példabeszédben a messiási történetre "hegyezett ki" Jézus?
A "megfejtés" önmagában adja a tennivalók listáját:
1. Az előre sejthető kapcsolat folyamatára készülni kell, és a lehető legmélyebben tisztázni a viszonyokat, újraértékelni azt az összeköttetést, amit eddig olyan természetesnek vettünk.
2. Biztosra lehet, biztosra kell vennünk, hogy sokan mások után a Fiú is eljön személyesen, hogy tisztázódjon a kapcsolatunk Istennel. Lehetőség, melyben fel kell ismerni Isten valódi szándékát. Fel kell ismerni személyesen, a szakramentum Istentől szánt kegyelmi lehetőségében és fel kell ismerni minden ember-formájú, nélkülöző mivoltában történt találkozásban ("éhes voltam...,beteg voltam...,szomjas voltam..., börtönben voltam...) , melyet már Jézus is annyiszor propagált.
- DI -