Mt 5,1-12a A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

Amint valamit is megértettem a számtan, majd a matematika összefüggéseiből, szimpatikussá vált ez a törvényekkel ölelt hatalmas szám-világ, ahol a mi szintünkön hamar tettenérhető, ha valaki félrelép, de még a legnagyobb elmék hamisításaira is aránylag hamar fény derül. Számoltam is sokat, lelkesen. Először odafelé, a kisebbtől a nagy felé. Valahányszor az eggyel nagyobbra értem - bárhová is érkeztem - már ott volt előttem az annál eggyel nagyobb, s vonzott, hogy azt is megszámoljam. Magához húzott szépsége, kereksége és a még nem ismert bizonytalansága.
Mindez addig tartott, amíg rá nem jöttem a végtelen ízére, amitől kezdve már nem igazán vonzottak a rettenetesen nagy számok sem. Eltörpültek mindig amellett, amit még megismerhettem volna, s velük együtt törpültem én is; és elkezdtem visszafelé számolni. Átléptem az igazából megszámlálhatatlan, de mindig csökkenő számok körébe, melyeknek törvénye legalább olyan szigorú, mint a növekvőké. Még akkor is, ha oly sok bennük a bizonytalanság. A legszigorúbb szabályuk az, hogy egyszer elfogynak. A legnehezebb, hogy egyszer megszámolják őket.
Olvasom, hogy a világ legnagyobb számítógépének megnégyszerezték a teljesítményét. Arra gondolok Mindenszentekkor, hogy Isten megingathatatlan tudásának egy parányi szegletében minden élőt és holtat számontart. Megszámol, sőt a létezés minden pillanatában újraszámol.
Ha a magam forrására támaszkodnék, bizony hamar benne lennék a pácban: kiket is számol az Isten? A katolikusokat vagy a keresztényeket? Esetleg az egyistenhívőket? Beleszámolja a jóakaratúakat vagy minden mindegy alapon mindig, mindenkit beleszámol, aki így vagy úgy, de a világrajött?
Ebben a dilemmában siet a segítségemre a mai evangéliumi részlet: azt mondja el, hogy kiket tart számon mindig és biztosan az Isten. A boldogokat. Matematikai azonosságjellel köti össze a mindenszenteket a boldogokkal, és ahogyan a számok dinamikusan változnak, úgy számol Isten oda és vissza, egyenként (mene, tekel, ufarsin) és tévedhetetlen pontossággal. A matematikában az ilyen történéseket a halmazelmélet írja le, az emberek közötti érintkezésben pedig a szeretet. Nincs más dolgom, mint beletartozni a felsoroltak csoportjába. Nem kell másra vigyáznom, mint arra, hogy Isten mindig megszámolhasson. Mindig, amíg csak el nem fogynak számaim.
- DI -