Mt 25,31-46 Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Befejeződött az egyházi év. Utolsó, Krisztus Király vasárnapján apokaliptikus kép üli meg a kora-tél levegőjét. Az Ítélő, a Pantokrator középütt ül, és kinyújtott ujja, mint éles penge körül egyesíthetetlenül válik szét az emberek - számunkra felmérhetetlen - tömege.
A legmetallikusabb rockzenekarok Watt-ezrei eltörpülnek annak a csendnek a hanghatása mellett, melyből végigömlik a Hang az ember-milliárdokon: "Jöjjetek!...Távozzatok!..."
Miért kérdeznek az emberek? Az üdvözültek már beérkezettek, a kárhozottak pedig elvesztek, mégis az utolsó emberi pillanatban ugyanazt kérdezik: hol volt Krisztus az életükben? Nem tudom. Azért, mert emberek vagyunk, mert Péter sátrat akart verni a hegyen, mert a tanítványok fényes helyekért kérik az Urat. Nekünk akkor is beszélnünk kell, amikor már csak hallgatni kellene. Örömben és gyászban, tettben és tétlenségben.
Hatalmas kép. A "láttatás nagyjainak" sem volt elég a szokványos méret, legtöbbször a leggnagyobb felületet, a mennyezetet nézték ki maguknak, s ezzel azt is elérték, hogy a szemlélő már a fejtartástól is megszédül. Szánalmas emberi eszközrendszerek, melyeket mozgósítani tudunk, szánalmas mondatok és szánalmasan kicsiny tettek, melyek most a végítélet trónján ülő szájából nyert mindent beszívó diafragmán át nyerik el végső, megfellebbezhetetlen nagyságukat.
Igen, minden bizonnyal mindet meg lehet magyarázni, de egyre nincs magyarázat, de erre már nincs is szó az utolsó szó jogán megszólalóban. Betűről betűre ismerte a jövőt, mégsem úgy cselekedett.
Az Utolsó Ítélet Bíráját nem szeszélyek, nem a pillanatnyi diszpozíció irányítja. Nincsenek hátsó szándékai, politikailag nem manipulálható. Tulajdonképpen az az Igazság ítélkezik, akit minden kétes ügyünkben, minden tyúkperben és élet-halál döntésben másutt kerestünk, s nem találtunk. Tudtunk hasonulni minden torz ideológiához, megtaláltuk a kiskaput minden nagykapu mellett, de kérdés, hogy felfedeztük-e az életnek azt a részét, ahol Krisztus volt mindig az Úr.
A régi évet lezárjuk az újat megnyitjuk. Jobb helyeken Te Deummal és Veni Sanctéval, másutt csak a kép felvázolásával, az evangéliumi "segédanyag" felolvasásával, átadva a hívőt egy "elővételezett" önítéletnek, egy még következmények nélkül elmondható védőbeszéd kísérletének.
A mellékelt "használati utasítás" körülbelül így szól: Hinni és cselekedni pedig csak szinkronban lehet igazán.
- DI -