|
Nincs karácsony...botrány nélkül
Si tacuisses...kezdődik a latin mondás, és érvényességét sokan és sokszor igazolják.
Öröm nézni a fénybe öltözött várost, ezzel együtt a belváros kapujában a karácsonyi vásárra hívogató kétnyelvű feliratot. A felvilágosult magyar polgár szeme előtt már az eggyel nyugatabbra hosszú ideje dívó fényes vásárok képe lebeg.
Magam nem voltam még ott sem, de az ugye minden egyén szuverén joga, hogy mit néz meg és mit nem.
Nem véletlenül kerültem én a vásárba! Könnyű Katit táncba vinni, mondja a mondás, és engem is egy kislány vitt képletesen és a valóságban a soproni Fő térre, aki történetesen egy betegem, s akinek anyukája felhívott, hogy most a doktor bácsi milyen büszke lehet a kis betegére, mert telefonértesítés alapján tudják, hogy az adventi nyertes-jelölt képek között ott találja majd az ő képét is. Merthogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a vásárt ügyesen egybe kapcsolták egy rajzversennyel, ahová 170 kisdiák és diákcsoport küldött rajzokat.
A verseny maga az adventi naptár nevet kapta. A sűrűn épített bódévárosba lépve az első meglepetés innen származott.
Úgy gondolom, hogy ha valaki egy olyan nevet választ, amihez több tény is kapcsolódik, akkor az a név valamilyen módon foglalt, ahhoz alkalmazkodni illik. Mint ahogyan az advent hossza is évről évre változik, de idén éppen november 27-től datálódik. Így pedig sehogy sem jön ki az a 23 nap, amire a képek számából és a Megyeháza erkélyén felépített keretekből - hirdetéssel vagy anélkül - következtetni lehet. Mondom, nem kötelező ismerni Amalarius Symphosius (megh. 850 k. Alkuin tanítvány, Trier érseke, Achen-i tanár) nevét. Nem kötelező ismerni advent időszakának történeti rövidülését, csupán annyit, hogy most mit jelen és azt, hogy mikor kezdődik. Onnan már könnyebb...
Pedig van itt a vásárban minden, ami szemnek és gyomornak kedves. Kicsit talán halkabb, kicsit visszafogottabb, mint másutt és máskor, de semmi nem kötelező. Van betlehem és vannak birkák és vannak megnyitott rajzok a nagy táblán és vannak választhatók, kicsiben a tábla alatt.
Itt ért a második pofon: nem találtam kis betegem nevét és rajzát. Mit teszek fel most illusztrációnak? Ezt?
Hiszen megígértem! Gyors telefon, egy szomorú anyukának, aki most már azt meséli, hogy képzeljem el és nem magamat, hanem a kislányt, aki egy hasonló vezetéknevű, de fiú iskolatársa rajzával találta szemben magát, amikor rohant a Fő térre, hogy lássa a rajzot, amin annyit dolgozott!
Persze tovább is lehet vinni a dolgot. Tessék - mondjuk - Erdély Szabinát elképzelni, amikor szocialista tanácselnökként kihívják, hogy vegye át a díszpolgári címet. Ugye, hogy botrány?!
Ha pedig már valaki veszi a fáradságot és utánanéz a "dies praeparationis adventu" fogalmának, a Könyvben találhat forrást a botrányra is.
A kérdést én feltettem magamnak. És tessék elképzelni, valaki ott, helyben válaszolt:
Ő volt és azt mondta: Beeeee!
- DI -
2005. december 04., vasárnap 18:12
|
