Lk 2,8-16 Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektettett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.

Pilinszky egy karácsonyról szóló interjújában beszélt arról, hogy a karácsonyt "Nem New York, hanem Betlehem számára találták ki." Bár az interjú közel harminc éve készült vele, bizonyos, hogy őt sem hagyta érintetlenül az a karácsonyi sürgés-forgás, ami mindannyiunk környezetében igyekszik felváltani az ünnep igazi (értsd eredeti) tartalmát. Ő az "urbanizálódás" fogalmát használta a folyamatot jellemző kifejezésként. Ha ma élne, minden bizonnyal még hozzátenné a globalizáció kétes értékű szavát és még biztosan mondana egy-két szót, amit nagyon illőnek és aktuálisnak tartanánk.
Bármennyire is 25.-e az ünnep és 26. a másnapja, mégis mindenki azzal a bizonyos, varázslatos december 24. éjszakájával van elfoglalva. A jelenségnek van története is, de a lélektani okok közül mi is fel tudunk sorolni néhányat. Varázsolni ugyanis olyan környezetben szokás, amikor "rendjénvalón" annak az ellenkezője szokott megtörténni. Betegségek és fájdalmak fokozódnak, a sötét erejének fogalmát még a sci-fi-k is használják, pedig ugye "odakinn" valóban csak sötét és hideg van. A gondolatok sötétebbik oldalának ideje is az éjszaka, s ugye minden, amit igazán titkolnivaló, az éjszaka leple alatt megy végbe.
Ki lenne az, aki nem kapva kapna a lehetőségen: fény jelenik meg az éjszakában, s amikor mindenki úgy gondolná, hogy senki sem törődik velünk, senki nem segít, akkor, éppen akkor és ott, éppen az akkor létező fényektől távol születik az, aki az Emmánuel. Egy valóban meseszép éjszaka, mely után már nem lehet olyan sötét, hogy az ne hordozná a hajnal igéretét, nem halhatunk meg úgy a világi létezésnek sem álmunkban, hogy ne kelne fel valaki, mihelyst a győztes nap megjelenik. S ki ne a nagyszombat éjszakájának reménytelenségét felváltó igéretet fedezné fel a karácsonyi csillag jelentésének hordozójában, az igéretet, hogy éppen a legsötétebb éjszaka után húsvétnak kell következnie. Vigyázat! Nem idealizált és nem elsősorban romantikus isten-képre van szükségünk. A tartalom változik meg, nem a környezet, nem az éjszakai fájdalmak szűnnek meg, hanem másképpen lehet elviselni!
Elmondhatatlan, kifejezhetetlen, csak megélésre "termett" csoda. Aki csak egyszer is veszi a fáradságot és végigviszi a gondolatot, az könnyen belátja, hogy ezen minden urbanizáló környezet csak szűkíthet. Ezzel szemben szokták felhozni érvként, hogy a felületessé, az "emberivé" istentelenített karácsony az, ami igazán mindenkié. Igen, egy olyan környezetben, ahonnan eleve kiirtották a Lelket, másképpen nem is reagálhatnak, csakhogy aki már a következmények következményéről beszél úgy, hogy nem is szándékozik az eredeti értelmet kutatni, az megreked mintegy nemkívánatos vendégként az előszobában, mint aki elől a belső helyiségeket lezárták.
Már Pilinszky is arról beszél, hogy a valóban létező, valóban gondolkodó ember hamar és kényszerűen felfedezi, hogy a világ teremtette problémájára, a beszűkült ünneplés kitágítására nem elég az egyszerű helyváltoztatás. S itt most bővítsük ki a helyváltoztatás fogalmát. Nemcsak a másik földrész nem oldja meg a dolgunkat, de nem oldja meg a vicinális végállomása és nem oldja meg a szomszéd zöldebb füve sem! Nincs hová menekülni a Földön: túl kicsi hozzá! Több és jelentősebb, ugyanakkor bárhol keresztülvihető változás szükséges. A világban maradva kell a világtól elzarándokolni, kiüresíteni magunkat, hogy az töltsön el minket, aki felülmúl mindannyiunkat. Ahogyan a könyörgés szavai olyan jól kifejezik: hogy azt is megkapjuk, amit már kérni sem merünk.
A születés csodája mindig egyszeri és megismételhetetlen, akármilyen értelemben is használjuk, legyen szó egy primitív törzs környezetében vagy egy hipermodern kórház szülészeti osztályán lezajló születésről. Az ott dolgozó vagy az ott kényszer-jelenlevő sem jut igazán szóhoz akkor, amikor a "szép" szóval bajlódik a nyelvén, miközben vér és szenny, élet és halál mezsgyéjén fogalmazza a mondanivalóját. Még az az egyszerű csoda sem megismételhető. Miért gondoljuk vajon azt, hogy a karácsony szavunkat bármi mással, mítikus szóalkotásokkal, pulykasülttel vagy egy egyszerű, de valóban hiányzó akolmeleggel pótolni tudnánk? Mégis tanúi vagyunk a próbálkozásoknak, miközben szavakat, üzeneteket hallgatunk. De énekeljék ezt angyalok vagy emberek, mi a találkozásra vágyunk a magunk betlehemi istállójában, hogy szegénységünket az az egy bizonyos születés ragyogja be, és a ragyogásban egy kicsit mi is felmelegedjünk a személytelenül urbanizált karácsony nemcsak nálunk oly hideg éjszakájában.
- DI -