Lk 2,16-21 Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

Korunk embere szereti a rendszert. Akkor is, ha rendszerető, akkor is, ha rendetlen. A rendszer ugyanis nem azonos az optikailag percepcionálható (magyarul látható) rendezett tárgykatalógussal, az elvágólag felhalmozott, vélhetőleg azonos rendeltetésű eszközök és fecnik szabályos tornyaival. (Egy híres embert idéznek sokan, mondván:"Egy kis rendetlen rend van az asztalomon!") A rendszer az a találmány ugyanis, mely az összehasonlítás lehetőségét is magában hordozva nemcsak kötelezi, hanem védi is használóját mindattól, amit kiskapuk formájában a jog minden felépítményén nyitva hagy a használó javára vagy kárára. A rendszer, a most annyira divatos protokollokkal, cselekvési sor-mintával, mint írásvezető viszi az általános alanyát. (Tudja-e ma egy iskolás, hogy mit jelent az írásvezető, amikor a számítógépek pixelre pontosan vezetik a leütött betűkből összeálló sort?)
A rendszer tehát sok mindenre jó. Logikai keretek közé foglalható, programozható munkarendet, magatartást, teljesítményt jelöl, és ma már egy program ismerete hordozza a homo ludensben a homo universalist, aki ha egyet tud, már mindent tud, mert a kaptafa ilyenformán már jóval átfogóbb.
Persze a szemlélet csak egy kaszt, egy réteg sajátja, de a szemléletmód, amikor egy képzeletbeli (szám)egyenesen igyekszik mindenki szavazás, "demokrácia" vagy éppen egyéni hepp alapján elhelyezkedni, ide-oda tologatni a Föld összes emberét, már csaknem általános, hogy ne mondjam, elfogadott.
Nos, a mai evangéliumi részlet talán ezeknek az embereknek is kedvez, hiszen "csak" sorba kell rakniok a szereplőket. Szűz Máriát, Jézus anyját, aki istenanyaságának ünnepét január elsején üljük, a pásztorokat, egyéb szereplőket, mindenkit, akik a betlehem valóságos vagy virtuális szcenáriójához hozzátartoznak.
A kérdés csupán az, hogy többségükben, de egyénileg észreveszik-e az egyenesen a hézagokat, ahonnan egy-egy ember hiányzik, ahová őt "be lehet próbálni"?
Igen-igen. Te, én, mi, egyenként még arra várunk, hogy helyet, mégpedig stabil(?) valóságos és reális helyet találjunk ezen az egyenesen (minthogy ennek virtuális kiválasztása rajtunk, valóságos megítélése csak Istenen múlik) . Most állunk neki, hogy megkeressük azokat a szempontokat, amik alapján egyáltalán betájolhatjuk a helyünket az emberek végtelen sorában, ahol Mária és a Keresztelő elől állnak. Utánuk viszont nagy a tohuva-bohu. Az egymással versengő apostolok, a világ szolgáinak szolgái, a hivatalos egyház, a klerikális és kevésbé klerikális hajlamúak és a mai történet kedves figurái, a pásztorok, akik semmi mást nem csinálnak, mint mennek és örülnek, dicsőítik és magasztalják Istent. Ugye, hogy már az első nekifutásra meglehetősen nagy a bizonytalanság, hogy miként is programozható ez a magatartás? Talán hangossága, hosszassága vagy éppen a leadott kalóriák alapján? Ugye, hogy milyen abszurd a világ paramétereit használni ebben a megközelítésben!
A kapcsolat, mert végsősoron erről szól a mai történet, a kapcsolat aligha számszerűsíthető, hát még akkor, amikor a másik "fél" - ahogyan a karácsonyi jelenetben képzeletünkbe fészkelte magát - csak fekszik, mosolyog vagy éppen anyatejért sír, és még Ő a kézzelfoghatóbb, Őt küldték nekünk! Valaki, két másik személy, még mögötte van, akikről valószínűleg koronként más, időszakonként pedig mindig másképpen torzított képünk van csak igazán. Néha úgy érezzük, hogy bizalmas a viszonyunk, néha úgy érezzük magunk, mint ama erősen csökkent képességű gyermek az ő nagyon okos apukájával: észrevesszük, hogy tulajdonképpen alig tudunk valamit róla, mert az Ő lényege az, hogy MÁS. Közelítgetjük, hasonlítgatunk, de sokszor belezavarodunk, mert semmilyen fogalmunkba nem fér bele. Meg kellene ahhoz változtatnunk, alakítgatnunk, mint Prokrusztésznak az ő vendégeit, márpedig Ő ebbe soha nem megy bele, s ez már emberileg is transzformálható: meg is értem.
Igen, azt hiszem, a kapcsolat a döntő. Mária hallgat, gyűjtöget, egyeztet, aztán kimondja a konkrét megkeresésre az igent, és ez nem esik nehezére, mert a csöndben Benne megértek a szavak és olyasvalamit tud, amit programozó legyen a talpán, aki megfogalmaz. Tudja, hogy az "igen" az egyetlen lehetséges jó válasz, de csak akkor, ha uraljuk azt a lényt, magunkat, aki a világ egyenesén a halmazok között, többnyire, mint kaméleon, igen és nem között, ide-oda csúszkál.
- DI -