Mk 1,21 Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt, így szólva: „Hallgass és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.” Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

Akik a tapasztalatszerzés azon "szerencséjében" részesültek, hogy egymást követő rendszerek politikai küzdelmét külön-külön, de egymás után tanulmányozhatták, azok nem lepődnek meg azon, hogyha azt mondom; úgy látszik, hogy az anyagiak birtoklásánál csak egy nagyobb (vagy azzal párhuzamos) vonzás létezik, ez pedig a hatalom. A hatalom az emberek döntő többségét kiforgatja magából, vagy éppen addig mélyen őrzött leglényegüket szabadítja fel annak minden átkával és gusztustalanságával.
Persze a hataloméhség mindig felvesz valamilyen álarcot, és a legtöbben - talán önmagukat is ámítva - a nép és az ország eddig élt legnagyobb potenciális jótevőjét látják magukban, s ezt a legagyafúrtabb húzásokkal próbálják igazolni.
Kevés régi ismerősre lehet ráismerni a hatalom új emberében, aki talán komolyan gondolja bármely jótéteményben a saját javaimmal visszaadakozva, hogy tényleg "eltántoríthatatlan" jótevő.
A hatalommal kevesen tudnak bánni, hiszen valahogyan úgy lehetnek, mint nagytiszteletű kollégám, aki tréfásan hangoztatta úton-útfélen: "Én mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem!"
Ha a nincstelenséggel, a nyomorral együtt jár a kísértés, akkor a hatalommal többszörösen.
A mai evangéliumrészlet erre is utal, de a fő mondanivalója Jézus példája, ahogyan a hatalommal élni kell. Hatalomra szükség van, mert a jót és a jóra vezető körülményeket meg kell teremteni, de a hatalommal elsősorban szolgálni kell. Az igazán nagy hatalmúak , az igazán erősek azok, akik magukban legyőzik annak mámorát és mások szolgálatába állítják - a maguk helyén - hatalmukat.
A hatalmasok többsége szemében a hatalom szolgáló jellege a gyengeség jele, és ők, akik sokan anyagiakból és az anyagiakért kerülnek tűzközelbe, nem tűrhetik magukon a gyengeséget. Honnan tudjuk? Onnan, hogy mi is valahogyan így vagyunk ezzel. Az aki másnak csak szolgálni tud és nem parancsolni, az lefelé pozicionáljuk a társadalmi ranglétrán vagy az értelmi képességeit becsüljük nagyon kevésre.
Egyszerűen kifelejtjük a szolgáltakat az értékelésből és teljesen kihagyjuk saját értékelésünből Isten véleményét és kegyelmét. Isten szentjét Isten kegyelemmel halmozza el, elsősorban a felismerés képességével, amivel minden szempontból megkérdőjelezhetetlen értékelést képesek várni magukra és életükre. A múlt héten, amikor a tanítványság elemein rágódtunk, valami ilyenre kellett volna gondolnunk. A Mester követésére, aki tanított és szolgált. Hatalommal, akit ebben is követnünk kell, a kapott tanítással és a szolgálni tudás kegyelmével.
A valódi szolgálat és a szolgálat alázatoskodó, de az amögött nagyon kemény érdekekkel megspékelt látszata között mindenkinek rendszeresen kell választania éppen ott, ahová helyeztetett. Nem végletek, hanem a körülmények meghatározta, egymással nagyon szomszédos lehetőségek, nem ígéretek, hanem elvek, a teljes valósághoz való viszony alapján. El kell döntenünk kicsiben és nagyban, választanunk kell, kinek a hatalma szolgáló, hogy abban részt kérve valóban Krisztust követők lehessünk.
- DI -