Mk 2,18 János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: „Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”

Megkockáztatom a kijelentést. Ha eltekintünk a böjt vallási tartalmától, akkor soha annyi böjtölő ember még nem élt a világon, mint ma. Egész kontinensek próbálnak megszabadulni felesleges kilóiktól, és a bipoláris elmezavar határán egyensúlyoznak aszerint, amit éppen a mérleg mutat.
Az emberi gondolkodás számos, az eredeti szándékkal nehezen összeegyeztethető réteget rakott rá a böjt fogalmára. Érdekes dolog megfigyelni, hogy a böjt az újszövetség történeti gyakorlatában már a kezdetektől szét nem választható az imádságtól. "Menetrendszerűen csapódnak" a böjthöz is mindazok a téveseszmék, melyek az imádság felemelő gyakorlatát gyakran süllyesztették vissza a matéria szintjére. Nem tudom, volt-e kor, ahol nem kísértett a lelki "cserekereskedelem", mely - nyilván leegyszerűsítve, de a lényegére tapintva a dolognak - valamiképpen úgy képzelte el az "üzletelést" Istennel, hogy Ő "hoci-nesze" alapon majd a böjtért és imádságért cserébe teljesíti a kérést, amit soha nem felejtettünk el a gyakorlatok mellé csatolni. Már részletkérdés, hogy ezt "borítékoltuk-e" vagy nyíltan hirdettük a meggyőződésünket: Isten befolyásolható.
Pedig a "tiszta vonal" is végighúzódik az egyház történetén: a gyakorlatok, melyek közé az imádság és a böjt is sorolandó, az ember tökéletesítésére és nem vágyaink teljesítésére valók. Isten megismerése és az Ő szándéka szerint való élet sokkalta élesebben választja szét az örök és az ideiglenes birtoklását. Ez utóbbi feddésekor a rosszallás tárgya alatt soha nem a lajstromba vett tárgyak megnevezése, hanem mindig a kicserélhetetlen kötődés értendő. Az ilyen típusú birtokláskor csaknem kizáró ok a "régi tömlő", a régi környezet, melyet az új dolgok szétfeszítenek. Fizikailag is, de szellemi értelemben is; egyszerűen nem férnek meg a szűkre szabott gondolkodás keretei között. A lemondás tömlőjének kell rendkívül rugalmasnak lennie, hogy beleférjen mindaz az új, melyet a teljesség részleges ismerete mind nagyobb volumenben kitölt.
A feladat szemléltetésére tekintsük át képzeletben a tavaszi lomtalanítás folyamatát, mely minden évben többé-kevésbé közelharcot jelent a generációk között. A fiatalság megszabadulna az értéktelennek tartott lim-lomtól. Felfogásának hátterében alig leplezve az a terv húzódik, hogy a felszabadult helyet hasonlóan haszontalan, csak éppen friss illatú, de egy idő elteltével ugyanolyan konfliktushoz vezető, vitatható értékkülönbözettel rendelkező tárgyakkal töltse ki. Az idősebb generáció emlékeinek jó része tárgyiasult, kevésbé formálódott át szellemiekké, a tárgyak számára áttranszformálhatatlanul hordozzák mindazt, ami ő volt. Ha ők a felismerés derűjében már "átvitték" minden fontos dolgukat a megsemmisíthetetlenbe, ha az lett fontossá, ami valóban az volt az életükben, maga a megszabadulás a kacatoktól egy derűs folyamat. Akkor már joggal feltételezhetjük, hogy valahol ott van az öregek láthatatlan dolgai között az a tömlő, mely a lomtalanítási akcióban nem elrabolható, megsemmisíthetetlen. A böjt megtette a hatását: helyet csinált a fontos dolgoknak. Az útravaló "batyu" egyre terebélyesedik, s mégis egyre könnyebb.
- DI -