|
Chagall Győrben
Mikor is lenne nagyobb szükségünk a görög mediterráneum napsütötte tájaira, a klasszikus erőfitogtatás és a rettenthetetlen, a kalandok sokáságát átélő, de bennsejében nem változó hősök archaikus, örök mosolyára, mint amikor immár többedszerre tér vissza a zimankó? Amikor sötéten árnyalt hófelhők félő csodálójaként, a mindig jeges széllel fújó dunántúli belvárosok kóborlójaként éppen erre az érzésre vágyunk.
A Váczy Péter Gyűjteményben kiállított anyag Marc Chagall 43 litográfiája Odüsszeusz történetéről, valamint három olajképe, a Virágok, a Zsidó Tórával és a Szerelmespár hegedűssel címűek, melyek csak a hasonló élményekhez ritkán hozzájutók számára jelentenek igazán kiegészítést. A több magyarországi helyszínen is kiállított képek a nizzai Marc Chagall Bibliai Üzenete Múzeumának Baráti Köre jóvoltából láthatók most Győrben, március 20-ig, hétfők kivételével 10-18 óráig.
Eddig a kicsit száraz, de tényszerű beszámoló. Ha a művészettörténészek elemző tudálékosságával, az életmű teljességének ismeretében tudományosan kívánnánk elemezni a látottakat, akkor nyilván nem ezen a fórumon és nem így tennénk, s ki tudja, a sznobok és a tárlatlátogatást a maguk számára kötelező feladatként tekintőkön kívül kit tudnánk megnyerni? Ki lenne rábírható arra, hogy három terem anyagának megtekintésére vállalkozzon, miközben "élvezhetjük" a magyar múzeumok alkalmiságából fakadó különböző figyelmeztető jelekkel ellátott, az ABEO-nak nagyon is megfelelő balesetelkerülési (figyelemelterelő) törekvéseit a termek nagy szintkülönbsége miatt.
Azok, akik hazánkban 2002-ben a Zsidó Múzeumban, Budapesten tekinthették meg a "nagyobb" művekből létrehozott festői tárlatot, a jelen kiállításon egy kicsit más Chagall-t ismerhetnek meg. A különbség nyilván elsősorban abból fakad, hogy a jelen litográfiákat 83 éves korában készítette a mester, s ez stílusra, színkezelésre, de talán az egész megfogalmazásra is magyarázatot ad. Ehhez, az ilyen késői korban lezajló változások élettani-művészeti hátteréhez viszont nem kevés segítséget ad, ha a három olajfestménynek nemcsak a stílusát, de ezzel együtt a keletkezés időpontját is megvizsgáljuk.
Egy szürrealista-expresszívnek mondott festőhöz talán nem is illik az egy-két szavas értékelés és jellemzés, de az anyag megtekintése után csak kikivánkozik a látogatóból a két szó, melyekkel a művek talán a legjobban jellemezhetők. Az egyik szó az "emberi", a másik az "értékelő".
Sajátságos kettősség jellemzi Chagall ezen késői sorozatát. Az egyik oldalról ott történet, mely szerint a korában és korábban éppen a szürrealizmus nevében kritizálta mások valósághűségét. Ebből az ideálisnak hitt világból most mégiscsak a történetiséghez és az illusztratív munka formai ragaszkodáshoz, valóságszerűséghez, realizmushoz tért vissza. A másik oldalról nézve a történet "realitását" ugyanakkor egyfajta humorral, sajátos hangsúlyokkal dimenzionált világba helyezi bele a festő. A szimbolikus ábrázolás ismétlődő motívumait "összeolvasva" és hozzájuk közös eredőt keresve meglepve nézzük az idős embernek egyrészről a mosolygós toleranciával átitatott, kacsintós szemléletét, másrészről viszont, mint Biblia Pauperum, a képen keresztül Chagall határozott véleményt közöl a látogatóval. Mondhatnánk értékítéletet is alkot.
Mindezen elemeket játszi könnyedséggel, a tudatosság göcsörtjeinek kerülésével, mégis komponált egységben, s a technikai eszközök szándékos (pl. a japán papír) használatával, nagyon is tudatos művész képében hozza elénk.
Chagall - tudatosan vagy tudattalanul, de a belemagyarázás legkisebb kockázata nélkül állítható - sokkalta többel ismertet meg a litográfiák anyagszerűségén és szellemiségén keresztül, mint Odüsszeusz történetével. Igen, valóban "nem árt", ha ismerjük a képek hátterét képező irodalmi alkotást, vagy annak alkalmazott kivonatát. Ez ahhoz szükséges, hogy a saját képzeteinket összevethessük a művészben kialakult, megérett formavilággal, mely a műtől függetlenül aligha érthető. (Nagyon kérdéses a számomra, hogy a multimédia eszköztára vajon elegendőnek bizonyul-e, a legjobb szándékkal kivitelezett "mesedélután" magyarázatot, környezetet képes-e adni a nagy alkotók találkozásához?) Itt ugyanis a történet egy élet- és világszemlélet közlési lehetőségének apropója, melyet nehéz a ma divatos kifejezések egyikével nem felruházni, és - mondjuk - üzenetnek nevezni.
Hogy miért nem fogalmazom meg konkrét formában ezt az üzenetet? Egyrészről meg kell hagynom a látogató szellemi szabadságát, másrészről mit érhetnék el én a szavakkal, ha ugyanezt a Homérosz-Chagall "kettős" sikertelenül próbálja meg - mondjuk ezen a kiállításon keresztül.
- DI -
2006. március 01., szerda 20:53
|
