|
A mítosztalanítás fokain
Erkel László (1965) kiállítása március 15-től látható a soproni Festőteremben. A tárlatot Madarász Gábor nyitotta meg. A kiállításon egy sajátos szellemi keverék tárgyiasult képe jelenik meg a tehetséges zenész, díszlettervező, festőművész alkotásain keresztül. A csak angol és "tarot" nyelvű képcímek tovább növelik a kiállítás látogatójának bizonytalanságát, aki az egyik szimbólumrendszer feltehetően tökéletlen ismeretében a keverékben nehezen tud válogatni, és a kiterjedt többlehetőségű értelmezhetőség útvesztőjében nem kap sok segítséget sem a kiállítás rendezőjétől, még kevésbé a kiállító művésztől. A "Városi megjelöltség" című kiállítás április 9-ig, naponta 10-18 óráig tekinthető meg.
A saját fogalmazású rövid ismertetés talán eddig tartana. A tisztesség azonban talán úgy kívánja, hogy azoknak, akik mégis arra adnák az olvasottak vagy hallottak felpiszkálta hiúságukban fejüket, hogy a kiállítást megkeressék, mégis adni szükséges némi további támpontot. A művész a Kentaur művésznevet használja (nomen est omen?) és a kiállítás nyomtatott címe Urban stigma.
A kiállított művek esztétikai szempontból semmi kifogásolnivalót nem tartalmaznak, néhány kifejezetten szép fényhatás, kompozíciós bravúr és a gondos kivitelezettség az, ami mindenki elismerését ki kell, hogy vívja. Nem nehéz követni a művész azonosság-, analógiakeresését abban, ahogyan a városiasodás elidegenítő folyamata bizonyos szempontok és jelek alapján valóban megjelöltté teszi az embert. Segítséget jelent a néző számára, ha elolvassa a művész saját szimbólumrendszeréről az elolvashatókat, s ennek segítségével értelmezi és értékeli a látottakat (kígyó, kés stb.)
A történeti tények egyéni értelmezése az, ami számomra problémát jelent, mely a sacrum világát a kultusz szintjére viszi le. Sokszor találkozunk ezzel a jelenséggel, amikor valaki antropomorfizált vallási mesevilágot próbál teremteni a Biblia világából. Mindezt teszi ártatlanul és feltételezhetően jószándékúan annak az érdekében, hogy megértse a megérthetetlent, rövidítse a maga a közelítő által megtartott távolságot.
Erkel László művészetében azonban egyáltalán nem erről van szó. Ő tudatosan, újraértelmezve és egy sajátos filozófiai turmixból, melynek egyik fő eleme valóban az (ó-)és újszövetség könyve, értelmezi az emberi lét, az urbanizálódott ember kritizált elemeit. Mindazok számára, akik ismerik az alap szimbólumrendszerét, nem okoz nehézséget, hogy gondolatilag kövessék a magasabbrendű alacsonyabbá válásának lépcsőfokait, de azok, akik nem biztosak a dolgukban, akiknél az a bizonyos szellemi vákuum, melyről éppen a rendszerváltozás időszakában beszéltünk, fennáll, kritika nélkül szippantják be a kiállítóterem mutatós keverékvilágát. Ezt könnyíti meg a szándékos idegen szóhasználat, mely szegény házunktáján - idegen nyelvismeret hiányában - majdnem mítikus erővel bír.
Ha Erkel László, mint művész helyénvalónak tartja, hogy a jóskártya világát egyenrangúsítsa a forrás világával, ám tegye. Csak remélhetjük, hogy egyszer mégiscsak képes lesz felelősséggel, s a hangsúly ezen a szón - felelősséggel - van, különbséget tenni az értékek és a kommersz világának értékgénmanipulált termékei között. Éppen azon pólusok között, melynek értékkülönbségét, a különbség jogosságát éppen ő maga nem vitatja a másik oldalon.
- DI -
2006. március 17., péntek 15:45
|
