Jn 3,14-21 Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat."

Jézus tipológikus magyarázatának a tartalma, mellyel az ószövetségi példa nyomán saját keresztrefeszítését mindenki elé nyújtja képletesen és a valóságban több, mint egyszerű formai hasonlóság.
Megdöbbentő, ahogy Isten megengedett, halálosan komoly "játékának" részesévé teszi a mai embert. Pontosan úgy, mint ahogyan Mózes tette ugyanezt a zsidókkal, akik korán felismerték a felszegezett rézkígyó tartalmát és ezt a Misnában magyarázták is. Történetileg nagyon fontos, hogy míg az egyik, az ószövetségi jelképet éppen azért, hogy bálványkultusz tárgya ne lehessen, Hizkija király megsemmisíttette, a kereszt, hangsúlyozva annak eredetét és valódiságát máig felemeltetett.
Amikor valahol keresztet látunk, kereszt függ a falon, annak jelenléte sokak számára irritáló, mert mindig tartalmazza a típusazonosságra való felhívást Jézus szájából. A kereszt örökös feladat az észlelő ember számára; állandó meghívás annak kifejezésére, hogy hisz-e. Bármit tesz is, a belső-külső tett vagy tétlenség kikerülhetetlen felelet, melynek következménye van.
Amennyiben nem "bírna" ezzel a funkcióval, valószínűleg nem piszkálná senki szemét, mint ahogyan a művészeti alkotások általában nem váltanak ki tiltakozást. Amennyire "unalmas" és felszínesen érthetetlen az indulat, amit a jelképrendszer kivált, amennyire támadásra ingerli az észlelőinek egy részét, annyira egyértelmű és magyarázható, amennyiben a pszichológia eszköztárának, módszertanának ezt a Jézus által is használt elemét hívjuk segítségül. A tárgyból induló "isteni kvíz", teszt nem kikapcsolható, mert létünknek azt a részét veszi célba, mellyel minden ember jogosan, alapvetően (fundamentálisan) foglalkozik.
A mai teológia némiképp élét veszi ugyan a tudatosan kontrasztosan kifejezett kettősségnek, vallja azt, hogy az ember nem ítélhet meg senkit csak annak alapján, hogy beszűkített módon vallja-e meg hitét (s egyáltalán), a világosságra vitt cselekedetek azonban mindenki számára nyitva állnak. Valljuk, hogy a kezdeményező mindig a felemelt rézkígyó, aki feleletre és cselekvésre egyaránt késztet, s akinek megmentő hatása nem csökken az idő múltával.
- DI -