Igencsak az elnyúlt tél végefelé járunk már a legnagyobb jóindulattal is, amikor kézbe vehetjük a VÁRhely helyi periodika 2005. évi negyedik számát. Minden egyéb környezeti katasztrófa mellett, melynek helytől függően és függetlenül részesei vagyunk, persze ezek a dolgok nem a hóesésen vagy tavaszi esőn-napsütésen szoktak megfordulni.

A kiadvány lelkes gondozóit - természetesen - inkább illeti köszönet és dicséret, semmint bármilyen megrovás, de a várt dolgok késésére inkább reagál mindenki egy kis belső rosszallással. Ez, mármint hogy várjuk, mindjárt az első pozitívum. A VÁRhely hiányozna, ha nem lenne. "Jól ki van találva." Létező űrt tölt be, nem fiktiv kitalálás terméke.
Ez a szám is megtartja a hagyományos felosztást mindamellett, hogy a füzetek ezen számát egy körünkből eltávozott, a megemlékezésre érdemes személy, Lobenwein Tamás fotográfus személyének szenteli. Úgy is, hogy a Soprontól elválaszthatatlan kedves ismerős fotóit közli (színesben a lehetőségekhez képest nagyon jó minőségben), akár úgy, hogy több visszaemlékezés is szól személyéről, aki nemcsak fotóinak hiányával, de az eseményekbe csaknem elválaszthatatlanul beépült személyes jelenlétével lett a soproni élet nélkülözhetetlennek tűnő részévé.
Sass László bevezetője, mint már megszokhatuk, egy kifejezésen, történelmi távlatokon keresztül vezet be az aktuálisba és mond el olyant, ami mindenki számára megszívlelhető-megszívlelendő, most éppen L.T. mini-portréján keresztül.
A Tükör és ablak rovatban Böröndi Lajos, Bibor István és Sarkady Sándor jó verseit, Takács Tibornak a macskások otthonaiban nyilván nélkülözhetetlen macskaszonettjeit, Deák Márta igazságtartalmú, de általam a továbbiakban is részint szóhasználata, részint dualista "fogalmazástechnikája" miatt nélkülözhetőnek gondolt prózáját. Ez a rész ad otthont a nyolcvan éves Hárs József tagolt, és emellett sokszínű kisregénye első felének, Büki Attila - milyen érdekes, amikor az idő múlását nemcsak saját vekkerünkön át, de a velünk öregedő ember érettségén keresztül is mérjük! - két remekbe faragott versének és Videcz Ferenc hiteles életképének is.
Az Évnegyed oldalain a kiállítási megnyitók és szoboravatók sokszemélyű, ám egyhangú - erre készültek, mit is lehetne mást várni! - sorait olvashatjuk. A Premier rovat egy színházi kritikát tartalmaz. Az Emléklapok-ban találhatók a színvonalas, ihletett visszaemlékezések Lobenwein Tamásra. Öröm őket olvasni, öröm visszaemlékezni még akkor is, ha tudjuk, hogy a jelen kor alkotásai nem a mai világ mecenatúrájának köszönhetően születnek, s megőrzésükre vajmi kevés a remény s az erre szánt "tehetség".
Az Olvasónapló rész gazdag tartalma változatos beszerzési lehetőséget kínál a megjelent könyvekből, s ezzel vége is a változatos tartalmú és olvasmányosra skerült VÁRhelynek. Illetve csak fizikailag vége, mert bennünk munkál a folyóirat, lüktet a megemésztendő, s a megemészthetetlen. Nyilván a következő szám megjelentéig, amikor - reméljük - a fekete-fehér reproduklciók is jobban sikerülnek a periodikában. Megérdemelné.
- DI -