Mk 16,15-20 Azután ezt mondta nekik: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.'' Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől [2 Kir 2,3.11; Zsolt 110,1]. Azok pedig elmentek és prédikáltak mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, a tanítást megerősítette, s csodajelekkel kísérte.

Mennybemenetel ünnepén a "hagyaték" leltára több, egymással nem versenyeztethető "nagy" tételből áll. A felosztás persze erőltetett, inkább didaktikus, praktikus, semmint tökéletes. A végrendelet egy része arra vonatkozk, amit befogadóként folytatni kell: Isten adja kegyelmén keresztül, az ember a befogadásban aktív, egyébként - szerencsére - nem tőle függnek a dolgok.
A lelkiismeret ügyvédbojtárán keresztül felolvasott meghagyások másik része - látszatra - csak emberi aktivitást követel. Ha ez így nem is igaz, de annyi biztos, hogy kell hozzá az ember döntése. Ezek közé tartozik az itt hallott ún. nagy evangelizációs parancs. Vérmérséklettől függően nagyon sokféleképpen értemezhető és gyakorolható. Ha végigtekintünk a egyház és a vallások történetén, máris láthatjuk, hogy milyen sok módszerrel gyakorolták a parancs végrehajtását. A módszerek vallás- és korfüggők, az eredmények vegyesek, imponálók és félelmet keltők is egyben.
Az ún. felvilágosodástól csaknem a huszadik század végéig nagyon úgy nézett ki a dolog, mintha a jézusi parancs végrehajthatóságát az idő fejlődése maga gátolná. Legalábbis a számszerű statisztikák elemzése során sokan a kor és a tudás szerepét igyekeztek alapvetően megjelölni az evangelizációs sikertelenség és az újbóli elpogányosodás okaként.
Az bizonyos, hogy a széleskörű módszertani váltás nem sikerült. Amennyire sikeres volt az Írások újrafordítása, annyira nem volt eredményes a régi, "bevált"-nak mondott módszerek alkalmazása. Pedig mindig ott voltak azok az emberek, talán a legközvetlenebb környezetben, akik már kezedettől gyakorolták azt az egyedül igazán eredményes gyakorlatot, amit az Úr maga hagyott ránk, a testamentom egy részeként, az Újszövetségben.
Akik ezt vették át, akik ezzel a munkamódszerrel dolgoztak, azok mindig vonzották magukhoz a megtérni vágyókat, azokat mindig körülvették az emberek és a tanítványok. Két titkuk volt, amit ők soha nem rejtettek véka alá, mégsem láttuk meg ezt bennük mi, a mai kor emberei. A két titok két szó és rengeteg minden, ami hozzájuk tartozk. Az egyik a példa, a másik az áldozat. Amikor a "Gondolatok a könyvtárban" analógiájára járjuk körül a rendszeresen visszatérő kétség nyomán az eredményességet, hogy feltegyük a visszatérő, makacs kérdést: fejlődött-e, s ha igen, akkor miben az emberiség, akkor kevés jobb választ kapunk. Azt kell ugyanis válaszolnunk a magunk részterületén, hogy a tömeg kicsinyke tört részét kitevő értelmesebbje talán belát a dolgokat takaró, mesterségesen felhúzott színfalak mögé, és legalább az idők ismert példáin elgondolkodva rákérdez a látható eredményességre. Ha a példa a gyakorlatban is eredményes, gyümölcse van, akkor azt választja. A "terelgetett felszín" alatt zajló valós magatartás befolyásolására nagyon nagy sansza van az ellenségnek, s az adódó ziccereket védhetetlenül "beüti".
Vannak persze "maszek" utak, de az ismert esetek azt tanúsítják, hogy azok jóval fáradalmasabbak, könnyebb elcsúszni, könnyebb megbotlani; nem a tömegek számára találták ki, akárcsak a kis hegyi ösvényeket.
Ha Mennybemenetel napján egyáltalán elgondolkodunk azon, hogy ránk vonatkozik-e a parancs - és miért ne vonatkozna? -, akkor jusson eszünkbe ez a pár mondat, nézzünk szét eddigi módszertanunk útvesztőiben és keressünk megoldást! Az ugyanis nemcsak mások (újra)evangelizálására, de saját magunk megmentésére is alkalmas.
- DI -