Mk 14,12-16.22-26 A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?'' Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: ,,Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszhatom?'' Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.'' Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.'' Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.'' Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.

A Jézushoz legközelebb állók sem nagyon ismerhették meg a Mestert úgy, mint "széplelket". Rendkívül egyszerűen beszélt, még a keleti ember szófordulatait, kommunikációs eszközeit is maximálisan leegyszerűsítette.
Ez az egyszerűség főleg akkor van hasznunkra, amikor Jézusnak valamelyik szimbolikus jelentéssel is bíró cselekedetét szeretnénk túlmisztifikálni. Titok van enélkül is éppen elég, de szerencsére a legtöbbünk számára tökéletesen elegendő, ha csak a dolog hasznosságát tekintjük, ha csak minden hókuszpókusz nélkül használni akarjuk. Jézus gyakorlatiasságát, emberismeretét kell szem előtt tartanunk, amikor a hátrahagyott ajándékait szemléljük. Az utolsó vacsorán ajándékba kapott váratlan lehetőség Jézus leghatározottabb akarata szerint került a kezünkbe. Már a leírásban sincs semmi a véletlenre hagyva: mindent előkészített, és a végrendelet nem úgy szól, hogy 'csináljátok, ha akarjátok', hanem az egyszerű jelent egy folyamatos feladatként jellemzi, állandó felhívásként aposztrofálja.
Úrnapján akaratlanul is az jut a eszembe, hogy a test és vér vétele mennyivel inkább segítség, semmint jutalom vagy kitüntetés. Ha valaki nem olyan helyzetben van, amikor a vétel ítélet (és ezt a lehetőséget is kár tagadni), akkor egyszerűen köteles venni az Urat. Azért mert Ő úgy gondolta, hogy folyamatosan szükségünk van Rá. Minden egyes találkozás valamiképpen a szövetségnek a megújítása, és erre van igen nagy szükségünk akkor, amikor egyedül érezzük magunk. A szövetség kihúzza a talajt a nem szervi depresszió alól, amit a társadalom jelentős számú begyűrűző minta alapján mind nagyobb százalékban mondhat magáénak.
Örömünk forrása és oka újul meg bennünk a vétel által. Helyére kerülnek a dolgok. A fontosak és a mellőzhetők. A divatosak és az örökek. Tiszavirág életű fellángolásaink és az örökké égő belső tűz forrása, a mózesi csipkebokor testté és vérré változott gallyai, melyek égnek, de nem égnek el, melyek ugyanazok maradnak és az újbóli vétellel mégis megújulnak. Az ember igazi indíttatása az Úr testének vételére nem más, mint a szükség. Ez hajtja oda a kehely elé, ez ösztönzi arra az embert, hogy kinyújtsa a kezét, a felfelé fordított, kérő tenyérrel.
Az Úrnapja külső megnyilvánulásai nem erőszakos kísérletek arra, hogy mások szájába tömhessék az Úr tstét és vérét, csupán személyes tanúságtétel arról a forrásról, amiből sokan élünk. Egy lehetőség arra, hogy elmondjuk, nagyot művelt velünk a Hatalmas és hogyan műveli ezt a coenakulum termében történtek óta, immár kétezer éve.
Csak egy nem kötelező jelleggel tálalt lehetőség ez a fogyasztói társadalom rövid életre tervezett eszközei birtokosai irányában. Találkozás a közös forrásból élőknek. Mint amikor egy törzs tagjai összegyűlnek a közösen használt forrás mellé, úgy, ahogyan talán máskor nem is találkoznak. Lehetőség van rá, meg lehet próbálni, hogyan is néz ki egy valódi és örök garancia.
- DI -