A ,,színházalapító" Mikó István Sopronban
,,Ha megkérdezik, hogy mindabból, amivel eddig foglalkoztam, mit választanék a legszívesebben, akkor a válaszom: a színészetet."

A Soproni Ünnepi Hetek alatt a Kölcsönkért kastély soproni bemutatóján láthatták viszont a soproniak Mikó Istvánt, a ,,színházalapítót”, akinek színrelépését Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhez menni zenés vígjátékékában a közönség újból tapssal köszöntötte. A hozzáértők azt mondják, minden előadás közönségének külön egyénisége és lelke van. A soproni közönség érezhetően ezúttal örült a viszontlátásnak.
- Művész Úr! Milyen érzés Sopronban játszani?
- Megszokott, és jó érzés, bár az elmenetelem óta már többször jártam Sopronban.

- ,,Az elválás” hagyott nyomokat Önben?
- Az élet megy tovább. Nyilván az ember mérlegeli a helyzetet, átgondolja dolgait, és meghozza a döntéseit. Én is ezt tettem.

- A szólás szerint, amikor becsukódik egy ablak, akkor, valahol kinyílik egy ajtó. Ön előtt, akkor, amikor távozott Sopronból milyen ajtó nyílott ki?
- Előttem minden ajtó mindig is nyitott volt, és hála a jó Istennek soha egyetlen ajtó sem zárult be előttem. Folyamatosan játszom, elsősorban színészként és rendezőként tevékenykedem, és ez jó.
Ha megkérdezik, hogy mindabból, amivel eddig foglalkoztam, mit választanék a legszívesebben, akkor a válaszom. a színészetet. Mindig is a színészet volt az életcélom. Úgy érzem, hogy ezt be is tudtam teljesíteni, és remélem, hogy még néhány évtizedem van erre.

Jelenleg öt-hat színházban 10-13 darabban játszom folyamatosan: Szolnokon, a Budapesti Operettszínházban, a Madách Színházban, a Turay Ida Színházban, az IBS Színpadon …

Fotó: port.hu

- Sok személyes emléke köti Sopronhoz. Ilyenkor ezek felelevenednek?
- Tele van Sopron azokkal olyan helyekkel, amelyekhez mind kötnek emlékek. Nyilván a színház is egy ilyen hely, a régi kollégák igazán kedvesek, nagy örömmel várnak, ilyenkor beszélgetünk, és felelevenítjük emlékeinket. Jó találkozni a helyi közönséggel, és bizony sok olyan vendéglő van, amelyek törzshelyként szolgáltak nekem arra, hogy ott az evészetet gyakorolhassam. Ezeken a helyeken mind nagy szeretettel fogadnak.

- A soproni Petőfi Színház jubileumi előadása október 14-én és 15-én Neil Simon: Furcsa pár darabja lesz. Ön rendezi, és főszerepet játszik benne. ,,A színházalapító” hogyan fogadta, hogy a 15. évfordulón ebben a kettős minőségében együtt ünnepelhet itt Sopronban?
- Nem az én ötletem volt. A Pro Kultúra menedzsmentjének, és a Turay Ida Színháznak közös ötelete lehet, hiszen Darvasi Ilona igazgató jó kapcsolatot épített ki a soproni színházzal. Örülök neki.

Egy ember életében 15 év nagyon sok, egy színház életében, pedig nagyon kevés. Az én életemben a Sopronban eltöltött tizenvalahány év soknak számít. A soproni színház egy régi színház. Megvan a maga történelme, a múltjához képest az utóbbi 15 év nem hosszú idő. Ugyanakkor a felújított és gyakorlatilag önálló társulattal rendelkező soproni Petőfi Színház életében az eltelt 15 év mégis jelentős.

- A soproni Petőfi Színház ,,Örökös tag”-szavazatai gyűlnek-gyűlnek. A listán természetesen Ön is szerepel. Azt beszélik, hogy a listát Ön vezeti. Mit szól ehhez?
- Majd, ha eldőlt a kérdés, akkor…

Amúgy úgy gondolom, hogy ez egy olyanfajta megbecsülést jelent, amely a színház 15 éve alatti munkára vonatkozik…
A közönség szavaz, és mivel ez a közönség megbecsülését jelenti, akkor ezt én a legfontosabb elismerésnek tartom. A színésznek annál nagyobb örömöt semmi sem okoz, mint, amikor a közönség részéről kap elismerést. Ez azt jelenti, hogy nem volt hiábavaló az, amit tett.

Az ország különböző vidékein, több színházban, sok évet töltöttem el. Nem csak a soproni önálló színházat, de a Kaláka együttest, a kisvárdai Várszínházat is én alapítottam, de az igazi elismerést mindig az jelenti, amikor az – bármilyen formában – a közönségtől jön. Ennek üzenete, hogy nem volt hiábavaló az adott helyen eltöltött idő.

- Ha egy sorrendet kellene felállítania arról, hogy mi a legfontosabb Mikó István életében, akkor hogyan kezdődne ez a sor?
- Nehéz különválasztani a magánélettől a szakmai életet. Nálam ez mindig is egy volt. Ezért fontosnak tartom, hogy szeretteim és jómagam jó egészségben tehessük a dolgunkat. Ez tényleg nagyon fontos.
De ezen túl annál fontosabbat mégsem tudok elképzelni egy ember életében, mint hogy az csinálja, azzal foglalkozzon, amit szeret. Én ebből a szempontból szerencsés embernek tartom magam, mert bármilyen helyzet is adódott az életemben, mindig azt csinálhattam, amit szeretek. Ez a színház, a színjátszás.

T.É.