Mk 9,2-10 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.'' Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok'' [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ,,amikor halottaiból feltámad''.

Talán nemcsak nekünk, de másnak is feltűnt a Mester környezetében, Jézus ahelyett, hogy királlyá kiáltatná ki magát, a hegyet választja. Talán meg is kérdezték tőle a tanítványok közül néhányan, miért. Talán éppen csak az apostolok szűkebb köre, akiket Jézus - úgy látszik - a megőrzendő, a később értemezendő dolgok tanúivá fogad.
Nem tudjuk. Az azonban tény, hogy egy hét múlva Jézus ismét a hegyen van, és a tanítványokat külön kiválasztva, ők is tanúi annak, amit a hegyen - értsd istenközelben - át lehet élni. Lefordíthatatlan és végsősoron értelmezhetetlen Péter dadogása: "Mester, jó nekünk itt lennünk!". Akkor is az volt mindannyiok számára - "magukban is tartották", és ma is jórészt az. Csak az általános bizonyságtétel, csak a hitvallás hátsó, közvetlenül nem érzékelhető támasztékaként van ott minden hívő lelkében az ő tanúsága a színeváltozásról. Lefoszlik a hófehér ruha, le a ragyogás, azok a külső jelek, melyek kísérők, és csak annak a megmagyarázhatatlan, szavakkal elmondhatatlan érzésnek a emléke marad meg, melyben Jézus választottai voltunk.

...Diákkorom talán egyetlen autóstoppos emléke a budaőrsi benzinkútnál, amikor egy angol rendszámú Rover vezetőjét próbáltam jól-rosszul összeszedett, akkor még nem oly divatos angolságommal rávenni, hogy vinne el Győrig. A többedik próbálkozásra már egészen angolszásznak éreztem magam, amikor a vezető - többszöri körülnézés után (jóval korábban történt mindez, fontos volt, ki látja még a történteket) - kinyitotta az ajtót, és kiszólt - magyarul: "Öcsi, gyere, ne erőlködj!"...

Nos, a sikernek és a sikertelenségnek az a kettős érzése, mely akkor bennem támadt, talán megfelelően vetíthető ki mindarra, amit Jézus "megold helyettünk". Akkor, amikor már éppen sérvet kapnánk a dolgok ecsetelésében, a hiteles leírás fáradságában.
Mert Ő ott van a hegyen, nekünk pedig szabad nekiindulnunk. Talán többszöri próbálkozással, talán vissza-visszafordulva, de reményeink szerint egyszer - megrősítésért, kicsit talán "előlegért" - odaérve. S amint éppen düllesztenénk talán a vélt teljesítményért a mellünket, mondom éppen akkor, biztosan megszólítana "Öcsi, gyere, ne erőlködj! Ne izomból! Gyere a hegyre! Segítek!"
- DI -