Bárkán menekülve
Sziget Fesztivál 2006
2006. augusztus 11., péntek

Ezen a napon hőseink menekülnek egy lángoló szekér elől, csendben vonaglanak, és csokitól csöpögő embereket bámulnak.

Sokan mondják, hogy az idei Sziget egyrészt nagyon drága, másrészt olyan külföldi előadók jönnek, akiket még csak nem is ismernek. A pénteki nap előadói közül számomra a Sciccor Sisters neve mondott valamit, ezért úgy döntöttem, nem egy bizonyos koncertre megyek, hanem hagyom sodortatni magam az eseményekkel. Délután ötkor a Pannonia All Star Ska Orchestra (PASO) játszott a világzenei nagyszínpadon.

Milyen is ez a zenekar, amely már a VOLT-on is fellépett?? A PASO 2003. kora tavaszán alakult azzal a kimondott szándékkal, hogy a Jamaikáról származó ska stílus, itthon még nem nagyon ismert, tradicionálisabb vonalát megismertesse a hazai közönséggel. Az orchestra az ország különböző tájairól származó ismert underground zenekarokból toborozta tagjait, s megalakulása után szinte azonnal folyamatos koncertezésbe, koncertszervezésbe kezdett. Ma már a budapesti klubélet egyik legsikeresebb és legelismertebb zenekaraként sorra adják teltházas bulijaikat. A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális ska-nak, a reggae-nek és a 2tone-nak, de természetesen egyéb zenei hatások is felfedezhetők benne a jazztől kezdve a dubig. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a viccesebb, könnyedebb témájúak mellett megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és a mindenfajta gyűlöletet elítélő darabok is.

A koncert után megnéztük a Duna magas vízállását – még néhány méter, és elönti a Szigetet [azóta kiderült, hogy a Duna pénteken tetőzött, most már csökken a víz szintje]. Sziámi-n kevesen vannak, az estére kinézett koncertek pedig nem annyira jöttek be: gyorsan eljöttünk Yonderboi-ról, az Ollós nővérek (az amerikai Scissor Sisters) sem ragadtak meg. A Party Arénában lévő drum'n'bass bulin Dj. Storm ugyan jó zenét kevert, de az MC-je (és a hangosítás) eléggé élvezhetetlenné tette. A TV2 első megasztárja, Tóth Vera is fellépett egy olyan sátorban, ahol nem lehetett kibírni a csutkáig feltolt hangosítás miatt. Eltöprengtem, hogy vajon velem lehet-e a gond, hogy a nyári fesztiválokon rendszeresen rosszul hangosított sátrakba botlok, de mások is megjegyezték, hogy hangos a zene. Huh, nem vagyok még annyira idős...

Az est leglátványosabb produkciója a lengyel Teat Ósmego Dnia társukat Bárka című előadása volt. Az előadás egy színpadon kezdődött, majd tüzes szekér rontott a közönségbe, négy tüzes oszlop haladt át, s a színészek a nézőtéren játszottak. Végül felszálltak egy többszintes, mozgó bárkára és a nézőtéren körözve azon folytatódott a történet: Valahol, nem messze innen vannak városok, a városokban pedig házak, ahol emberek élnek, akik – ugyanúgy, mint bárhol – szeretkeznek, táncolnak, dolgoznak, gyereket nevelnek, veszekednek és sírnak. Hirtelen a házakat bombák rombolják le, a városokban tűz üt ki, gyilkos osztagok végeznek a sebesültekkel, üldözőkbe veszik a nőket és a gyerekeket. Banjaluka, Szarajevo, Gorznij... Tömegsírok, sár, éhség majd pedig hajléktalanság és üresség. A Bárka menekültek, vándorlók, csavargók otthona, szentélye, ünnepe az időtlen térben, akik megállíthatatlanul utaznak az ígéret földje felé.
Érdekes volt a produkció, és érdekes volt közönségnek lenni. Először leültünk a fűbe, aztán a rendezők felállítottak, majd visszaültünk, majd megint felállítottak. Egy pillanatra feltűnt mellettünk a Sziget egyik főszervezője, Gerendai Károly is - ő is elbűvölten nézte az előadást.

Az est legkülönlegesebb bulija pedig a Silent Disco: egy buli, ahol csend van, miközben az emberek táncolnak – vezeték nélküli fülhallgatóval a fejükön. Semmi nem hallatszik, csak a csendes őrület hangja: a lábak dobogása, az emberek sikítása. A fülhallgatót levéve csak furán mozgó embereket látni; visszatéve a fülünkre pedig egy teljesen normális buliban találjuk magunkat. Ilyennek kellene lenni a házibuliknak is.

A nap legjobb nem profi koncertjét az a öt angol fiatal adta, akik az egyik sátor mellett leálltak zenélni, hátul a színházas résznél. Kis házidob, erősítőként használt ordibátor, két gitár, bendzsó, harmónika, és máris élő drum'n'bass zenét játszottak. Az úton hatalmas tömeg verődött össze, hogy hallgassa őket.

A nap emberei pedig egy pár, akik tetőtől-talpig (szó szerint, még a fejük búbja is) csokisak voltak. Az egyik csokigyártó cég a sárbirkózás mintájára csokibírkózást tart – rendes, finom, ehető csokiban lehet összemérni az erőt.

Még nem számoltam össze, hogy Tilával hány kilométert gyalogoltunk a nap során, de sokat. Ő vagy egy 300 méterrel többet, mert nem talált a közelben sörpultot - pedig volt. Aztán, hogy megadjuk a módját, kora hajnalban hazasétáltunk a szállásra. Az már csak egy öt kilométert dobott a napi mérlegünkön.

Bacsárdi László