Jn 6,60-69 Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: ,,Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?'' Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: ,,Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek.'' Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: ,,Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.'' Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: ,,Talán ti is el akartok menni?'' Simon Péter azt felelte: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.''

Ha valaki veszi a fáradságot és utánanéz a botránkoztató beszédnek, az láthatja, hogy az az élet kenyeréről, saját testének és vérének, mint lehetőségnek, eszköznek a felajánlásáról szólt.
A beszéd ugyanis, bármilyen hatalmas lehetőséget is tár ki az ember előtt, ebben az esetben nem nagyon engedi "kószálni" hallgatóját. Egyértelműsíti a kezdetben sok-eszközösnek, tág lehetőségeket mutató megközelítést, tulajdonképpen beszűkíti, "egy emberessé" teszi az átjárót. Talán nem vélelen, hogy hallva a csupán Rajta keresztül létező átjárásról, a tevére és a tű fokára asszociálunk, és most már sokkal jobban értjük a hasonlatot: mennyire szűk is ez a kis kapu. Az embereknek pedig nagy csoportja nem szereti, na nem elvi szempontokból, csupán saját kényelme szerint, ha "dísz-liberális" álszabadságától megfosztják, és megmutatják a valós lehetőséget. Pedig Jézusnál ez az út járható, és igazoltan eredményre vezet, míg a társadalmi-gazdasági kényszerek útjának igazából a közgazdászok sem látják a végét.
A kényszer hasonló, de a tét és a lehetőség összehasonlíthatatlan annak az embernek a számára is, aki a belátás pszichés kényszere nélkül valóban túl keménynek találja az immár "ex cathedra" bejelentést: "A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit". Pedig a mondat legalább annyira kulcs, mégpedig nagyon "praktikus", emberre méretezett kulcs a létezéshez, az Igéhez, mint annak isteni oldala, melyet az apostol úgy fejez ki: "Úgy szerette az Isten a világot...". A válogató embert egész életében végigkíséri az a szemellenzős, csak rövid időre megszűnő vakság, melyre most a reggelek immár őszi illata figyelmezteti az iskolaköteleseket. Vajon hányan folytatnák közülük a "széles" lehetőségeket mutató vakációt, ha lenne mit választaniok a látszólag szabad világ és a tornyosuló könyvek-füzetek, és a még öregen is visszataszító iskolaszag között?
Pedig még mindig a fülembe cseng a bebiflázott meghatározás: az Ige cselekvést, létezést jelentő szó. Igen, megtanították velem kényszerből, hogy azóta is szabadon használhassam.
- DI -