Mk 7,31-37 Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!'', azaz ,,Nyílj meg!'' Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: ,,Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!''

Az érzékszervi károsodottak egy - valamilyen módon mindig - zárt világban élnek. Őket is kirekeszti a hátrányos helyzet, és ők is sokakat kirekesztenek azokból a zárt vagy csak félig nyitott csoportokból, amelyekben élnek. Nem rosszindulatból, nem is azok miatt a többségnél fellépő paranoid vonások miatt, melyeket a helyzet okoz. Egyszerűen egy más világban, egészen más hangsúlyok közepette tudnak megfelelni mindannak, amit tőlük elvárnak. A helyzeten könnyítenek a technikai segédeszközök, de az érintkezések legértékesebb formáit, a személyes találkozásokat továbbra is félig zárva tartják ezek az eltérések, ezek a zártságok az érintettek előtt.
Ezért is tartjuk a legfontosabbnak, s idézzük közvetlenül és átvitt értelemben is a jézusi igét: ,,Effeta!'', vagyis "Nyílj meg!". Nem csoda, ha a jelen evangéliumi részlet legközvetlenebbül kínálja magát annak a kibontására, mit is jelent ez az egy szó, akár az adott időből a teljes idő átfogó hosszában "kiterítve".
Nem lehet kétséges, hogy a legközvetlenebb jelentése a betegség-állapot megszűnte, a siketnéma gyógyulása. Külön "ízt" ad a történetnek, hogy a valóságban, ha a a hallás meg is javul, a "beszéd" nem változik. Ha volt egyáltalán abban a korban beszédtanítás, akkor sem valószínű, hogy azon önmagában a hallás hirtelen változást eredményezett volna a nem gyakorolt beszédben. Jézus csodája viszont "komplex", még fizikai-biológiai értelemben is az ember teljes átalakulását eredményezi (társadalmi értelemben is), nem is beszélve arról az átalakulásról, melynek a lehetőségét megadja: az összetett, a jelbeszéddel nem kifejezhető értelmi-érzelmi teljes kontinuum érzékelésére.
De maga az ember is megnyílik, mégpedig a többiek számára és viszont, mely az emberi fejlődés sajátos és csak az emberre jellemző momentumainak kifejlődését segíti elő. A zárt világból egy nyitott, a lehetőségekkel a volt siketnémát képletesen "nyakonöntő" közösségbe csöppen: kitárul a szokásos, az általános emberi előtt.
Nem Jézus lenne a csodatevő, ha a testi lehetőségek feltására mellett a lelki teljesség, az isteni szó befogadására nem nyitna kaput. Ez pedig még ezzel az egy eseménnyel kapcsolatban sem szűkül le a közvetlen érintettre, hiszen az ószövetségi idézet az írásoknak a beteljesülésére utal. Ezt nem a meggyógyított, de a gyógyulást látó és értelmező ember mondja ki, ez az ember is kitárulkozik, Jézus őt is, az ő értelmét is megnyitja a szóval.
A kérdés pedig "adja önmagát", melyet minden olvasónak fel kell tennie, mi több, felelnie is kell rá, hogy a görög-római "minta" alapján végzett gygyítás elérje benne az igazi hatását.
Jézus szava elhangzott-e bennem is? Tapasztaltam-e a kapuk kitárásának hatását magamban is? (S itt nem feltétlenül a tömeges együttlétek zsibbasztó-semmitmondó befolyásoló káoszára kell gondolnunk.) Hallok-e, meghallom-e azt, amit Jézus nekem mond? Meghallom-e, eljut-e egészen a bensőmig felebarátom kimondott és ki nem mondott, mégis hangos sóhaja? Van-e előttem út, pontosabban látom-e az utat, amit Jézus tárt fel előttem a kereszt hatalmas "effetá"-jával, hiszen mindennél jobban megérintett engem az időben, és adott lehetőséget az időtlen mindenthallás és mindenlátás állapota felé.
- DI -