Mk 8,27-35 Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartanak engem az emberek?'' Ők azt felelték neki: ,,Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.'' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?'' Péter felelt neki: ,,Te vagy a Krisztus.'' Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: ,,Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.'' Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Iskolások az osztályfőnöki órán híres emberekről beszélgetnek. Elhangzanak a média és a bulvársajtó átalakított híranyagai, a szlogenek és a kimerevített szóképek a híres emberről, amikor egyszercsak az egyik - eddig szürke verébnek tartott kislány jelentkezik. Szót kap, ő feláll és ezt mondja: "én ismerem, én találkoztam vele".
S az addig teljesen szokványosan unalmasnak induló óra társasága hirtelen felbolydul, a szürke veréb az érdeklődés középpontjába kerül, mindenki őt kérdezi és eszükbe sem jut már az a sok csacskaság, amit másodkézből szerváltak.

Amikor egy újság ünnepi, megemlékező számra készül, és el is szeretné adni a jövedelmezően érdekesnek ígérkező sztorit, akkor a riporterei tanúk keresésére indulnak, hogy a személyes tapasztalat mindennél hihetőbb és érdekesebb morzsáival dobják fel a megemlékezés óhatatlan ismétlő szürkeségét.

Miért lenne másképpen pont Krisztussal? Az első idők hiteles és "szétkapkodott" tanúi az apostolok voltak. Az élő tanúk fogytával hamar megtapasztalták a hit őrzői, hogy bármennyire is hitelesek az evangéliumok és logiongyűjtemények, mégiscsak a találkozás élő és friss tanúságára van szüksége az embernek ahhoz, hogy az érdeklődése felhorgadjon. "Szerencsére" a "veletek vagyok" valóságát már kezdettől fogva megtapasztalta az Egyház, és nem restellte kicsiny emberi hatékonyságát az élő Isten segítségével megnövelni. Rá merte bízni a misztikus találkozás egyediségére a hit és a hívők összefonódott sorsának közösségét, mert tudta, hogy az általános szempontok és katekizmusok felsorolásai mellett legalább akkora fontossággal bír a felelet a kérdésre: "NEKEM KI A KRISZTUS?" A válasznak a kialakításához rendkívül komplex ismeret- és magatartásmomentum sor kapcsolódik.

A közösségekben vett ígéreteknek legalább szerves kiegészítői a találkozások, az egyénre szabott válaszok, a nárcizmus öntömjénezésétől mégis olyan távol álló tudat kialakítása: én is fontos vagyok az Istennek, fontos az én véleményem, fontos az én példám hitelessége, mert minden hihetetlen ingadozásommal, alig követhető megingásaimmal együtt is Isten tervében vagyok.

S ezt is "elsőkézből" tudom.
- DI -